Újranyitás újragondolt, megerősített higiénés szabályokkal

(Hirdetés) A szépségszakma képviselőiként eddig is sokat tettünk a jelen fertőzés terjedésének megakadályozásában, és most, amikor újra működni kezdünk, ismételten nekünk, szépségszakembereknek jut fontos szerep a megelőzésben, illetve a vendégek fegyelmének fenntartásában.

Mindannyiunk érdeke, hogy biztonságot nyújtsunk és ezt közvetítsük is, körültekintő magatartásra ösztönözzük a bátrabbakat. Az újranyitás előtt van bőven feladatunk, hiszen az átszervezett vendégeket újra kell szervezni. Szóban sokáig tart kikérdezni a vendégeket, és el is marad, de a szó el is száll.

Most szeretnék a segítségedre lenni a SZÉPSÉGSZALONOK MEGERŐSÍTETT HIGIÉNIAI  BIBLIÁJÁVAL, amely egy szelete sminktetoválás képzésem elméletének, majdnem a teljes higiéniai modul.  Ezt munkatársaid számára is elérhetővé teheted, hogy mindenki számára egyértelmű legyen és követhető, könnyen betartható a bővített, megerősített szalonhigiénia.

Ráadásként segítségedre van az előkészületekben, hiszen tovább szerkeszthető, és a VENDÉGEKNEK IS ELKÜLDHETED, megkönnyítve ezzel a tájékoztatásukat és az új időpontok lefoglalását.

Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy jelen pillanatban a klórvegyület és az alkohol tartalmú vegyületek alkalmazása a célzott és preferált, ezek közül is előnyben részesítjük a virucid, baktericid, fungicid, tuberkulocid széles spektrumú, és gyors behatási idejű készítményeket, amelyeket folyamatosan alkalmazhatunk, hiszen az egészségünkre nézve nem károsak.

Fontos szabály, hogy a fertőtlenítőszereket ne keresztezzük egymással, mert egészségre ártalmas 3. vegyület keletkezhet!

Tisztítás, fertőtlenítés szabályai minden vendég után!

Kézhigiénia

1/a1 Használjuk kézfertőtlenítő szappant. Ha ilyet vásárolunk, például Claraseptet vegyünk, vagy készítsünk magunknak mondjuk 5%-os Dettol-os szappant. (250 ml folyékony szappan oldat előállításához 12,5 ml Dettol oldatot öntünk) FIGYELEM! Ha ennél magasabb a koncentráció, akkor kiszárítja bőrt, ha hígabb, akkor hatástalan.

⇒ Ne feledjük a helyes kézmosás szabályait, az alkart is meg kell mosni.

⇒ Antiszeptikus kézfertőtlenítő gélek, alkoholos gélek, pl. Desmanol oldat vagy Brado Life kézfertőtlenítő gél, Bradomanoldat is alkalmazható a kéz fertőtlenítésére a kézmosás után szárazra törölt kézen. Ezek behatási ideje nagyjából 30 mp.

1/a2 A mosdó csaptelep felület higiéniája

  • A mosdó csaptelep fogantyúját lehetőleg kéztörlő papírral érintsük a vízcsap kinyitásakor és elzárásakor
  • A csaptelep karját töröljük át Mikroziddal vagy permetezzük le Bradolin oldattal
  •  Használjunk érintésmentes szappanadagolót, vagy alkarral működtethető karos csaptelepet, és lehetőség szerint kéziszárítót, vagy törölköző helyett mostantól papírtörlővel töröljük meg a kezünket minden esetben, és ezt a szemetesbe dobjuk ki.

1/b Az egyszer használatos gumikesztyűt minden munkafázis közben viseljük. Természetesen előrajzolás közben is, folyamatosan. Az egyszer használatos kesztyűben is lehet fertőtlenítő szappanos kézmosást alkalmazni egy munkafolyamaton belül.

A kesztyű helyes levétele: kifordítjuk a csuklónál indítva, és lehúzzuk, a másikkal is ugyanígy járunk el, de belehúzzuk az először lehúzott kesztyűt.

1/2. Személyes higiénia

1/2/a Munkaruha

Bár munkaruhánk nem kerül közvetlen kontaktba a vendégekkel, de ha ennek kicsit is megvan az esélye, akkor egyszer használatos nejlon kötényt használjunk, melyet minden vendég után cseréljünk.

1/2/b MASZK viselete

– Kiegészül, mert háromrétegű maszkot viselünk a szánkon és az orrunkon is a munka során és a vendégek két méteres körzetében. Pár óránként fújjuk be a maszkot alkoholos fertőtlenítő oldattal (kívül-belül, és igyekezzünk nem belélegezni) vagy Kodannal, és naponta vegyünk fel új maszkot. Legideálisabb, ha a vendégek is új szájmaszkot (kaphatnak, vagy vásárolhatnak) viselnek a munka során.

– Lehetőleg pajzsot viselünk az arcunkon.

– A vendégek közvetlen közelébe hajolva már így se beszélgetünk!

1.3. Vendégágy felületének higiéniája

→ tiszta, mosható papírlepedő, vagy eldobható papírlepedő kerül minden vendég feje alá

→ A vendégágy karfa felületének fertőtlenítése kiemelten fontos, és az egyszer használatos papírlepedő felhelyezése is. Két vendég között töröljük át Mikroziddal vagy permetezzük le Bradolin oldattal

1.3. Kozmetikai pult és kocsi, kozmetikai székek, ágyak, szekrényajtók (szekrény) felületének fertőtlenítése során fontos szempont a gyors behatási idő és a hatékony védelem összhangban a felület tulajdonságaival. Alkalmazzunk alkohol tartalmú pl. Kodan vagy Microzid fertőtlenítő szert vagy Mikrozid kendőt, és új, egyszer használatos fóliával borítsuk a felületet.

1.5  Lemosó tálak, egyéb segédeszközök felületének fertőtlenítése

– Minden vendég után a tálakat kimossuk, majd a tálakba egy-két fújás Kodan-t, Dettolt vagy Bradolint fújjunk, vagy kenjük át Mikrozid oldattal, ne öblítsük ki, és ha van mosogatógép, így tegyük bele. A forró levegős szárítás is rásegít az üvegedények és lemosótálak maradéktalan tisztítására.

1.6. Fém alkatrészek és mérőeszközök csipeszek, ollók és más fémek fertőtlenítése dezinficiensekkel és sterilizálása 2 lépésben

  1. A tisztítás

1/6.1 vízcsap alatt: egy csepp Kodannal, Bradolin vagy Mikrozid oldattal tisztítjuk, majd alaposan lemossuk, cutips segítségével alaposan kinyomva belőle folyóvíz alatt a festéket.

  1. A fertőtlenítés

1./6.2 Ultrahangos fertőtlenítés dezinficiensekkel történik, – a tartályában az oldatot szettenként cseréljük!

Alkalmazzunk pl. 5% os Gigasept oldatban 9 perces ultrahangos fertőtlenítő tisztítást Utána folyóvíz alatt öblítsük le.

III. Sterilizálás

1/6.3 UV sterilizálóban sterilizáljuk a fémeket

1/6/4 A gépek kézi egységének higiéniája

  • clipcort kábelt védő fóliával borítsuk, és cseréljük minden munka után, ezt követően alkalmazzunk Mikrozid kendőt vagy Bradolin spray-vel befújt vattakorongot a kéziegység, és tartójának fertőtlenítésére.

1/6.5 előrajzoló sminkceruzák fertőtlenítése

Használat után Kodanos vattakoronggal áttöröljük, és gondosan hegyezzük, elrakás előtt. A ceruzákat hűtőszekrényben tároljuk. A hegyezőt is fújjuk be pl. Kodánnal.

1/7 A mosdó higiéniája

A mosdót napközben többször fújjuk be Domestossal, Bradolinnal, vagy Dettollal, eldobható korongvattával kenjük át.

1/8 A szeméttárolás higiéniája

Az asztali szemetesek higiéniája

Minden vendég után az asztali szemetest kiürítjük, és a nejlonzacskó betét száját összekötjük és így helyezzük a nagy szemetes kukában elhelyezett nejlonzsákba.

1/9. A padlóburkolat higiéniája

A vendégek vagy egyszer használatos papucsot viseljenek a szalonba belépéskor vagy egyszer használatos nejlont viseljenek a cipőkön már a bejárattól.

1/10 A légtér higiéniája, folyamatos levegő fertőtlenítés

⇒ Lehetőség szerint folyamatos levegő átáramlást kell biztosítani a szalonban. Kétirányú szellőztetéssel a legideálisabb és/vagy klíma használatával.

⇒ Lényeges, hogy klimát csak akkor szabad használni, ha annak elszívó rendszere a szalonból kivezeti az elhasznált levegőt az utcára és a friss levegőt is egy másik csatornán szintén az utcáról biztosítja. Ha erre lehetőség van, a klíma berendezésben a kórokzókat szűrjük meg hepa filterrel, és rendszeresen fertőtlenítsük.

Párologtassunk diffúzorban tiszta légfertőtlenítő aromákat, pl. Zsálya, Kakukkfű, Citrom, Borsmenta, Teafa

⇒ Ha van erre lehetőség, ezek mellett egészítsük ki Germicid lámpa levegő fertőtlenítéssel.

1/11 Kilincsek és fogantyúk felület fertőtlenítése

A  bejárati ajtó kilincsét, és az a körüli területet, valamint a mosdókilincseket naponta többször töröljük át Mikrozid vagy Bradolin alkoholos fertőtlenítő kendővel

1/12 Vendégváró higiéniája

Jelenleg érdemes a vendégeket térben is, időben is szeparálni egymástól.  Ha mégis várniuk szükséges, akkor külön helyiségben érdemes helyet biztosítani számukra. Egyszerre lehetőleg csak 1 vendég várakozzon. A vendégek által használt asztalt és székeket, foteleket alkoholos törlőkendővel, cserélhető huzattal érdemes ellátni, és minden vendég után letisztítani.

Kísérők most ne látogassák a szalont, és ha lehetséges, pontosan érkezzenek a vendégek.

1/13 A telefon és klaviatúra, fényképezőgép és nagyítós szemüveg, arcpajzs, vendégtoll higiéniája

A mobiltelefont, a klaviatúrát és a fényképezőgépet is minden vendég után rendszeresen le kell fertőtleníteni alkoholos tisztítókendővel.

2. Napi higiénia

2/1 Munkaruha
Minden munkanap tiszta munkaruhával kezdődik. A munkaruhákat fertőtlenítőszer hozzáadagolásával mossuk ki, (pl. Chlorox), és forró levegővel szárítsuk és/vagy vasaljuk.

2/2. Ágy higiénia:

Ágyhuzatot mindenképpen cseréljünk, ha csak 1 vendég is feküdt rajta akár csak percekig

2/3.A szekrények, kocsik napi higiéniája

Megegyezik a vendégek utáni folyamattal: pult, fiókelőlap és fogantyú fertőtlenítése W5 kendő + Kodan

2/5. A légtér napi higiéniája

Nyitáskor és záráskor is egy alapos szellőztetés történjen.

Ha lehetőség van, Germicid lámpát használjunk a levegő fertőtlenítésére.

2/6. A szeméttárolás napi higiéniája

A szemetet minden nap végén kiürítik és a szemetes zsák száját összekötözve helyezzük a kommunális szeméttároló kukába

2/7. A padlóburkolat napi higiéniája

Minden nap végén felmossuk a követ.

A felmosáshoz az illatos felmosó folyadék mellett fertőtlenítőszert öntünk: például Flóraszeptet, Domestost, Chloroxot vagy Dettolt.

Gondoskodnunk kell arról is, hogy a használt partvist vagy porszívó fejét és tartályát is használat után naponta fertőtlenítsük.

A működés során fokozott figyelmet fordítsunk továbbá arra, hogy:

– A postást és a szállítót ne engedjünk az üzlet területére, a csomagok és levelek átvételét az üzlettéren kívül tegyük meg.

– Ha a vendég nem visel maszkot akkor belépés előtt lássuk el őt maszkkal és utána lépjen be az ajtón.

Az újranyitás előtt is van bőven feladatunk, hiszen az átszervezett vendégeket újra kell szervezni. Szóban sokáig tart kikérdezni a vendégeket, ezért szeretnék egy kérdőívvel segíteni az előkészületekben. Ezt minden vendégnek juttasd el egy meghívó kíséretében. Ebben egyrészt figyelmezteted a rizikofaktorokra, másrészt ideális, hiszen segítségével könnyedén megtalálhatjátok a mindenki számára biztonságos időpontot.

Iratkozz fel itt, és elküldjük neked a vendégeid számára a szalonban kihelyezhető ingyenes Vendégtájékoztatót. A Tájékoztató tartalmát célszerű egyúttal ki is küldeni a vendégek beleegyezését kérve bejelentkezés előtt.

Kérjük, iratkozz fel, hogy elküldhessük neked az ingyenes vendég-kérdőívet.

Kérjük jelöld be milyen területen dolgozol*

KozmetikusSminkesPermanent make-up szakemberSzempilla-hosszabbítóSpa/wellness/szállodai szakemberAlakformáló szakemberSzakmai tanulóMűkörmösPedikűrösStylist szakemberFodrászBőrgyógyász, orvosMasszőrOktatóGyártó, forgalmazó, kereskedőEgyéb:



Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail