20 éves a BEAUTY!

20 éve indult útjára a Beauty. 20 év egy ember életében is mérföldkőnek számít. Egy rendezvény „életében” még inkább, mert bizonyságul szolgál arra, hogy a Beauty a szépségszakma élő fóruma, ahol a kiállító cégek és a látogatók találkozhatnak egymással, ahol bemutatásra kerülnek a szakma újdonságai és trendjei, s a megmérettetéseknek és előadásoknak köszönhetően, élenjáró szakemberei.
Az első lépésekről a Beauty magyarországi meghonosítóit, Szabó Klárát és Magyar Évát kérdeztük.

Legyen a Beauty!

„20 évvel ezelőtt rendezvényszervezőként azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a magyarországi szakmai rendezvények palettáját bővíteni, hogy melyik az a szakma, amelyik még nem kap elegendő információt, akinek igénye lenne rá?
Rövid beszélgetés után szinte egyszerre mondtuk ki: „a kozmetikusok”.
Legyen a Beauty! – született meg az elhatározás – a családias jellegű szakmai rendezvény, melynek főszereplői a kozmetikusok.
Az ötletet tett követte, egy hét múlva már Grabenstättben tárgyaltunk a szervezőkkel, s megismerkedtünk a minden részletében átgondolt, kidolgozott, csodálatos, szakmát szolgáló rendezvénnyel.

1992 – 1. Beauty Forum Hungary

Elkezdődött a szervezési munka, s a Beauty fényesen vizsgázott. 1992-ben került sor az első hazai Beauty kiállításra: a kétezres szakmai látogató nagyszerű kezdetnek számított. A közel 100 kiállító többsége külföldi volt.
A következő években rengeteg tapasztalatot szereztünk és megismertünk egy csodálatos szakmát, csodálatos emberekkel: egy szakmai nagycsaládot. Sok nagyszerű embert ismertünk meg, akik életüket, tudásukat a szakma szolgálatába állították, akik fáradtságot nem kímélve, mindig készek voltak a közreműködésre.
Fantasztikus érzés volt egy ilyen szakmát szolgálni. Nemcsak azért, mert a magyar szakemberek tudását mindenhol elismerték, mert a versenyeket a magyar kozmetikusok, majd a műkörmösök is sorban megnyerték, miután bekerültek a Beauty nemzetközi vérkeringésébe, hanem mert éreztük és megtanultuk tisztelni a tudás iránti igényt, a szakmai maximalizmusra való törekvést.
A kozmetikusok mellett hamarosan a körömépítők is magukénak tudták a szakmai fórumot, a látogatók között pedig ott volt, minden a szépségápolási szakmában tevékenykedő szakember.

Boldog születésnapot!

A Beauty éli a maga életét, szolgálva egy szakmát és annak sok-sok szakemberét, a tudásra, friss információkra, a megmérettetésre mindig nyitott kozmetikusokat, szépségiparbeli szakembereket

Szívből kívánunk további sikereket a szakmának, a Beautynak, és azt, hogy a felnövekvő új generációnak ugyanazt jelentse és nyújtsa ez a szakmai fórum, mint azoknak, akik útjára indították: tudást, információt, lehetőséget, megmérettetési vágyat és a szakmai összetartozást érzését egy „nagycsaládon” belül.”

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?