Elektroporáció

Az elektroporációról és a tű nélküli mezoterápiáról már sokat olvashattál, és valószínű, hogy sok félreértelmezhető információt is, hisz az interneten és a magazinokban kutakodva azt tapasztalom, hogy ez az egyik legjobban szakmánkat megosztó technológiai terület.

Lehet, hogy Te már régóta próbálsz eligazodni ebben az útvesztőben, de az is lehet, hogy még csak most ismerkedsz az elektroporációval. Lényegtelen, hogy melyik csoportba tartozol. Hiszen a legfontosabb, hogy ismerd azokat a lehetőségeket, melyekkel találkozni fogsz a gépek felkutatása kapcsán és, hogy
tisztában legyél azzal, hogy amit veszel az mit ér majd vendégeid és vállalkozásod számára.

Rövid áttekintés

1. Rádiófrekvencia vagy módosított rádiófrekvencia alapú tű nélküli mezoterápiának nevezett készülékek. Ezek nem elektroporációs készülékek. Többnyire öszszefüggő műanyag borítású kezelőfejjel rendelkeznek. Előszeretettel nevezik őket elektroporátornak, tű nélküli mezoterápiának. Esetenként azzal bizonyítják az elektroporációt, hogy villanykörtét érintenek a fejhez és az világít. Ez tökéletes bizonyítéka a rádiófrekvenciás hullámok jelenlétének, de semmi köze az eredeti elektroporációs technológiához.
2. Ultrahang alapú tű nélküli mezoterápiának nevezett készülékek Fém borítású (fehér vagy orvosi fémszínű), sík kezelőfeje van. Egyes készülékek esetében különböző színterápiákkal, ledekkel szokták összedolgozni ezt a készüléket. Az otthoni, vagy kézi „tű nélküli mezoterápiának” nevezett készülékek többsége is ebbe a kategóriába tartozik, de a professzionális gépek között is találni lehet ilyen készülékeket. Elektroporációs technológiát ezekbe a készülékekbe biztosan nem fogsz találni.
3. Iontoforézis vagy galván technológiát használó tű nélküli mezoterápiás készülékek Negatív-pozitív pólusokkal kialakított fejek. Ellenpólust is adni kell a vendég kezükbe a használatkor. Ezekhez a készülékhez is sokszor van párosítva más technológia: firmátor, színterápia, ledek. T nélküli mezoterápiás készülékként sokszor értékesítik őket, de nem elektroporátorok.
4. Valódi elektroporációs technológiájú high-tech mezoterápiás készülékek. Különálló technológia, garantáltan elektroporációs hatóanyag bedolgozásra alkalmas fejjel. Speciális pólus gömbökkel kialakított fejek jellemzik. Ahhoz, hogy a valódi elektroporációs jelenség létrejöjjön, 0,5-1,5V membránpotenciál szükséges, melyet egy elektromos útvonal biztosít. A valódi elektroporációs technológiájú készülék képes ennek a membránpotenciálnak a fenntartására, és mivel ez szükséges ahhoz, hogy a sejtbe hatóanyagot lehessen bejuttatni, ezért így ma ez az a technológia, amelyikkel megvalósulhat a sejten belüli hatóanyag bevitel is.

Hatóanyag bejuttatás

evgeny varlamov shutterstock_193451753A fent részletezett készülékkel történő kezelések hatóanyag bejuttatás szempontjából, igen fontos különbségeket mutatnak. Az első 3 típusú készülék esetében (rádiófrekvencia, ultrahang, intoforézis vagy galván alapú „mezoterápiás” készülékek) a kezelési menetek és a hatóanyagbevitel teljesen egyforma és átlagos, hiszen, a hatóanyagok bejutatása is nagyjából ugyanolyan mélységbe történik meg, mint egy hagyományos ultrahangos készülék esetében. Valójában steril mezoterápiás ampullák, hagyományos kozmetikai ampullák, szuperkoncentrátumok, hyalurosav bejuttatására alkalmasak, de…
fontos megjegyezni, hogy ezen technológiájú készülékek a hatóanyagokat felszínesen juttatják be, a sejten belüli hatóanyag bejuttatás az ozmózis elvén működik, így a kezelések eredményei átlagosnak mondhatóak, ami 2-3 naptól max. 1 hétig tartó átmeneti eredményeket biztosítanak.

Vannak módszerek, amelyekkel ezeknek a kezeléseknek az eredményei meghosszabbíthatóak. Erre jók a
speciális előkészítő anyagok pl. 12% -os beta hydroxy mélypeeling. Ezzel szemben a valódi elektroporációs technológia (4.) kapcsán a hatóanyagok bejuttatásának szigorúbb szabályait érdemes alkalmazni. A valódi elektroporációs technológia rendkívül mélyen juttatja be hatóanyagokat az irhába és garantáltan a sejten belülre is. Ezért ezzel a technológiával végzett kezelések esetében nagyon fontos a bevitt termékek sterilitása, minősége és koncentrációja. Minőségben alap elvárásnak számít, hogy a termékek mentesek legyenek: PEG-ek, parabének, parafinok, vazelin, ásványi olaj, színezékek, illatanyagok és állati nyersanyagoktól. És ha már van egy technológia, amelyikkel ilyen mélységbe lehet nagy koncentrációjú hatóanyagot bejuttatni, akkor mindenképp fontos, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget, és a kezelést olyan látványossá és tartóssá tegyük, amennyire csak lehet. Hiszen a régi vendéget is ez hozza vissza és új vendégekkel is ilyen szolgáltatások nyújtása kapcsán bővülhetünk.

Legújabb fejlesztések

A technológiák rohamosan fejlődnek, rengeteg kutatás folyik világ szerte a valódi elektroporáció kapcsán
is. Tény, hogy elsődleges felhasználási területe nem a szépségipar, hanem a géntechnológia, a növénytermesztés és az állattenyésztés. Nemzetközi kutatások alapján az elektroporáció az egyetlen olyan nemrég felfedezett technológia, amely kapcsán egyértelmű bizonyíték van a sejten belüli hatóanyag beviteli lehetőségre. A legújabb, az eddigieknél 30% – kal erősebb elektroporációs technológiának a megjelenése mindent megváltoztathat a „tű nélküli mezoterápiás” kezelések és készülékek piacán. A gépek eddig sem voltak, de mostantól végképp nem lesznek összehasonlíthatóak, hiszen ahogy a mondás is mondja, almát csak almával lehet összehasonlítani. Egy valódi elektroporációs technológia és egy bármilyen másik tű nélküli mezoterápiás technológiával működő készüléknek nincsenek összehasonlítási alapjai.


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail