Tudományalapú kozmetika

(Hirdetés) INNOVÁCIÓ, LÉLEK ÉS PROFIZMUS – E három szóban foglalta össze a Skeyndor sikerének titkát Jordi Morcillo Mur, a cég elnöke, akivel a Barcelonában, a magyar kozmetikusok csoportjának nemzetközi továbbképzésen beszélgettünk.
Jordi Morcillo Mur, a SKEYNDOR tulajdonosa, ügyvezető igazgatója

Barcelona, amellett hogy látványosságaival és pezsgő hangulatával mágnesként vonzza a turisták millióit, egyben az európai szépségipar egyik centruma is. A csúcsminőségű termékei által világszinten elismert SKEYNDOR központja is a katalán fővárosban van. Évente a világ minden tájáról érkeznek ide kozmetikus csoportok, hogy szervesen bekapcsolódjanak a márka vérkeringésébe és első kézből értesüljenek a legújabb fejlesztésekről.

Idén májusban a magyarországi leányvállalat több mint harmincöt szakemberrel vett részt a spanyol oktátási központban tartott nemzetközi képzésen, ahol az újdonságok mellett – úgy mint Slim Drone technológia, LED T.H.E.S. testkezelő készülék és Skin Smart bőrdiagnosztikai készülék –  a termékek gyártásának és fejlesztésének napi rutinjába is bepillantás nyerhettek a terassai gyárban. Mindezek mellett a legújabb kezelési technikákkal és rituálékkal is megismerkedhettek.

A SKEYNDOR ma már egy világmárka, a professzionális kozmetikai piac egyik meghatározó és irányadó szereplője. Hogyan és mikor kezdődött ez a történet?

A céget több mint ötvenhárom évvel ezelőtt az édesapám, Juan Morcillo alapította, egyik kedves barátjával, Publio Puentével, aki egyben a kollégája is volt a terassai műszaki főiskolán.  Egy mérnök és egy kémikus együttműködéséből született meg a családi vállalkozás először még Skindor néven mely a Skin (bőr) és D’or (arany) szavak kombinációjából jött létre. Itt következett be az első váratlan fordulat a cég életében, mivel ezt a nevet a L’oréal már korábban levédette. De ahol akarat, ott út is van! Így nyerte el végső megnevezését a vállalat mint SKEYNDOR.

Melyik termék volt az első, amellyel elindultak?

Az első termékünk egy tonik volt, melynek kézzel írt receptúráját a mai napig őrizzük. Azután sorra jelentek meg a saját fejlesztésű termékeink és mára már közel 400 regisztrált készítményünk van, melyek szép számmal szereztek rangos nemzetközi innovációs díjakat.

A SKEYNDOR cég alapítói: Sr Juan Morcillo és Sr Publio Puente

Tehát ön gyakorlatilag beleszületett a szépségiparba? A kezdetektől úgy volt, hogy egyszer majd ön kerül az igazgatói székbe?

Egyáltalán nem! A szüleim foglalkoztak a vállalkozásunkkal, én az Egyesült Államokban tanultam, majd diplomáztam. Miután hazatértem, egy multinacionális cégnél kezdtem el a pályafutásomat – és ott képzeltem el a jövőmet. A sors azonban közbeszólt: huszonkét éves koromban sajnos váratlanul elhunyt az édesapám, ekkor édesanyám vette át a vállalat igazgatását, én pedig elkezdtem ismerkedni a cég mindennapjaival.

Ön végül mikor vette át a SKEYNDOR vezetését?

1997-ben. Pontosan tudtam, hogy új irányokat kell találnunk. Annak érdekében, hogy megismertessük magunkat a világpiacon, elkezdtünk kiállítóként megjelenni a nemzetközi szépségipari szakkiállításokon – főként a keleti piacokra koncentrálva. Fejlesztéseink fókuszába a bőr optimális működésének megőrzése és az eredményorientált  hatóanyagok kerültek. Így lett a mottónk  Scientific Skincare, azaz a „Tudomány Alapú Kozmetika”.

Honnan ez a szenvedély a szépségipar iránt?

Először is ebbe a családba születtem, mert már a nagymamám is kozmetikus volt.  Amint említettem, nagyon fiatal voltam, amikor a sors utat mutatott nekem, melynek köszönhetően lépésről, lépésre váltam a cég szerves részévé – és eközben az édesanyám szépségipar iránti szenvedélye engem is megfertőzött.

Véleménye szerint mi jellemzi ma a nemzetközi kozmetikai iparágat?

A piac manapság gyors és dinamikus változásokat mutat. Különösen igaz ez a hatóanyagok fejlesztésre mind az arc és a testápolás területén.  Tapasztalatom szerint, a rengeteg gyártó és az óriási kínálat ellenére kevés az igazán mély szakmai alapokkal rendelkező piaci szereplő, aki hozzánk hasonlóan saját kutatólaboratóriummal rendelkezik. Mi saját magunknak fejlesztjük a hatóanyagokat,  készülékeket, így mindig egy lépéssel a konkurencia előtt lehetünk.

A professzionális szépségiparban hová pozícionálja a SKEYNDOR-t?

A SKEYNDOR  Európa egyik legmeghatározóbb szépségipari cégei között szerepel.  Spanyolországban egyértelműen piacvezető pozícióink van – egyes értékelések szerint az első, mások szerint a második helyen állunk a ranglistán.

 Mi különbözteti meg a SKEYNDOR-t a piac többi szereplőjétől?

Az innovativitás, a kiemelt minőség és a nagyon gyors válaszok a szépségipar trendjeinek változására és a szakemberek igényeire. Nálunk a stratégiai döntések központjában mindig a piaci igények és  minőség áll – sosem a pénz.

Mi a SKEYNDOR sikerének titka?

Folyamatos kutatás,  maximalizmus , egymásra figyelés, a család és a lélek. Mivel vállalatunk az alapítása óta családi tulajdonban van, a legnehezebb pillanatokban is megvolt a szükséges egyensúly ahhoz, hogy az innovatív termékeinkkel a piacnak mindig újabb irányokat mutassunk. Csak a saját magunkkal szemben állított magas elvárásoknak kell megfelelnünk, nem köt minket külső befektetői szabályozás.

Jordi Morcillo Mur az édesanyjával

Hogyan vészelték át a gazdasági válságot?

Annak köszönhetően, hogy cégünk családi tulajdonban van, és hogy mindig is megvolt a háttérben a szükséges anyagi biztonság, a válság idején, miközben a konkurencia a túlélésért küzdött, mi folytatni tudtunk a fejlesztéseinket, nagyon sok új termékcsaláddal jelentünk meg, ezáltal lényegesen nőtt a piaci részesedésünk.

Több mint fél évszázaddal és több mint 60 országban való meghatározó piaci jelenléttel a háta mögött, melyik volt az a pillanat, amit átütő sikernek élt meg?

Ez 2002-ben volt, amikor a világhírű KANEBO céggel szerződést kötöttünk egy közös fejlesztési és értékesítési projektre.

A rengeteg munka mellett hogyan töltődik fel?

Családom nagyon fontos a számomra, így a velük töltött idő rendkívül értékes  kiegyensúlyozó erővel bír. Emellett, annak ellenére, hogy mediterrán ember vagyok, imádom a hideget, ezért sokat járok Norvégiába és más északi országokba.  A síelésen kívül, tenisszel tartom magam formában.

Hogyan fogalmazná meg életfilozófiáját?

Őszinteség, emberség nélkül semmi sem az igazi. Hitem szerint nem is lehet ezek nélkül élni, építkezni. Mi ezért figyelünk oda minden egyes partnerünkre, mert nekünk fontos az ember,  az hogy közösen, együttes erővel egy nagy családként működjünk együtt.

Hiszek abban, hogy az embereknek valódi értéket kell adnunk. Olyan forgalmazó partnereket választunk világszerte, akik osztoznak értékrendünkben, és így minden SKEYNDOR kozmetikus egy nagy család tagjának érezheti magát.

Még több hír a szépségipar világából!

Júniusi lapszámunkban egyebek mellett a legújabb technológiákról és hatóanyagokról, csúcstechnológiáról a szalonban, valamint high-tech eszközökről és hatóanyagokról is olvashatsz. Ha most fizetsz elő a Beauty-ra, meglepetés vár!

Kattints az ajándékért!

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?