A Tavasz hírnöke verseny nyerő körmei!

Több mint 130 versenymunka érkezett a február végén meghirdetett Tavasz hírnöke játékunkra! Virágos, madárkás, szivárványos, hosszú, rövid mindenféle körömdíszítést láthattunk idén, amelyek tökéletesen illeszkednek a 2017-es körömtrendekhez! Gratulálunk a nyerteseknek, köszönjük mindenkinek, aki beküldte a munkáját és azoknak is, akik szavazataikkal támogatták kedvencüket.

Meglepő végeredmény született a Tavasz hírnöke elnevezésű körmös versenyünkön. A legtöbb lájkot bezsebelő körömdíszítést ugyanis egy saját bevallása szerint hobbi körmös készítette. Úgy tűnik, hogy Pálosi Tímea ismerősei  nagyon szerették a piros és virágos összeállítást, hiszen több mint 1600-an szavaztak arra, hogy az ő munkája a legjobb.

A második helyen Mohai Adri végzett valamivel több mint 1500 szavazattal, szintén egy különleges, virágos mintával.

A harmadik helyezett Bakos Enikő szivárványos díszítése mellett több mint 1400-an tették le a voksukat. Ő egyébként sokáig vezette a mezőnyt.

Nyereményük egy-egy NABA körömdíszítő csomag 15 ezer forint értékben az első, 10 ezer a második és ötezer a harmadik helyezettnek.

Továbbá az első három szavazatot bezsebelő köröm készítője a Gold Nails Hungary által felajánlott körmös bőröndök boldog tulajdonosa is lett.

A NABA szakmailag legjobbnak ítélt díját, egy 10 ezer forintos vásárlási utalványt pedig Molnárné Kapás Kitti kapja.

Gratulálunk a győzteseknek!

 

Köszönjük a támogatást a verseny szponzorainak:

NABA-01 kormos versenyhez                      GOLD-NAILS-HUNGARY-logo

Ezt olvastad már?

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?