Gyakran ismételt kérdések a tartós sminkről

A vendégeink általában azt mondják: túl szép, hogy igaz legyen – mármint, hogy a tartós sminkkel el lehet búcsúzni a napi sminkeléstől. Holger Hoffmann tudja, hogy mire kell figyelni, ha egy kozmetikus azt fontolgatja, hogy felveszi kínálatába a tartós sminket, illetve, ha már műveli is azt. „Gyakran ismételt kérdések” című sorozatunkban őt interjúvoltuk meg

 

1.       Mely területeken lehet alkalmazni a pigmentálást?

Az arcon elsősorban a szemöldök, a szemhéj és az ajak kontúrjánál, illetve satírozva a megfelelő vastagság eléréséhez. Emellett a fej területén színkiegyenlítésre, szépségfoltok és szeplők, vagy vitilligo elfedésére lehet használni, valamint a kihullott vagy megfakult hajszálak imitálására is jó.

A testen egy-egy orvosi előzmény indikálhatja használatát, első sorban optikai megfontolásból. Ilyen például a daganatkezelést követően a mellbimbók rekonstrukciója, sebkezelés, illetőleg vitilligo, lézertől vagy más okból depigmentálódott bőrterületek színének kiegyenlítése. Ugyancsak alkalmazzák bőrátültetéseknél, amikor az új bőrfelület színe eltér a meglévőtől, illetőleg, ha a saját szövetből készült bőrprotéziseket kell tökéletesíteni.

 

2.       Általában mennyi ideig tartják meg a színűket ezek a pigmentek?

Nem lehet általános választ adni, vagyis azt mondani, hogy például 3-5 évig, mert az egyszerűen nem állná meg a helyét. Vendégtől, módszertől és a festék anyagától függően néhány hónaptól az örökkévalóságig.

A tartósság két tényező függvénye:

■ az alkalmazott festéké és a
■ festés mélységéé.
Különböző minőségű festékek különböző tartósságot eredményeznek. Egy ásványi eredetű fekete például sokkal kevésbé tartós, mint egy szénből származó.

Az ásványi pigmentek legkésőbb egy-két évente utómunkálatokat kell végezni.
Az organikus pigmentek nagyjából kétszer ilyen tartósak, vagy annál is tovább.
De a festés mélységének is döntő jelentősége van a tartósság szempontjából.

Egy olyan festék, amely a saját bőrszövet színétől jelentősen elüt, nagyon hosszú ideig látható marad. A nagyon természetes színek, ha minimális eltérést mutatnak a bőr saját színárnyalatától, már akkor sem látszanak, ha a festéknek akárcsak egy kis része „illan el” az anyagcserével. Természetesen a szúrás mélysége is befolyásolja a tartósságot. Ha a tartós smink csupán néhány napig vagy hétig tart, az azt jelenti, hogy a festéket, csak epidermálisan (a hámba) vitték be, ezért a bőr megújulásával eltűnik. Ha a festék a papilláris dermiszbe (az irhába) is bekerül, akkor csak félig állandó tartósságú.

 

3.       Létezik azonnali hatás?

Természetesen a festék azonnal észrevehető. Kezdetben gyakran a kívánatosnál sokkal jobban látható. A kezelés utáni napokban az eredmény akár egy-két árnyalattal is sötétebb lehet, mint mondjuk négy héttel később. Először az epidermiszt és a dermiszt festik, és a kezeléskor keletkező minimális seb, heg tovább sötétíti a rajzolatot. Ez a heg néhány nap után leválik és az epidermisz festetlenül a tetoválás fölé húzódik.

 

4.       Létezik fájdalommentes a kezelés?

Az én vendégeim általában csak egy kis bizsergést vagy kaparást érzékelnek. Az utóbbi években a tű kidolgozása és a készülékek annyira tökéletessé váltak, hogy már nem kell annyira kínozni a vendégeket, mint mondjuk a kilencvenes években. Aki nagyon régi készülékkel és elavult technikával dolgozik, ma is szembetalálkozik ezzel a problémával.

 

5.       Mennyi időt vesz igénybe egy-egy kezelés?

A tanácsadás kb. 1 órát, az első sminktetoválás kb. 2 órát, az utókontroll kb. 1 órát.
Az egész kezelésre tehát összesen 4-5 órát lehet számolni. Ezt persze a tapasztalat és a rutin is befolyásolja.

 

6.       Van-e mód utólag kijavítani a már elvégzett, de nem sikeres munkát?

A legkisebb korrekciók nem jelentenek problémát. Nagyobb területeket jobb lézerezni, mint pigmentekkel javítgatni. Egyszerűen meglátszik, ha korábban nem rendes munkát végeztek. A vendégek, ugyan mindig hálásak, ha az utómunkálatokat követően az eredmény lényegesen jobb, de egy korrekció ritkán mutat olyan jól, mint egy már első nekifutásra sikerült tetoválás. Jobb a kárt rendszeres gyakorlással megelőzni, mint kármentést végezni. Vannak ugyan tetoválást eltávolító vegyszerek, azok hatása, összetétele és eredete azonban igen kétséges.

 

7.        Kötve van az ember keze a festéket illetően, vagy azokat a bőrtípushoz igazítva „keverik”?

Természetesen keverhetők a színek, de e téren is vannak korlátok és veszélyzónák. Aki megtiltja felhasználóinak a keverést, az csak több festéket akar eladni. Minden alkalmazónak be kell tartania a következő előírásokat:
■ a hidrofil festékeket nem szabad lipofil vagy hidrofób festékekkel keverni, és
■ a glicerin alapú festékeket nem szabad glicerinmentesekkel.
Csaknem minden gyártó kizárja a garanciát, ha az ő festékeit másokéval keverik.

 

8.       Milyen képzés szükséges ahhoz, hogy valaki sminktetoválást vállalhasson?

Mint minden kézműves szakmában itt is érvényes, hogy a gyorstalpalás nem garantál gyors sikert. A három-négy napos villámkurzusokat senkinek nem ajánlom. Még a született tehetségeknek is több háttér-információra van szükségük, mint amennyit ilyen rövid idő alatt át lehet adni. Ha én lennék egy érdeklő, akkor a közösségi oldalakon megpróbálnék informálódni arról, hogy mennyire elégedettek a tetoválókkal, mindenképpen rákérdeznék a tanítványok tapasztalataira. Megnézném a modelleket és kikérdezném a tanfolyamot elvégzett hallgatókat is. Én a blokkokban történő tanítás híve vagyok, tehát néhány nap oktatás aztán otthoni gyakorlás. Utána megint néhány nap iskola, majd további gyakorlás. Három hónap alatt a lassúbbak is elegendő biztonságot szerezhetnek a smink, a bőrgyógyászat/anatómia, a színtan, a készülékek, a munkatechnikák és az alkalmazás egyéb feltételrendszere tekintetében. Ennyi idő alatt a tanuló elég élő modellen gyakorolhat ahhoz, hogy magabiztosan és sikeresen vállalhasson ilyen szolgáltatást.

9.       Mivel kell számolnia a kozmetikusnak, ha sminktetoválást akar folytatni?

A sminktetoválást általában jó üzletnek gondolják, azzal azonban minden érdeklődőnek tisztában kell lennie, hogy csak akkor állíthatja ki a számlát egy kezelés után, ha az eredmény hibátlan. Ha hetente csak két vendég van, már akkor is gyorsan bejön a képzés költsége. A vendégszerzés azonban nem könnyű, ha valaki a nulláról indul. Azt javasolom, hogy a tanulók, már a képzés során dolgozzanak modellekkel, hogy legyen mit felmutatniuk, és hogy megszerezzék a szükséges önbizalmat és magabiztosságot. Akinek már van vendégköre, egyértelműen előnyösebb helyzetben van. Aki ilyennel nem rendelkezik, a reklámozásban kérjen segítséget fodrász, manikűrös és kozmetikus ismerőseitől.

 

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?