Sipos Zita: Mindig jó készülni a Beauty-ra!

Legújabb rovatunkban nosztalgiázunk egy kicsit... Az idén 25 éves Beauty Forum történetét idézzük fel partnereink segítségével. Elsőként Sipos Zitával beszélgettünk a kezdetekről, hiszen ő már a legelső magazinban szerepelt, és az első kiállításon zsűrizett. Ő pedig egy kérdés erejéig továbbadja a nosztalgia-stafétát egy általa választott személynek...

Sipos Zita kozmetikus és sminkmester az első Beauty Forum lapszámban szerepelt 25 évvel ezelőtt egy munkájával, és azóta is állandó szereplője, szerzője a magazinnak. Az első Beauty Forum kiállításon már zsűrizett is. Azóta gyakorlatilag minden évben ott van a Beautykon, hol kiállítóként, hol zsűritagként és természetesen a tanítványaival a Make Up versenyeken.

–  Megmondom őszintén, hogy eleinte egy kicsit furcsa volt, ahogyan a német anyacég kezelte a magyar piacot. Picit azt éreztem, hogy nem volt megfelelő terepszemle, talán azt gondolhatták, hogy – számos kelet-európai országgal egyetemben – nincsenek Magyarországon megfelelő szakemberek. Pedig mi már előtte is bizonyítottunk világversenyeken. Nagyon jól képzett szakemberek voltak 25, de 50 éve is hazánkban. Maximum korlátozottabb lehetőségeink voltak – emlékezett vissza Sipos Zita a Beauty Forum kezdetére. – A Beauty Forum a rendszerváltással jött be az országba, azt gondolom, hogy a 25 év alatt kinőtte magát, és ma már gyakorlatilag az egyetlen olyan rendezvény, amely összefogja a szakmát. Minden évben jó rá készülni, hogy bemutassuk az újdonságokat, a legújabb trendeket, izgalmas a tanítványokkal gyakorolni a versenyekre… Mindig van miért készülni.

És hogy melyik volt a legemlékezetesebb kiállítása Zitának? Az első és az, amikor a gyermeke, Flóra – aki azóta már a Sothy’s magyarországi képviselője – indult és nyert is a sminkversenyen 1999-ben.

Sipos Zita kérdése Kovács Barbarához: Mitől volt olyan emlékezetes az első Beauty Forum kiállításod?

 

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?