Szemkörnyéki karikák, könnyzacskók

A sötét karikák ellen

A szemekről alkotott kép erősen befolyásolja az arc megítélését. A sötét karikák és duzzadt könnyzacskók öreges, fáradt, megviselt kinézetet kölcsönöznek. Célzott kozmetikai kezelésekkel – legalább optikailag segíteni lehet ezeken a problémákon.

A szemek körül a bőr különösen finom és érzékeny. Háromszor vékonyabb, mint az arc egyéb területein és hatszor vékonyabb, mint az egyéb testtájékon. A bőraljában itt alig található zsírszövet, s a kötőszöveti rostokból is igen szűkös a kínálat. Ezen kívül a mimikai ráncaink által is erősen igénybevett területről van szó. Mindezek együtt kedveznek a ráncok kialakulásának.
A sötét karikák és a duzzadt zacskós szemek mögött gyakran szervi problémák húzódnak meg. Karikás, vagy könnyzacskós szemű vendégeink esetén az egészségi állapotról is informálódjunk. Meg kell tudni, hogy ezek a kellemetlen szépséghibák kapcsolatban vannak-e valamilyen betegséggel. Természetesen mindezt megfelelő tapintattal végezzük, hiszen a kozmetikus nem orvos, s a vendéget sem szabad megijeszteni. A kozmetikusnak ugyanakkor egyet s mást feltétlenül tudnia kell ahhoz, hogy a maga területén segíthessen, vagy esetleg tanácsot adjon (pl. javasolja az orvosi vizitet).

Zavaró árnyék

sötét karikák hátterében genetikai adottságok is állhatnak, s vérszegénység, szívprobléma, vitamin-, vashiány vagy allergia is szóba jöhet, mint kiváltó tényező. A finomabb vér-, és nyirokerecskék keringése sok esetben akadályozott. Természetesen alváshiánytól, toxikus terhelésektől (alkoholfogyasztás, dohányzás), egészségtelen életmódtól is sötétebbé válhat a szemek alatti bőr. Egyes esetekben pedig a túlságosan vékony bőr miatt lehet látni a vérerek, bőrt sötétítő  rajzolatát. Előfordulhat, hogy az intenzív napozás a felelős a túlzott pigment-termelődésért.
Nagyon sötét karikák esetén orvossal is érdemes felvenni a kapcsolatot. A pontos diagnózissal ugyanis könnyebben megszabhatjuk kompetenciánk határait.

Az alsó szemhéj

A tasakos szemhéjak esztétikailag legalább annyira zavaróak, mint a sötét karikák: fáradttá, szomorúvá, betegessé teszik a tekintetet. Ahhoz, hogy helyesen járjunk el, nem árt megismerni a szemkörnyék anatómiáját.
A szemkörüli és a szem alatti igen vékony zsírpárna, amely a szemgolyót védi a rázkódástól az alsó szemhéjba húzódhat, ha a szem körkörös izma ernyedté válik és az elülső finom kötőszöveti szalag (Septum orbitale) megnyúlik.
A lecsüngő alsó szemhéj – 40 éves kortól – a természetes öregedés következményeként is kialakulhat. Lényegese korábban észlelhetőek a jelek akkor, amikor genetikai tényezők játszanak szerepet. Ezt a problémát csak sebészeti beavatkozással lehet korrigálni.
Az alsó- és felső szemhéjakon vízmegtartás miatt is kialakulhatnak duzzanatok. Ezek ugyancsak utalhatnak belső szervi betegségekre (szív, vese, pajzsmirigy).
Tartósan ödémás szemhéjak esetén a veseműködés zavarára is gondolni kell . Természetesen egy kiadós sírástól is duzzadttá válhatnak a szemhéjak, és az is előfordulhat, hogy a túlságosan száraz szem miatt alakul ki ez a szépséghiba. Kötőhártyagyulladás, benőtt szempilla vagy idegen test szembekerülése és akut allergia szintén hasonló tünetekkel járhat.

Méregtelenítés és salaktalanítás

Bizonyos fokig az érintetteken egy sor kozmetikai művelettel is segíteni lehet. Ha az ember a méregtelenítés és a salaktalanítás alapfogásait alkalmazza, némi kreatív beleérzéssel még egy wellness koncepciót is ki lehet alakítani belőle. A kozmetikai műveletek kiegészítőjeként minden kivezető kezelés alkalmas a karikás szemek és a könnyzacskók ellen: pl.

  • vízhajtó ivókúrák,
  • Kneipp-kezelések,
  • izzasztó pakolások, mint például a só-ing, vagy az infravörösfénnyel végzett algapakolás,
  • kézi nyirokstimuláció,
  • fürdők, például tengeri sóval, borókabogyóval, vagy komlóval.

Segíthet az orvosi felügyelettel végzett böjtkúra, az oxigén-kúra (például az Ardenne-féle).

Különleges kezelések

Látható, hogy a szemkörnyék kezelésekor a kozmetikus újfent a gyógyászat határterületére tévedhet, ezért a legnagyobb fokú körültekintésre van szükség egy hatékony kezelési koncepció összeállításához. Ugyanakkor arra is gondolnunk kell, hogy ha a szakember csupán az egyszerű kozmetikai szempakolásokra és néhány finoman végzett masszázs-mozdulatra korlátozza tevékenységét, akkor mind a nők, mind a legalább annyira érintett férfi vendégekben is hosszú távon hiányérzetet kelthet. Ezért is tanácsos, egyéni, testre szabott és az adott probléma megoldására irányuló, wellness kúrát ajánlani a vendégeknek. A már említett méregtelenítő kúrákat pedig kiegészítőül lehet alkalmazni:

  • speciális színesfény-kezeléseket, mint például zöld fényt alkalmazni egy Aloe vera szempakoláshoz,
  • enyhe hatású illóolajokkal, rózsavízzel aromaterápiás kezeléseket végezni,
  • zöld színű, hideg ásványköveket helyezni a szemhéjakra és gyengéden simogatni velük a szem körüli területet.
    A karikás és táskás szemre számos, kiváló hatóanyagú készítményt felvonultató, speciális kozmetikai kezelés közül válogathat, például:
  • speciális tisztító emulzió és Aloe verával és hamamelisszel átitatott vattalapka (pad),
  • speciális szem-maszkok, selyemproteinből, Aloe vera kivonatokból, avokádóolaj, búzacsíraprotein, hársvirág-, hibiszkusz-, rózsalevél- és uborkakivonat felhasználásával;
  • levek, gélek, krémek, A-, E-, C-, K-vitaminok, koenzím Q10, hyaluronsav, ginseng, algakivonat, argánolaj, propolisz, méhpempő, poliszaharidok, stb.

Rövid távra gyors segítséget jelentenek a feszesítő anyagokat tartalmazó stiftek és fluidok, amelyek a női táskákban is elférnek.

Hatásos eredmény várható a kézzel végzett nyirok-stimulációtól és a jéggolyócskákkal végzett masszázstól, vagy a lehűtött nemes kövekkel való simogatástól, az akupunktúrától.
Azokban az esetekben, amikor ezek a kezelések nem hoznak látványos eredményt, akkor egy ügyesen kivitelezett make-up-pal próbálkozzunk. A szemkarikák eltűntetésére használhatunk korrektort, camouflage-t. A könnyzacskók esetén már nehezebb a helyzet, ez esetben egy ügyes sminkmester tanácsaira is szükségünk lehet.

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?