-
Promóció
-
A problémás bőrökre
Gyógynövények és gyógynövényes készítmények szakszerű, helyes diagnózison alapuló, alkalmazásával sok esetben megelőzhetőek, illetve enyhíthetőek a bőrproblémák. Fontos azonban, hogy tudjuk hol a határ, hogy mit és meddig kezelhet a kozmetikus, s mikortól kell az orvoshoz irányítani a vendégeket.
A bőr egészségének, épségének megőrzése nem csak esztétikai szempontból kívánatos, hanem azért is mert védő, kiválasztó, légző, hőszabályozó, érzékszervi feladatainak ...
-
Tisztító hatású maszkok
Földet gyógyászati célra már az ókorban is felhasználtak az emberek: belsőleg a háborgó gyomor nyugtatására, a maró savak megkötésére, külsőleg pakolásként, elsősorban gyulladt bőrfelületre. A bennük rejlő erőket a kozmetikusok ma is nagyon jól hasznosíthatják.
A gyógyföldek kozmetikai alkalmazásáról, többek között az agyagpakolásokról itt olvashatnak.
-
Természetesen
A gyógynövények a reneszánszukat élik, ami összefügg azzal, hogy az utóbbi évtizedekben az egészséges, a természet törvényeit figyelembe vevő életmód igényének terjedésével a betegségmegelőzésében, az öngyógyításban, és a gyógyításban is az érdeklődés középpontjába kerültek.
Alábbi cikkünkben a gyógynövények kozmetikai felhasználást tekintjük át.
Kategória: Gyógykozmetika, Natúr kozmetikumok -
A tenger jótékony hatásai
Tengereink által nyújtott fantasztikus kozmetikai hatóanyagoknak se szeri, se száma a szépségápolás piacán. Ősidők óta ismerjük, használjuk a tengervizet és a tengerből származó homokot, algát, moszatokat stb. gyógyterápiás és bőrápolási célokra.
A tengervíz összetétele nagymértékben hasonlít az emberi szervezetet felépítő testnedvek összetételéhez. Pl.: ugyanazokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmazza, mint az emberi vér (jód, cink). A verejtékmirigy ...





