Osztálykirándulás Hollywoodban

A Krea Kortárs Művészeti Iskola végzős Smink és maszk szakos hallgatói a kétéves képzés részeként egyhetes szakmai tanulmányúton vehettek részt Los Angelesben, a filmipar fővárosában. A rendhagyó osztálykirándulás keretében jártunk a Hollywood múzeumban, a híres Max Factor épületben, meglátogattuk Jason Collins prosthetic műhelyét, valamint a Ben Nye sminkgyárat is, ahol személyesen Dana Nye vezetett körbe minket. Időnk nagy részét azonban a sminkszakma legrangosabb nemzetközi rendezvényén, az International Makeup Artist Trade Show-n (IMATS) töltöttük.

Az IMATS egy nemzetközi találkozási pont, ahova a világ minden tájáról érkeznek a sminkes-maszkos szakemberek, hogy workshopokon, előadásokon osszák meg egymással tapasztalataikat, első kézből ismerjék meg a legújabb anyagokat és technikákat, és hozzájussanak a nehezen beszerezhető újdonságokhoz, különlegességekhez is. Ez a rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál a résztvevőknek, hogy új kapcsolatokat építsenek, és munka közben láthassák a szakma legnagyobb mestereit.

Óriási élmény volt a világ másik felén olyanokkal találkozni, akiket ugyanaz a szenvedély hajt: a sminkes és maszkos szakma iránti elhivatottság.

„Hihetetlen volt személyesen látni azokat a művészeket, akiknek régóta figyelemmel kísérem a munkáit! Szuper volt Richard Redlefsen-nel, Sidney Cumbie-val, Carleigh Herberttel és Roque Cozzette-tel élőben találkozni! Számomra örök élmény marad, hogy benézhettem a Ben Nye sminkgyár kulisszái mögé, ahol teljesen lenyűgözött Dana Nye vendégszeretete!” (Máté Hanna)

„A legnagyobb élmény számomra az volt, mikor a kiállításon azokkal a híres smink- és maszkmesterekkel találkoztam személyesen, akiket eddig csak a TV-ben vagy interneten láttam, követtem. Többek között találkoztam Ve Neill-lel, Rod Maxwell-lel, Roque Cozzette-tel, Michael Key-vel, és mind nagyon kedvesek, közvetlenek voltak – sőt, még pár hasznos tanáccsal is elláttak!“ (Venczlik Yvette)

„Hatalmas élmény volt számomra Richard Redlefsen bemutatója, ahol az általa előzőleg elkészített öregített arcmaszk felrakását mutatta be. A demonstrációban ráadásul Jason Collins, a szintén világhíres maszkmester volt a segítségére! Nagyon örültem, hogy találkozhattam Michael Key-el, a Make-up Artist magazin alapítójával, valamint láthattam egy sfx testfestés-bemutatót Josef Rarach-al. (Molnár Éva)

„Mivel paróka- és szőrkészítő szeretnék lenni, megvettem életem első punching tűkészletét Los Angelesben, az IMATS-en.  Remélem, sok filmhez fogom használni a jövőben…!” (Bari Boglárka)

„Leendő maszkmesterként számomra óriási inspiráció volt ez az utazás! Megtisztelve éreztem magam, hogy ellátogathattam Jason Collins maszkmester műhelyébe.” (Albert Kinga)

„Csodás élmény volt olyan sminkesekkel és maszkosokkal találkozni, akik mindig motiváltak, elhivatottak és alázatosak! A kedvencem Siân Richards volt!” (Lázi Jennifer)

„Ebben a szakmában minden nap lehet valami újat tanulni!“ – foglalta össze Elek Zoltán, az egyetlen magyar Oscar-díjas maszkmester az osztálynak a 3 napos rendezvény legfőbb tanulságát.

—-

Petrilla Orsolya

A Krea Kortárs Művészeti Iskola Smink és maszk képzésének szakvezetője. 20 éves sminkes pályafutásával és több, mint 10 éves airbrush használati tapasztalatával az airbrush sminktechnika hazai úttörője, innovatív sminktermékek, professzionális sminkmárkák forgalmazója, valamint a sminkes és maszkos szakma egyre magasabb szintű oktatását biztosítja a szakma élvonalában dolgozó szakemberek segítségével.

www.petrilla.eu


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail