Őskövület a francia hajfonás

Tudták, hogy a francia hajfonás története több ezer éves múltra tekint vissza? Ráadásul nem is Franciaországból indult, ott még csak nem is így hívják…

A francia fonás ugye három tincs megfelelő egymásutánban történő fonása a fejtetőtől egészen a nyakig, amelynek mára számtalan formája létezik. Mindenki ismeri, mindenki használja a legextrémebb módokon.

Az azonban kevésbé tudott, hogy a francia fonás nem Franciaországból indult, ráadásul ott nem is így nevezik, hanem „afrikai berakásnak”. Ami nem véletlen, hiszen Dél-Afrikában nagyon régóta szokás ez a fajta hajviselet. A különböző formák, különböző szociális státuszt, korcsoportot és falut jelölnek, ahonnan egy lány jött. De használják jeles alkalmakra, például esküvőre is, ilyenkor a legkülönlegesebb formákat készítik el a menyasszonynak.

A francia fonás kifejezést 1871-ben, az Arthur’s Home Magazinban használták elsőként, egy kisjátékfilm kapcsán, mint új stílust: fogd fel a hajad az új francia fonással.  Bár semmilyen képpel nem illusztrálták a leírtakat, a szövegből mégis arra lehet következtetni, hogy erről a technikáról van szó. Ez azonban nem az első megjelenése.

Ez a három szálból fonott copf az algériai Taszilin-Ádzser hegységben talált 6000 éves sziklarajzokon is megjelenik. De a ókori görög, kelta és Szung dinasztia (960 – 1279) művészeti ábrázolásában is megjelent ez a motívum.

 

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?