Fotó: Northfoto

Zsírfagyasztás pro és kontra

A zsírfagyasztás a zsírsejteket ért sokkterápia, ami a fagyasztás során éri a zsírszövetet, és szelektív, lokalizált sejthalált okoz, melynek során a kikristályosodott cellulittartalom kiürül a sejthártya-hasadás során. A lehűtött terület helyi gyulladásos választ vált ki, aminek gyógyulási ideje alatt a zsírszövet elvékonyodik.
Fehér és barna zsírszövet

A mindenki által ismert fehér zsírszöveten kívül, aminek a feladata az energia tárolása, barna zsírszövet is található a szervezetünkben. Erről sokáig keveset tudtunk. A PET-vizsgálatok (pozitronemissziós tomográfia – a daganatos betegek kórismézésében az egyik legkorszerűbb képalkotó vizsgáló eljárás) elterjedésével figyeltek fel az orvosok arra, hogy valami világít a felvételeken.

Kiderült, hogy a barna zsírszövet nem tűnik el felnőttkorra, mint korábban gondolták. Sőt, a legújabb kutatások szerint a barna zsírszövetet újra tudjuk aktiválni, és ezzel növeljük az elégetett kalóriák számát.

Egereken végzett kísérlet

Hidegben tartott felnőtt egerek fehér zsírszövetében fokozódott a COX-2 enzim, ami segíti a gyulladáskeltő hormonok termelődését, ezek hatására újra tudjuk aktivizálni a barna zsírokat.

Zsírfagyasztás, és a 7 főbűn, amit elkövethetnek szépségszalonok
Kiemelés
A zsírfagyasztás technológia neve: cryolipolysis, kriolipolízis.
Jelentése: Fagyasztással történő zsírbontás.

1.     Zsírfagyasztás, és az egyes számú főbűn: a vendég biztonságának figyelmen kívül hagyása.
Huszonnégy éve foglalkozom alakformálással, ezen belül a vendégek leggyakrabban a zsírbontó kezeléseket kérik, veszik igénybe. Számomra a hatékonyság mellett a másik legfontosabb, hogy ezek az eljárások biztonságosak legyenek.  A legdurvább hibának azt tartom, ha kárt okozunk a vendégnek, aki szépülni érkezik egy szalonba, és sajnos gyakran sérülést szenved, ami maradandó esztétikai hibát okoz.

Mi ennek az oka?

A zsírfagyasztás prémiumkezelés, ezért drága. Természetesen minden relatív. (A későbbiekben összehasonlítom a hatékonyságát az ultrahangos kavitációs zsírbontáséval, és akkor el lehet gondolkozni azon, hogy igazából mi mennyit is ér.)

A prémium kategória lényege – nagyon jó minőségű géppel, eredeti, megfelelő mennyiségű anyaggal, szükséges ideig, magas szintű szaktudással végzett kezelés.

Sajnos a zsírfagyasztásnál a legtöbb említett kritériummal gond van.

Maradandó sérülést a legtöbb esetben az eredeti fagyásgátló kendő hiánya okozza – vagyis az anyagköltségen való spórolás! Ezért felelősek a forgalmazók is: tavaly beszéltem a hazai forgalmazók többségével, és összesen két olyan forgalmazó találtam, aki eredeti fagyásgátló kendőt is tudott adni!

A fő gond, amikor a forgalmazó már az új géphez sem eredeti fagyásgátló kendőt ad, és utána a kozmetikust arra biztatja, hogy nyugodtan ő is készítsen otthon ilyen utánzatot. A „sufni tuning” megoldások olcsók, csak az a baj, hogy nem biztonságosak.

Miért nem tudják ezt a kozmetikusok?

A válasz nagyon egyszerű.
■ Senki sem mondta eddig el nekik.
■ Ráadásul ennél még sokkal árnyaltabb a kép. Nem csak kozmetikusok végeznek zsírfagyasztást. Mivel a közérzetjavító szolgáltatások közé sorolták, semmilyen végzettségre nincs szükség ahhoz, hogy ezzel a módszerrel kezeljen valaki!

Hosszú évekig a forgalmazók csak kozmetikusoknak adtak el elektrokozmetikai gépeket, vagy egy szépségszalonban az alkalmazottnak kellett kozmetikusnak lennie. Sajnos ez már a múlté. Ráadásul a „jó” forgalmazók is nehéz helyzetbe kerültek, mert ha valaki bemegy hozzájuk és nem szolgálják ki, beperelhetik őket.

■ Még azoknál a kozmetikusoknál is előfordul, akik járnak továbbképzésekre, hogy nem értik, hogy pontosan miről van szó, kérdezni pedig nem mernek. A tudás hiánya soha nem probléma. Azért vagyunk, hogy segítsünk egymásnak. Ellenben csak annak lehet segíteni, aki felteszi a kérdéseit.

Előfordult már, hogy valaki azért nem kérdezett, mert gondolta, hogy az elképzeléseinek nem megfelelő választ kap majd. Utána pedig már a saját felelőssége, hogy ezzel az információval mit kezd.

Egy példa: Tavaly megkeresett egy testkezelő hölgy. Zsírfagyasztógépet készült vásárolni. Megbeszéltük, hogy mire figyeljen, és abban maradtunk, hogy ha talál olyan gépet, ami neki megtetszik, akkor felhív, átbeszéljük a gép előnyeit és hátrányait. Nem így történt.

Ár alapján vásárolt egy nem jó minőségű gépet, és utána büszkén újságolta, hogy háromszor megkezel egy területet, és utána már van eredmény. Mondtam neki, hogy annak már az első után kellene lennie. Kérte, hogy segítsek neki kidolgozni egy olyan kezelési kombinációt, amivel ez lehetséges. A gép nem volt alkalmas erre, ennek ellenére a mai napig kezel vele.

A kuponozás csapdája

A legtöbb vendég elsősorban egy kezelés árát nézi. Sokan akkor keresnek meg, amikor már megtörtént a baj. Szerintem még egyetlen kozmetikus sem küldött ilyen sok vendéget (nem a sajátjaimat!) orvosi ügyeletre.

Először nem értettem, hogy kuponos oldalakon, hogyan tudnak egy zsírfagyasztó kezelést 2000 forintért meghirdetni, úgy, hogy ne legyenek veszteségesek. Azóta már 1000 forintos kuponok is vannak.

Amivel több gond is van. Először is általában a kuponos cég elviszi az összeg felét. Ami azt jelenti, hogy a szépségszalonnak esélye sincs eredeti fagyásgátló kendőt használni, illetve megteheti, de akkor minden egyes zsírfagyasztással veszteséget termel. (Több szépségszalon ment már a kuponozás miatt csődbe.)

Szerencsére a vendégek egyre tudatosabbak. Hiába a nagyon-nagy kedvezmény, egyre kevesebb elektrokozmetikai kupont vásárolnak meg.

Talán 5 éve volt egy ultrahangos, kavitációs zsírbontásos kupon, amiből egy szépségszalon 3 alkalmas bérletből 1000 db-ot adott el. Azért csak ennyit, mert ez volt a felső limit. El lehet képzelni, hogy ezt 1 gépre adták el. Volt is felháborodás a vendégek között. Hónapokig várhattak a kezelésükre. A következő évben ez a szalon ugyanezt a kupont újból meghirdette. Már csak 300 darabot tudtak eladni. Nem sokkal később csődbe mentek. Ma már egy ilyen akcióvak általában 20 kupon tudnak értékesíteni.

De még így is túl sokan keresnek meg azzal, hogy fagyási sérülést okoztak nekik. Az összes vendég, aki engem ilyen problémával megkeresett eddig, az mind kuponos helyen járt. Utána szégyellik, hogy nem voltak eléggé körültekintők, ezért nem lépnek fel a szépségszalonnal szemben.

Több vendégnek mondták ilyen helyen a fagyási sérülésre, hogy az hideg allergia. Ez utóbbinak teljesen mások a tünetei. Arról nem is beszélve, hogy 4 felhelyezésből nem lehet csak az egyiknél hideg allergiája valakinek.

Ki fogja megfizetni a vendég fájdalmát? Senki.
Ki fogja kifizetni a zsírfagyasztás lejáratásával okozott károkat a többi szalonnak? Senki.

Olvass tovább az alakformálásról, itt!

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?