Vigh Marcsi: oktatás közben folyamatosan tanulok én is

Vigh Marcsi véletlenül akadt rá a NABA termékekre, egy szakmabeli vendége által, de amint kipróbálta, meg is szerette az anyagokat. Ezután méltán mondhatjuk, hogy náluk a legjobbtól lehet tanulni, hiszen Marcsi 22 éve a szakma aktív és eredményes tagja, mesterként az oktatók oktatója is. Marcsi nem csupán oktat, hanem aktívan részt vesz a NABA innovációkban is

vigh marcsiHogyan kezdted a körmös szakmát?

Már egész fiatalon vonzott a körmök világa, amikor még szinte csak körömlakk létezett a boltok polcain, abból is csak néhány szín, én már azokból is „műalkotásokat” varázsoltam a körmeimre. Ez a hóbort mindaddig tartott, amíg meg nem jelentek az első műanyag tippek, amikkel már nemcsak színezni, hanem hosszabbítani is tudtam a körmeimet. Nem sokkal ezután elindult Magyarországon is a műköröm alapanyagok forgalmazása (korábban talán még csak Amerikában lehetett ilyen anyagokhoz hozzájutni), sőt megjelent néhány cég a piacon, akiknél már tanulni is lehetett. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a profi műkörömépítésbe, ami persze azóta óriásit változott, rá sem ismernénk az akkori anyagokra, kezdetleges technikákra. Szóval elvégeztem egy ilyen tanfolyamot és rögvest elkezdtem körmöket építeni, vendégkört gyűjteni, így kerültem a „szakmába”.

Emlékszel még az első versenyedre?
Hogy is felejthetném el? …..Úgy éreztem magam, mint egy első bálozó, rettenetesen izgultam és hatalmas volt bennem a megfelelni akarás. Igazán nem tudom, hogy kinek, talán csak magamnak. Tudni akartam hová sorolhatom magam a szakmában, vagyok-e annyira pontos, hogy tíz, tökéletesen egyforma körmöt tudjak készíteni. Vagy csak egy szép szettet tudok megépíteni?
Ezen a versenyen szalon körmöt kértek művészi kivitelben, első versenyem volt és negyedik helyezést értem el, kimondhatatlanul büszke voltam. Ezután már tudtam, hogy jó, amit csinálok és ez akkora lendületet adott, hogy utána 10 évig abba sem hagytam a versenyzést.
Kiemelkedő eredményekkel rendelkezel, melyikre vagy a legbüszkébb?
Az eredményeim közül nagyon büszke vagyok a MOSZI szervezésében megrendezett, 2009-es Magyar Bajnoki címemre, mert egy nagyon erős magyar mezőnyben tudtam kiemelkedni, amely eredmény vezetett a düsseldorfi világbajnokságra. Szakmai életem legszebb pillanata az volt, amikor az első helyezésnél, legnagyobb meglepetésemre, azt kiabálták „from Hungary!!!”. Ez a teljesítmény azért is jelent nekem sokat, mert csupán a saját belső motivációm által, önerőből értem el, nem volt sem szakmai, sem anyagi támogatásom. Minden kollégának azt kívánom, hogy élje meg azt a pillanatot, amikor ő a legjobb!
Jó ideje foglalkozol oktatással is. Pontosan mióta? Mit jelent számodra az oktatás?
2005-ben szakoktatói tanfolyamot végeztem, azóta intenzíven gyakorlom is az oktatást. Hogy mit jelent számomra? Ez sokkal összetettebb dolog, mint ami a felszínen látszik! Először „csak” a tudásomat akartam átadni, aztán menet közben sok dologra jöttem rá, nem csak szakmai, hanem emberi oldalról is, pl. hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a kommunikáció. Ahogy tanítottam, folyamatosan tanultam én is, és ez a mai napig így van. Elkezdtem vizsgálni a tanulóimat azon szempontból, hogy ki mennyire befogadóképes. Tekintve, hogy egy csoporton belül is sok különböző tudású és képességű tanulni vágyó jelenik meg, úgy kell összerakni tematikailag egy napot, hogy az mindenki számára hasznos legyen.
Túl ezen, természetesen én is képeztem/képzem magam, a mindenkori technikáknak, alapanyagoknak és trendeknek megfelelően, így a tanulók számára (és saját magam felé is) képes vagyok mindig megújulni. Fontos kiemelnem, hogy a mi szakmánk egészségügyi tagozatba sorolandó! Azt gondolom, azon felül, hogy mi oktatók megtanítjuk a tanulót körmöt építeni, nagyon fontos tudatosítani bennük, hogy munkájuk nem csak esztétikai, hanem a legtöbb esetben egészségügyi vonatkozású is! Ezért pláne tudnia kell, hogy mit miért csinál, azt hogyan csinálja, és milyen következményekkel jár, mert csak így fog tudni helyt állni a szakmában!
A jó tanárt a jó tanítvány jellemzi. A legjobb visszacsatolás azt látni, amikor a tanuló sikeres szakemberré, eredményes versenyzővé fejlődik.
Meg tudnád tippelni, hogy hány tanulód volt eddig?
Az elmúlt 11 év aktívan oktatásban töltött időm alatt, ha beleszámolom az OKJ-s tanfolyamokat, a továbbképzéseket, a külföldi utazásaim során tanítottakat, a versenyekre készülő tanulókat, illetve a kezem alól kikerült szakoktatókat, több ezres nagyságrendre tippelek, de valójában arra vagyok büszke, hogy mennyien igényelték a tudást…. ez az ő érdemük! Remélem, még sokan lesznek…
Mi a sikered titka?
A sikerem titka az elszántságom és a tudásszomjam! Az elért eredményeim mind-mind erről szólnak, hiszen ez is egy olyan szakma, ahol sosem lehet megállni, fejlődni kell! És mindaddig, amíg lesznek szakemberek, akik tőlem akarnak tanulni, motivált leszek arra, hogy mindig jobb és jobb legyek. Ez a szakma gyönyörű és széleskörű, ami arra ad okot számomra, hogy valamennyi vonatkozásában fejlesszem magam. Nincs megállás! Ez a hivatásom!
Az idei év nagy változást hozhat számodra, hiszen mostantól a NABA csapatát erősíted. Hol találkoztál először a márkával? Mi a véleményed a termékekről?
Egy kedves vendégem, – aki szintén szakmabeli – hívta fel rá a figyelmemet, hogy van itt egy termékcsoport, amit ki kellene próbálnom. Hozott nekem egy mintát az egyik anyagból és rendkívül megtetszett a vele való munka. Ezután mindent tudni akartam és több terméket is kipróbáltam. Hihetetlenül megtetszett az egyszerű, átlátható választék, a szalonmunkára kiemelkedően alkalmas minőség és a gyönyörű színvilág. És láss csodát, miközben elmerültem a színekben és az anyagminőségben, nyomban kínálkozott a lehetőség hogy képviseljem a márkát, amit boldogan vállaltam!
Mire számíthatnak leendő tanulóid, az előadások résztvevői? Mit üzensz nekik?
A leendő tanulóim és a körmös társadalom számára azt üzenetem, hogy kitartással, elhivatottsággal, a változáshoz való pozitív hozzáállással bármit elérhetnek. Hiszem, hogy ebben rengeteget fogunk tudni segíteni nekik!
Ha egy mondattal lehetne inspirálni a jövő körmöseit, mi lenne az?
„Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” – Henry Ford

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?