
Cikkek gyűjteménye biokozmetika témában
A natúrkozmetikumokkal szemben alapvetően ugyanazokat az elviselhetőségi és hatáskívánalmakat támasztják a szabályozók, mint amelyeket az egyéb kozmetikai termékek esetében. Ezért a vizsgálati módszerek sem különböznek. Megemlítendő, hogy egy korrekt vizsgálat a korrekt elvárásoknak megfelelő kozmetikumot eredményez. Egy kozmetikai termék elviselhetőségével kapcsolatban bőrgyógyászati szemszögből megjegyzendő még, hogy ezt nem kizárólag a nyersanyag forrása határozza meg. Sokkal inkább erősen függ az anyagok vegyi tulajdonságaitól és a felhasználó egyéni érzékenységétől. Vannak például olyan természetes anyagok, amelyek – épp úgy, mint meghatározott szintetikus úton előállított társaik – gyakrabban váltanak ki irritációt vagy allergiát, mint mások.
Ilyenek például elsősorban bizonyos illóolajokból származó terpénillatanyagok. Ennek a ténynek a következménye, hogy az ilyen anyagok egy részére deklarációs kötelezettség vonatkozik.
A termékkel kapcsolatban minden esetben tájékoztassa vendégét. Egy termék elviselhetősége szempontjából döntő tényező a bőr állapota is. Meglévő bőrkárosodások például döntően befolyásolhatják egy-egy kozmetikum elviselhetőségét. Bőrbetegségekben szenvedő emberek esetében éppen ezért – ugyanúgy, mint a sok különféle összetevő anyagot tartalmazó hagyományos kozmetikumokkal kapcsolatban – a natúr- és biokozmetikai készítményekkel is nagyfokú óvatosság ajánlott. Mivel mára a biokozmetikumok nagyon elterjedtekké váltak, tanácsos a vendéget kifejezetten felvilágosítani a natúrkozmetikumok használatáról, tekintettel a lehetséges irritációkra vagy allergén hatásokra. Szokás ugyanis egyenlőségjelet tenni a natúrkozmetikumok és a jó elviselhetőségre szóló garancia közé. Ami a natúrkozmetikumok hatásosságát illeti, ebben az in-vivo tesztek eredményei különleges szerepet játszanak. Hasonlóan valamennyi kozmetikumhoz, ezek esetében is jelentősége van az érzékelési aspektusoknak és elvárásoknak, amelyek nem lehetnek kisebbek, mint a hagyományos kozmetikumok esetén. A természetes (natúr-) és biokozmetikumok összetételének vizsgálatakor kitűnik, hogy a növényi összetevők, mint várható, különösen nagy szerepet játszanak.
A felhasznált nővények, amelyekből a nyersanyagokat nyerik, szinte átláthatatlan gazdagságot mutatnak. Ha azonban a vegyi összetételt és a felhasználás célját tekintve vizsgálódunk, láthatjuk, hogy sok nyersanyag és azok összetevői csoportokba sorolhatók.
Különös említést érdemelnek a zsírok, olajok, viaszok, illóolajok, valamint a növényi nedvek és kivonatok. Az olajok és a zsírok többnyire különféle magvakból, szemekből és gyümölcsök húsából származnak. Vegyileg túlnyomórészt trigliceridekből, vagyis glicerinnel észterizált zsírsavakból állnak. Példakánt az avokádóolaj, a ricinusolaj vagy a mandulaolaj említhető. A zsírokat és olajokat főleg emoliensként a bőrápolásban használják. Egy további csoportot alkotnak a viaszok, amelyek vegyileg viaszészterből, vagyis zsíralkoholok és zsírsavak kötéseiből állnak. Példaként említhető a jojobaolaj, amely, ellentétben azzal, amit a neve sugall, nem trigliceridekből, hanem viaszészterekből áll, carnaubaviaszból, és candelillaviaszból. Szót érdemel még a méhviasz is, amely állati eredetű termék, és igen fontos szerepet játszik a natúr- és biokozmetikában. A viaszok a bőrfelületen elsősorban védőfilmet képeznek. A nyersanyagok fontos csoportját alkotják az illóolajok, amelyeket a legkülönbözőbb növényi részekből nyernek. Vegyileg különösen jellemző a terpéntartalmuk. Az illóolajoknak számos hatást tulajdonítanak: nyugtató, gyulladásgátló, antimikrobiális és sebgyógyulást serkentő. Példaként említhető a levendula és a rozmaring. Számos terpént illatanyagként hasznosítanak, például a geraniumolajat vagy a linalool-t. A növényi nedvek között olyan kivonatok említendők, amelyeknek hidrofil és hidroszkópikus, vagyis vízmegkötő tulajdonságaik vannak. Ezek esetében gyakran a cukorkötéseknek van jelentőségük, mert azok jó vízmegkötők.
A multifunkcionális, természetes összetevőket tartalmazó emulziók megjelenésével a biokozmetika termékeinek, azaz a biokozmetikumoknak a fejlesztése is lényegesen egyszerűbbé vált. Ezek olajos fázisa ugyanis további növényi kivonatot is tartalmaz és a lipidszerkezetre jellemző sajátosságai által szenzorikus tulajdonságaik is jól beállíthatók. Ezekben az eljárásban már adott a lehetőség arra, hogy az eddigi hagyományos gyártási technológiákban kizárólag szükségből alkalmazott mesterséges sűrítő és állagjavító adalékokat kihagyják az összetételből. Emellett az olaj-fázisba helyezett bioaktív növényi hatóanyagok természetes színező és illatanyaggal is rendelkeznek, ebből kifolyólag újabb adalékanyagok kizárásával lehet csökkenteni az egyébként szokásos receptúra összetételt egy természetesebb végeredmény érdekében, a multifunkcionális natúr emulziók megjelenésével.
A növényi olaj-forrásokat gazdagítják kötő,-, szín,- és illatanyagot tartalmazó növényi részekkel, majd az előállítás folyamata során ezt összepréselik, azaz sajtolják. A növényi szövetek jelenléte képezi az SPE-technológia (Short-Press-Extraction = Gyors-Sajtolás-Kivonás) alapjait. Az olajos hatóanyagok előállítása gyógynövényekkel és meghatározott tartalmú éteri olaj segítségével történik meg.
