Michelle Obama szabadidejében a sminket is elhagyja

A leköszönő First Ladyvel, Michelle Obamával a címlapján jelent meg az elnökválasztás után az InStyle magazin, amelyben az éppen a Fehér Házból való költözést előkészítő elnökfeleség a trendekről, sminkről és stílusról is beszélt

– Az az álmom, hogy kinyitom a bejárati ajtót, és ki tudok rajta lépni anélkül, hogy testőrök vennének körül és bárki felismerne. Ugyanakkor vannak olyan oldalai is az életünknek a Fehér Házban, amik hiányozni fognak. Az itt dolgozó emberek vagy azok, akik a családunk ellátásában segítettek (…) A gyermekeim szempontjából fontos éveket itt töltöttünk ebben a házban. De még fiatalok vagyunk. Sok munkát szeretnénk még Barackkal letenni az asztalra – kezdte a First Lady, aki arról is beszélt, hogy ő nem a trendek szerint választja ki, hogy mit vegyen fel. – Igyekszem nem sokat foglalkozni a trendekkel, mert ami jól mutat egy 18 éves szelfikirálynőn, az nem biztos, hogy jól mutat egy 52 éves First Ladyn, aki két tinédzser lány anyja, és próbál jó példát mutatni nekik. Az első interakció az emberekkel, az, amit látnak. Erre muszáj odafigyelni. Ha egy külföldi országba utazom, a ruhám színével, szabásával, azzal, hogy mennyire kivágott, hogy kilátszik-e belőle a vállam, fontos kinyilatkoztatást teszek arról, hogy mennyire tisztelem az adott ország kultúráját. De az is számít a ruhám kiválasztásában, hogy kényelmes-e, jól érzem-e magam benne. A trendekre igazából nem figyelek. Bár, ha az adott trend darabjai kellemesek és még jól is néznek ki…
Amikor nem dolgozik, Michelle Obama a laza stílus híve, legszívesebben pólót visel, szakadt farmershorttal, és a sminket is elhagyja. – Gyakran járok olyan nadrágban, amit az edzőteremben viselek. Szóval a hétköznapokban egyáltalán nem formális a stílusom. Szeretem a színes ruhákat, amikben jól érzem magam, de azok is elég informálisak.

Ezt olvastad már?

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?