Fiatalra iszom magam!

Napok óta várakozik a hűtőben a Yana kollagénes ital, mert szerettem volna úgy elkezdeni inni, hogy más kezelés nem zavar be. Lássam, hogy hogyan hat, hogyan változik a bőröm tőle. Őszintén szólva nem vagyok a „szépülj belülről löttyök vagy tabletták” híve, és nem is veszek be akármit. De ha már az amerikai szupersztárok is a Yanával szépülnek, gondoltam csak kipróbálom.

 

YANA_BeautyLiquid_CG_r1a-2NEWA  Yana íze jó, finom és nem kell belőle csak egy nagykanálnyi, így még az is tudja inni, akinek egyébként nem ízlene. Mondjuk másnapra nem lettem Jennifer Aniston, sebaj, kibírom valahogy a saját bőrömben is, pláne, ha hat majd az ital. De lássuk, pontosan miről is van szó.

A YANA™ egy olyan napi öregedésgátló kollagén ital, amely segít újjáépíteni és megerősíteni a bőrt, fokozza a szervezet természetes kollagéntermelését és visszaállítja a bőr számára fontos összetevők szintjét, hogy a bőr visszanyerje és képes legyen megtartani fiatalos megjelenését.  Olyan koncentrált szépségital, mely kicsiny napi adagokban maximális hatékonyságot nyújt.
Az ősi kultúrákban egyébként a Yana az utazást, az utat jelentette, most pedig a Yana az utazás maga a ragyogó bőrhöz, mely belülről indul. Kínában évszázadok óta hagyományosan fogyasztanak olyan ételeket – például csirkelábat -, amelyek fiatalítják a bőrt. Ott széles körben elfogadott, hogy a kollagénben gazdag étrend csodás bőrt eredményez. Ezzel szemben a nyugati kultúrákban az étrend gyakorlatilag semmi kollagént sem tartalmaz.

Valamennyi bőrtípusra ajánlott, különösen laza, rugalmasságát vesztett idősödő bőrre. Az eredmény: ragyogóbb bőr napokon belül, akár 63%-kal javul a ráncok megjelenése 30 nap alatt, akár 40%-kal nő a bőr hidratáltsága 30 nap alatt.

Pont jókor jön, lassan 40 leszek és épp azt néztem, hogy elkezdett lecsúszni az arcom. Lássuk, hogy miben segít nekem a Yana. Hamarosan beszámolok az eredményekről.

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?