Az arckezelés jelentősége a vendég szempontjából

Az ápolatlan hatást keltő, zsíros és pattanásos bőr bizonyos életszakaszokban szabályszerűen jelentkező, s egyáltalán nem kivételes jelenség: tízből nyolc-kilenc fiatal és fiatal felnőtt szenved ilyen problémáktól. Ebben az életkorban ugyanakkor a fiatalok csupán tizenkét százaléka panaszkodik száraz bőrre. A mitesszerek és pattanások sajnos egyre gyakrabban, a serdülőkor után is megmaradnak. Egy kérdőíves felmérés szerint a felnőttkorban lévő nők majdnem egy ötöde folyamatosan szenved a tisztátalan bőrtől, 37%-nál csak időnként jelennek meg mitesszerek és pattanások. A 30. életévtől a tisztátalan bőrre való hajlam csökkenése figyelhető meg. A 60. életév után pedig már inkább fordított az összefüggés. Ebben az életkorban a megkérdezettek 80%-a állítja, hogy a bőre sokkal inkább száraz, s már csak 20% tartja zsírosnak és pattanásosnak a bőrét.Az ápolatlanság elkerülése érdekében rendkívül fontos az arc rendszeres tisztítása. A kozmetikusnak először fokozatosan az ápolási szintet kell emelnie a vendégnél anélkül, hogy olyan érzést keltene benne, hogy számára a kezelés, úgy időben, mint árszintben elérhetetlen. A helyes kezelés egy terméknek nem csak az eladási lehetőségében lenne fontos, hanem az is lényeges, hogy be is mutassa. Fel kell hívnia a vendég figyelmét arra, hogy mennyi az a mennyiség az ajánlott termékből, ami elegendő, és a felhasznált anyagot milyen módon kell felvinni a kezelendő felületre, illetve milyen finom mozdulatokkal oszlassa el az arcon, hogy a legmegfelelőbb hatást érje el a tisztításban. Így megelőzhetőek a kezelési hibák és a kliens elégedett lesz az eredménnyel.

Sok férfi vendég az orvostudomány és egyéb kutatások hatására hagyja magát meggyőzni, de egyre több nő is elvárja, hogy komplex módon magyarázzák el egy-egy termékhez kapcsolódó hatást, mielőtt megvásárolja azt. A kíváncsibb vendégeket grafikákkal is lehet tájékoztatni tisztítási folyamatok, arckezelés, arcfiatalítás és arctisztítás témákban. Az alapos informálás például az arckezelés témában, főleg a férfi klienseknél nagyon fontos, mert meg kell előzni azt a benyomást, hogy a kozmetika az ő életüket még komplikáltabbá teszi, mint jelenleg. A nem elégséges felvilágosítás azt eredményezi főleg az erősebbik nemnél, hogy egy-egy termékből a szükségesnél 150%-kal többet használnak fel. Azért is fontos a részletes felvilágosítás, hogy a férfiak vásárlásaik során ne érezzék azt; egy-egy példának okáért arcfiatalítás témában ajánlott termék túl drága, nem elégséges minden használatnál, és ezért nem vesznek többet.

Az arctisztítás eszközeinek, az tisztító termékeknek a hatását elősegíthetjük és fokozhatjuk speciális segédeszközökkel, megfelelő kefével, vagy mikrofázis törlőkkel. Az említett segédeszközök ajánlatánál ügyelni kell arra, hogy a vendég bőrállapota megengedi-e az ilyen mechanikus erősítőt. Nem alkalmazhatjuk gyulladásos bőrnél, rosaceánál, túlérzékeny bőrre, azaz mindig ügyelnünk kell arra, hogy jó kiegészítőt válasszunk. Azok a férfiak, akik hajlamosak a szőrtüsző rendellenességekre, a tisztítás során jól tudják használni a tisztító kefét. Ez jó előkészítője a borotválkozásnak. Nem csak azt kell elmagyarázni a vendégnek, hogyan használja a tisztító kefét, vagy a mikrofázis anyagból készített törlőkendőt, hanem azt is, hogy ezeket a segédeszközöket miként tisztítsa, és tárolja! Nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy arctisztítás után ezeket az eszközöket mindig folyóvíz alatt kell mosni, és úgy kell eltenni, hogy száradni tudjon! Kiemelten kell foglalkozni a higiéniával abban az esetben, ha a vendég bőre gyulladásos. Fel kell világosítani arról, hogy az állapot fennállásáig használjon egyszer használatos törülközőt! Ez könnyen beszerezhető és higiénikus, mert megakadályozza a továbbfertőzést. A tisztítótermékek, és a segédanyagok kombinálása a legmegfelelőbb módon segíti elő, hogy a beteg bőr helyrejöjjön, azaz az arckezelés hatékony legyen. Ezekkel a segítő szándékú ajánlatokkal mi magunk is tanúsítjuk, hogy arckezelés, arcfiatalítás, arctisztítás specialistái vagyunk.

Tudjuk, a nők – a férfiakhoz képest kevésbé akarnak bőröregedésük első jeleibe beletörődni.

Ennek megfelelően nagy az olyan arckezelés iránt a kereslet, mint az arcfiatalítás, más néven anti-aging. A hightech színvonalú kozmetikai berendezések ez esetben gyors és hiteles segítséget tudnak nyújtani. Az arcfiatalítás botox nélkül is lehetséges – a professzionális kozmetikai eljárások utat nyitnak a megelőzésnek.

Egy képzett kozmetikus ki tudja választani a sok kifinomult technikai rendszer közül a legoptimálisabb megoldást arcfiatalítás tekintetében. A lehetőségek tárháza a klasszikus ultrahanghullámoktól az alacsony és magas frekvenciájú elektrokozmetikai eljárásokon keresztül a mágneses stimulációig és a mezoterápiás kezelésekig terjed.

Egy ideje lágylézeres kezeléseket is alkalmaznak arcfiatalítás érdekében a kozmetikai gyakorlatban, amit bőrazonos hyaluronsav molekulákat tartalmazó speciális készítményekkel is kombinálnak, hogy az arcfiatalítás még látványosabb legyen.