Permanent make-up

Trend-változások

Ma már Magyarországon is nagy múltja van a sminktetoválásnak, a hazai szakemberek közül sokan több mint tíz éves tapasztalattal rendelkeznek. Épp ezért ma már lényegében szó szerint a bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a trendek a sminktetoválás terén sem maradandóak.

Érdemes kicsit visszatekinteni a múltba, és összehasonlítani a jelennel. Nagyon sok pozitív változás történt, hiszen nemcsak a technika fejlődött óriási mértékben, és lettek egyre jobb és precízebb gépek, hanem az évek alatt nagy rutinra tettek szert a szakemberek is.
A fejlődést segíti még a folyamatos továbbképzés, ami a magyar és külföldi kiállításokon és tanfolyamokon egyaránt elérhető.

Trend a természetes

A divat változása ezt a munkát is befolyásolja, hiszen a kezdeti erősebb tetoválások helyét ma már a természetesebb formák és színek veszik át. Vegyük sorba ezeket!
Szemöldök esetében régebben általában satírozott technikával dolgoztunk, erősebb színeket és határozottabb formákat alkalmaztunk, amelyek smink-hatást keltettek, s igazodtak az akkori smink trendekhez.
Ezek a trendek azonban mostanra szintén nagy átalakuláson mentek keresztül, és egyre inkább teret hódított a szolidabb, a szinte láthatatlan smink.
Ma, ha csak lehet, a természetességre törekszünk. Általában szálakat rajzolunk, és a saját szemöldök színét vesszük figyelembe. Létezik összetett megoldás is, ha például egyáltalán nincs szemöldöke a vendégnek, akkor egy világosabb, satírozott alap elkészítése után ebbe húzunk sötétebb szálakat. Külön említést érdemel az a munka, amikor meglévő régebbi, talán ma már kevésbé tetsző színt és formát próbálunk finomítani, lágyítani, esetleg javítani. Ez mindig a legnehezebb feladat.
Szemkontúr – Ma már nem divat az a határozott fekete kontúrvonal, amely markánsan körbezárja a szemet, és minden sminken áttűnve vastag tusvonal hatását kelti.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a szemeket nem kell és lehet hangsúlyozni, csak azt, hogy itt is a lágyabb színek és vonalak a divatosak, amelyek bármilyen sminkbe beilleszthetőek, szinte észrevétlenek. Nem csak fekete, hanem barna, oliva, szürke szín is szépen kiemeli és kontúrozza a szemet. A pillák tövében húzott vékony vonal mindenkinek jól áll, már csak az a fontos, hogy a szem formáját és az arc karakterét figyelembe vegyük.
►Talán a legnagyobb változást száj hangsúlyozásában tapasztalhatjuk.
A kezdetektől sokáig az volt az elvárás, hogy ceruzával körülrajzolt hatást keltsünk. Sok esetben kértek a vendégek túl erős színeket, ami sem a rúzshoz, sem a természetes szájszínhez nem illeszkedett.
A jelenlegi trendek alapján, mostanra inkább a természetes hatást keltő vonalak és színek vették át a helyét az éles kontúroknak. Ritkán készítünk csak szájkontúr tetoválást, általában divatosabb és lágyabb hatást érünk el, ha satírozunk is. Így szebben tudjuk korrigálni a formát is, hiszen színezéssel optikailag javíthatunk a hiányosságokon.
Egy ilyen munka esetében főképp használhatjuk fantáziánkat, hiszen a szakember számára izgalmas feladatot és kihívást jelent egy keskeny száj teltebbé varázsolása pusztán a színek és a satírozásos technika segítségével.

Vámos Mónika

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?