Ian Dooley/unsplash

Akik a hazai sztárokat szépítik…

Csakúgy, mint a nagyvilágban, a hazai sztárok körében is egyre elterjedtebb, hogy "saját sminkessel" dolgoznak, vagyis a tévéfelvételekre, fotózásokra, eseményekre - vagy akár a hétköznapokra is - minden alkalommal ugyanazt a szakembert hívják. Azt a sminkest, aki ismeri a titkaikat, aki úgy látja őket, ahogyan kell, és minden alkalommal a megfelelő külsőt varázsolja nekik. De kik azok, akik a sztárokat szépítik Magyarországon? Mutatjuk!

Fodor Piroska (Tóth lányok, Nyári lányok, Rúzsa Magdolna)

Hogy látod, mi változott a nők hozzáállásában, amióta sminkekkel, sminkeléssel foglalkozol?

Harminc évvel ezelőtt, amikor sminkelni kezdtem csak egy nagyon szűk réteg élt a sminkelés adta lehetőségekkel. Ez nyilván a régi rendszer maradványa volt, tőlünk nyugatabbra ez másképpen alakult. Napjainkban azonban – az online világ hatására is – egyre több hölgy sminkel, különösen a fiatal generáció. Ennek én kifejezetten örülök, mert a jólápoltsághoz és a jó megjelenéshez elengedhetetlennek tartok egy személyiséghez illő nappali sminket.

Van igény arra, hogy ellessék a fortélyokat és egy-egy alkalommal magukat sminkeljék a sztárok, vagy minden alkalommal igénylik a profi sminket?

Abszolút van igény rá, a sztárok szeretik ellesni a fortélyokat. Bátran kérdeznek és tanácsot kérnek, hogy például mi áll jól nekik vagy egy-egy trendet miként tudnának megfelelően alkalmazni, amelyet aztán a hétköznapi sminkjük elkészítésében is felhasználnak. Az ügyesebbek pedig sokszor magukat is már profin ki tudják sminkelni magukat, akár fellépésekre is.

Előfordul, hogy a hétköznapokra is kérnek sminket az ismert emberek?

Személyes tapasztalatom szerint hétköznapra nem igazán igénylik szakember segítségét. Sokan ugyanis jobban kedvelik a natúr, természetes sminkeket, amelyeket már ők is el tudnak készíteni.

Hétköznapra vagy rendezvényre, tv felvételre nehezebb sminkelni?

TV felvétel, illetve profi fotózás esetén erőteljesebb, jobban kidolgozott sminkekre van szükség, ezen sminkek készítése pedig több időt igényel.

Milyen ismert emberekkel dolgoztál eddig együtt?

Rúzsa Magdolna, Nyári Edit, Nyári Alíz, Tóth Gabi, Tóth Vera, Mádai Vivien, Miklósa Erika, Léber Barbara


Pádár Detti (Kiss Orsi)

Hány éve dolgozol együtt Orsival, mióta sminkeled őt?

Orsival 15 éve dolgozom együtt. 2004-ben, 21 évesen kerültem a Viva Tv-hez, a magyar zenetévéhez. Orsi akkor műsorvezető volt ott, így szinte minden nap találkoztunk, minden műsorába én sminkeltem.

Kiket sminkelsz még az ismert emberek közül?

Amíg a zenetévénél dolgoztam, szinte mindegyik ismert embert sminkeltem. Elsősorban énekesnőkkel és műsorvezetőkkel dolgoztam együtt, videoklipekben, rendezvényeken. Néhányan, akikkel együtt dolgoztam vagy dolgozom: Lilu, Ada, Pátkai Rozina, Iszak Eszti, Kovács Nóri.

A tévés szereplések és a rendezvények alkalmával is Te készíted Orsi sminkjét, ha úgy adódik?

Igen, Orsi sminkjeit nagyrészt én készítem. Szereti, ahogyan látom őt, kiismertem az arcát és sosem készítjük ugyanazt a sminket – persze vannak jól bevált praktikáink.

Mióta készülsz erre a pályára?

Pályaválasztás előtt fodrász és kozmetikus szerettem volna lenni, a sminkelés, mint szakma eszembe sem jutott. Igaz, elsőként sminkeltem magamat a gimnáziumi osztályban és érdekelt minden, ami szépség, divat, nőiesség. Az érettségi után két évet töltöttem a főiskolán, reklám-marketing szakon, de nem éreztem magaménak. A szüleim ezt látták és úgy döntöttek, adnak nekem egy évet, ami alatt kipróbálhatom magamat másban is. A sminkelés ötletét elsősorban édesanyámnak köszönhetem, ő javasolta ezt az irányt, majd végig támogattak édesapámmal, az iskolában és a munkában is.

Hogyan kerültél a sztárok közelébe?

A sminkiskola után rövid időn belül már a tévében dolgoztam. A gimnáziumi barátnőm hívott fel, hogy sminkest keresnek a zenetévéhez és megadták az elérhetőségemet. Behívtak próbasminkre, ahol Adát festettem egyik műsora előtt, majd két hét múlva kiderült, hogy az öt jelentkező közül engem választottak. Egyszerre volt megdöbbentő és magától értetődő – ezt úgy értem, hogy éreztem, ez az utam, de elképzelhetetlen volt, hogy 21 évesen bekerülhetek. Mégis megtörtént, amiért azóta is hálás vagyok! Ez mindent meghatározott.

Mennyiben kell az ismert embereket máshogy sminkelni? 

Nem kell őket máshogy sminkelni, illetve csak akkor, ha színpadra, felvételre, vagy fotózásra készülnek. A smink erőssége alkalomfüggő, de az ismert nők is ugyanazt szeretik hétköznap, mint a civil nők: kevesebb sminket, természetes ragyogást, komfortot. Alkalmakkor is ugyanazt kérik: erős sminkben is önmaguk szeretnének maradni. A tartósság nálam alap követelmény, mindenkinek törekszem a lehető legtartósabb sminket elkészíteni, nappalra és eseményre is. Valamint, minden nőnek ugyanazt a figyelmet adom, akár ismert, akár nem.

Szoktak tőled sminkelési tanácsokat kérni?

Igen, szoktak, illetve egy ideje a sminktanácsadás-oktatás az egyik fő irányom. Három éve nyitottam Múzsa Sminkstúdió néven az üzletemet, a civil nőket is szeretném megszólítani. Itt a sminkoktatáson van a hangsúly, persze alkalmi sminkre is jönnek a hölgyek. Nagyon tetszik, ahogy az oktatás kezd elterjedni! A nők bátran elmondják, hogyan sminkelnek, mik a szokásaik, és nyitottak az újra, szeretnék magukat jobban megismerni, előnyös oldalukat megmutatni. Felvállalják magukat, és egyre többen választják a színeket, ez is nagy öröm nekem.

Szerinted mi a legfontosabb ezen a pályán?

Összetett szakma a sminkelés. Nagyon jó érzés tudni, hogyan szépíthetjük magunkat és másokat, de a látásmódot és a kreativitást nem mindenkinek egyszerű előhozni magából. Ez türelmet, kitartást igényel, és persze alázatot. Fontos, hogy ne sablonokban gondolkodjunk és mindenkiben meglássuk az egyedit, a szépet, az újat – akkor is, ha századszorra kerül a kezeink közé. A smink pillanatnyi és szubjektív, ez benne a gyönyörű. Szerintem a legfontosabb ezen a pályán az állóképesség, fizikailag és lelkileg is, a kedvesség, hiszen emberekkel dolgozunk, az, hogy hagyjuk magunkat megihletni a vendég által és változatosak legyünk. Csak így születhet meg az a smink, ami személyre szóló és egyedi lesz.


Véger Fibi (Liptai Claudia)

Mióta dolgozol együtt Claudiával?

Nagyjából öt éve dolgozom Claudiával, az utóbbi két évben már csak én sminkelem, a tévéfelvételek és fotózások alkalmával is. Az esküvői sminkjét is én készítettem el.

Mióta készülsz erre a pályára?

Amióta az eszemet tudom érdekel a divat és természetesen ezen belül a smink is. Én elsősorban divatsminkesnek tartom magam. 15 éve sminkelek, előtte a gyerekeimmel voltam otthon.

Hogyan kerültél a sztárok közelébe?   

A magazinok által. Sokat dolgoztam divatlapoknak, a divatanyagok elkészítésén túl címlapokhoz és interjúkhoz is sminkeltem az ismert embereket, így találkoztam velük.

Mire kell figyelmi az ő sminkjüknél?

Figyelembe kell venni, hogy a róluk kialakított kép ne változzon. Persze előfordul, hogy  éppen az a cél, hogy egy teljesen más arcát mutassuk meg valakinek, de alapvetően a személyiségéhez igazodva kell elkészíteni a sminket.

Szoktak tőled sminkelési tanácsokat kérni?

Szinte mindig kérnek tőlem sminkelési tanácsokat és én szívesen mondom, hogy melyek az általam kipróbált praktikák. Ezeket legtöbbször egyébként már magamtól is mondom. Próbálok minél jobb technikát megmutatni, átadni nekik.

Az iskoládban mi az, amit megtanulhatnak a diákok? Teljesen kezdők vagy már képzettséggel rendelkezők is jelentkezhetnek?

Is-is. Hétköznapi embereknek is szeretném átadni a tudásomat, de várom kozmetikusok, szakmabeliek jelentkezését is, akik kíváncsiak az én technikámra. A profi képzésre is van lehetőség, ezen belül is kezdő és haladó csoportokat indítok. Azt szeretném, hogy aki nyitott a sminkelésre – legyen az profi vagy hétköznapi ember -, nálam tanulhasson újat, elsajátíthassa a fortélyokat. Célom, hogy az iskolámból mindenki elégedetten távozzon.

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?