Photoxpress/Andrey Kiselev

Nagymamáink praktikái: pedikűr receptek

Hogyan ápolták a bőrt az 1900-as években? Milyen lábápolási praktikákat vetettek be nagyanyáink a századelőn? Összeállításunkból minden titokra fény derül, ráadásképpen hasznos tanácsokat is olvashatnak, bár nem mindet javasoljuk kipróbálásra...
Lábápolás a századelőn

Ismert volt, hogy a láb egészsége két fő pilléren nyugszik. A megfelelő cipőn és a “hygiénián”.

“A láb kettőzött tisztaságot igényel. Dolgozik, fáradt, verejték- és faggyúmirigyei intenzívebben működnek. Ezért legalább másodnaponként, nyáron mindennapos mosásra szorul. Mosás és szárítás után jól bedörzsöljük a lábat valamely szeszes folyadékkal – legyen az kölnivíz, sósborszesz vagy Aqua Centiflora –, mert ezek kitűnően desinficiálnak és egyúttal oldják a még tán visszamaradt zsíros váladékot. A kényelmes és mégis formás gracilis cipő valóságos jótétemény, a mesterségét értő cipészt pedig meg kell becsülni.

Az a sok elbütykösödött, csomós, tyúkszemes láb, melyeket szabad fürdőhelyen látunk, mind megannyi élő vádirat a kontár és lelkiismeretlen suszterek ellen.”

 Lábproblémák házi ellenszerei

Ha mégis megtörtént a baj és kialakult a szemölcs vagy a tyúkszem, tejsav, szalicilsav és kénsav tartalmú szereket használtak, amelyek patikusoknál voltak beszerezhetőek, de a vállalkozó szelleműek otthon is elkészíthették az alábbi, 1921-ben publikált recept alapján:

“Veszünk: 20 gr kollodiumot és oldunk benne, 5 gr salycilsavat, majd adunk még hozzá 5 gr tejsavat és az egészet jól összerázzuk.”

Az előbbi recept elkészítése esetén fehér színű, maró hatású folyadék a végeredmény, mely a levegőn rétegesen megszilárdul, ezért célszerű jól zárható üvegben tartani azt.

A lábbőr puhítására hámoldó oldatokat használtak, melynek egyik lehetséges elkészítési módja kissé drasztikusnak tűnik, hiszen semmi mást nem igényel, csak 300 g desztillált vizet, melyben feloldunk 15 g kálium-hidroxidot. Alapos összerázás után víztiszta, szagtalan, töményen maró hatású kálilúgoldatot kapunk.

Harc az izzadó lábak ellen

Lábizzadás esetére a formaldehid használata volt általános, melyet – töményen maró hatása miatt – alkohollal és glycerinnel hígítottak. Eredményesen alkalmazták a “formalin-szeszt”, melyet kreatív és bátor elődeink a következő recept alapján állítottak elő házilagosan: “10 gr formalin, 40 gr Aqua Centiflora (százvirág vize), 15 gr glycerin, 30 gr rózsavíz, 5 gr borax.”

Ezen szúrós szagú, színtelen folyadékot egy ecset segítségével kenték fel a lábakra, majd alaposan bedörzsölték azt és letörlés nélkül hagyták megszáradni. Ezt követően égetett timsóporral, vagy szaliciles hintőporral behintették a területet és harisnyát húztak rá. A hintőporozást megismételték reggel is.

 Csersavas “csodaszer”

Enyhébb lábizzadás esetén a formalinos szesz helyett 2 %-os szalicilsavat, vagy 1%-os béta-naphtolt használtak, melyeket alkohollal elegyítettek.

A csersav is használatos volt ilyen esetekben, melynek házilagos elkészítési módjára ma már senki nem vállalkozna. Ilyen és hasonló receptúrák esetén érezhetjük, hogy micsoda kényelmet jelentenek a jelenkor kozmetikai ipara által forgalmazott készítmények. Sokszor persze fogalmunk sincs, hogy mi van bennük, de így legalább felruházhatjuk őket a csodás megoldást rejtő csodaszer illúziójával.

Nem úgy a következő receptnél, amelyet ha valaki végigcsinál, megérdemli, hogy meszabaduljon az izzadó láb kellemetlenségeitől:

“Vegyünk a gyógyszertárből fél kiló porított cserfakérget, s azt tíz részre osszuk el. Minden részt töltsünk külön ki egy lenvászonból készített zacskóba, melyet azután cérnával levarrunk, hogy tartalma ki ne ömöljön. Tegyünk egy fazékba 5 liter vizet, ebbe dobjuk bele a cserkéreggel telt zacskót és főzzük egy órán keresztül. A forró víz kioldja a cserkéreg teljes csersav-tartalmát, a zacskó mint szűrő működik s így tiszta és kész oldatot kapunk. Az így nyert lét töltsük ki mosdótálba, s amint hőmérsékletét a bőr elbírja, vegyünk lábvizet. A láb kihűlésig tartandó benne. Azután letörlés nélkül szikkadni hagyjuk s éjjelre is harisnyát húzunk rá. Az első öt nap mindennapos lábfürdő, azután másodnapos ajánlható. Ez igen jó és olcsó háziszer.”

(Forrás: Szentiványi Szász Tihamér: Kozmetika (1921)

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?