Fotó: Shutterstock

A szépség tényleg belülről fakad

Kevés olyan ember van, aki hitelesebben tudná képviselni azt, amivel foglalkozik, mint Tóth Katalin. A MOSZI Kozmetikai Ipartestület elnöke, Nemzetközi Gold Master és Platinum diplomás, aranykoszorús kozmetikusmester, life és beauty coach olyan meggyőződéssel és szenvedéllyel beszél a szakmájáról és a szépségről, hogy az ember biztos abban, hogy ha a kezei közé kerül, segíteni fog.
TóthKati
Tóth Katalin szerint a legfontosabb, hogy mindig szánjunk időt magunkra

A kozmetika mellett életvezetési tanácsadással is foglalkozik. Miért van erre szükség egy sima arckezelés mellé?

Mert hiába próbálja az ember a felszínen kezelni a problémát, az csak átmeneti megoldás egészen addig, míg le nem ásunk a mélyére. Véglegesen csak úgy tudjuk megoldani a helyzetet, ha tudjuk, miből indul ki, hiszen minden testi tünetnek lelki háttere van. Ezt nemcsak 37 éves szakmai gyakorlatom alapján állíthatom, de saját magamon is  megtapasztaltam. Fontos ismernem a hozzám fordulók belső világát, a saját nőiségükhöz való viszonyulásukat és az ezek alapján kialakított szokásaikat, amelyek befolyásolják megjelenésüket. Ezek újraprogramozása után csodás megújulásoknak vagyok tanúja és boldog részese.

Hogy látja, mekkora igény van az ilyen jellegű kezelésekre, szolgáltatásra?

Egyre többen ismerik fel a belső és a külső összefüggéseit. Látják, hogy a különböző szépségproblémáknak milyen belső gyökere van, és belátják, hogy igaz az az ősi mondás, hogy a szépség belülről fakad. Szóval tudatosan keresik a belső okokat egy bőrtünet jelentkezésekor, legyen az egy akné, egy májfolt vagy akár súlyprobléma.  És nem csupán olyanok jönnek hozzám, akik eleve a vendégeim, hanem  új ügyfelek is, akik hallottak erről a szolgáltatásunkról annak ellenére, hogy még alig hirdettük meg, a weboldalunkra is csak nemrég került fel.

 Milyen problémákkal fordulnak önhöz tanácsért?

A szépséghibák mellett a mindennapi életben történő változások és azok kezelése kapcsán is jönnek hozzám segítségért. Mondok egy példát: egy negyvenes nő pályamódosítás előtt állt, és a helyes utat szerette volna megtalálni. Leástunk a problémája gyökeréig, nagyon sok minden kiderült, helyére kerültek benne a dolgok, és utána már könnyedén megtalálta a saját útját.

Hogy látja, mi az alapvető probléma?

A legtöbb nő rettenetesen önbizalomhiányos, megfelelési kényszerben él és óriás teher nehezedik rá. Nem képes megfelelően menedzselni az életét, így összetorlódnak a problémák. Nekünk egy nap során többször is meg kell nyomni az újratervezés gombot pláne, ha gyerekeink is vannak. De említhetném azt is, amikor az üzleti életben áttesznek egy megbeszélt időpontot, módosul egy utazás dátuma és még sorolhatnám, ezekhez mind azonnal igazodni kell, és átszervezni a napot. Ez pedig stresszhelyzet, és a stressz a legnagyobb ellenségünk. Súlyosan károsítja a bőrt, súly- és egyéb egészségügyi problémákhoz vezet, hiszen felborul a szervezet normális működése, és a regenerálódási folyamatok is háttérbe szorulnak Ha ez rövid ideig tart, az normális, de sajnos az emberek nagyrésze a tartós stressz állapotában él. És sokan nem is érzik.

Azt azért mindenki érzi, ha stresszes….

Sajnos nem, mert hozzászokik az ember. Egy amerikai kutatásban két embercsoportot vizsgáltak, az egyik azt állította, hogy nem stresszes, a másik bevallotta, hogy igen. Szívritmus-analízissel vizsgálták mindkét csoportot, amellyel kimutatták, hogy a magukat nyugodtnak vallók nagy százalékánál is kimutatható volt a stressz a mérési eredmények alapján.

Nem akarták bevallani?

Nem, egyszerűen sokszor már olyan állapotban vagyunk, hogy észre sem vesszük. Gondoljunk csak bele, például amikor elmegyünk nyaralni egy vagy két hétre. Az utolsó nap már egy másik frekvencián kezdünk el rezegni, mert az van bennünk, hogy holnaptól újra munka, hogy egy csomó mindent el kell intézni, és a szervezetünk is egészen másképp kezd el viselkedni. A tartós stressz állapotában a hormonháztartás is felborul és láncreakció-szerűen jönnek létre az újabb és újabb problémák. A stresszoldás, relaxáció a hatékony kozmetikai kezelések egyik alappillére. Ezért is dolgoztam ki a holisztikus masszázs-technikámat, amelynek segítségével percek alatt alfa állapotba juttatjuk vendégeinket, miközben egy méregtelenítő és  lifting hatást érünk el.

És mit tehetünk még a stressz ellen, hiszen a mindennapi problémákat nem tudjuk kikerülni?

Nagyon fontos, hogy minden napra csempésszünk egy kis „Én-időt”, amikor csak magunkkal foglalkozunk. Elegendő 15-20 perc is, de megéri. Mi nők úgy szocializálódtunk, hogy az első a család, a gyerekek, a munka és majd, ha marad egy kis idő és pénz magamra, akkor  foglalkozom esetleg magammal is. De gyakran még akkor is lelkiismeret-furdalásunk van. Pedig gondoljunk bele, ha én nem érzem jól magam, akkor a családomnak sem lesz jó, mert nem lesz hozzájuk türelmem. Ráadásul, mi nők hajlamosak vagyunk negatív dolgokat gondolni magunkról. Kiszúrunk valamit magunkon, ami nem tetszik, ráfókuszálunk, sokat gondolunk rá napközben is, ezáltal még erősítjük is a nemkívánatos jelenséget vagy tünetet. Ami pedig szép és előnyös rajtunk, azt szinte észre sem vesszük.

“A stresszoldás, a relaxáció a hatékony kozmetikai kezelések egyik alappillére.”

 Meg is tudunk teremteni bizonyos dolgokat..

Ez így van. Saját tapasztalatom, amikor egy latin táncosnőnek csináltam cellulit kezelést elárulta nekem, hogy korábban soha nem volt cellulitja. De miután hazament Kubába, és meglátta, hogy az anyukájának milyen a bőre, arra gondolt, hogy ő is biztosan ilyen lesz…és elkezdett kialakulni nála is. Persze nem csak ettől van cellulit, de nagyon rá tudunk erősíteni, az biztos. Éppen ezért fontos, hogy mit gondolunk, mert mint tudjuk, a gondolatnak teremtő ereje van. Innen jött az ötlet, hogy csináljak egy CD-t, pozitív megerősítésekkel, amely mellé már készül a könyvem is: egy Változás Napló, ami egy 21 napos program arról, hogy hogyan építsük be a mindennapjainkba azt az új szokást, hogy 20 percet magunkra fordítunk. Ez a legjobb befektetés. Ha ezt megtesszük, akkor az összes többi feladatunkat és emberi kapcsolatainkat is jobban tudjuk kezelni.

Egy kozmetikus gyakorlatilag egy kicsit pszichológus is, hiszen sokat beszélgetnek a kezelések kapcsán, ráadásul Ön ezt tanulta is?

Igen, elvégeztem a coach-képzőt, most legutóbb a párkapcsolati coach-képzőt is. Sokan megkérdezték, hogy minek tanulom, hiszen nap mint nap ezt csinálom. Mert valóban, én is, ahogy a kolléganőim többsége ismerem a vendégeim problémáit, magánéleti gondjaikat. Ami egyszerre nagyon nagy megtiszteltetés, de egyben óriási felelősség is. Eddig is igyekeztem jó tanácsokkal segíteni, de éreztem, hogy ennél többet szeretnék adni. A coach, mint egy jó edző segít kihozni klienséből a lehető legjobbat, és megtalálni a számára legmegfelelőbb megoldásokat. Gyors, hatékony és aktív folyamat, amelynek során speciális – egyebek mellett a pszichológiából átvett -, eszköztár segítségével páciensünket hozzásegítjük, hogy mélyebb önismeretre tegyen szert, és erősségeit feltárva tudjon változtatni az életén. Nagyon izgalmas és örömteli feladat. Ugyanolyan  jó érzés számomra, amikor egy coach ügyfelem arcát látom felderülni egy másfél órás intenzív közös munka végeztével, mint mikor a vendégem egy arckezelés után pillant elégedetten, mosolygósan a tükörbe. Ez számomra nagyon fontos, mert szeretném, ha sok, sugárzóan szép és boldog nő lenne Magyarországon.

Ön, mint a MOSZI elnöke hogyan tud segíteni a kollégáknak?

Nagyon fontosnak tartom a kozmetikusok segítését abban, hogy tudatosan kezeljék a vendégük és köztük lévő energetikai folyamatokat, és elsajátítsák a hatékony kommunikáció alapjait. Ez volt az egyik témája a MOSZI-klub program-sorozatának, amelyet a Beauty Forum előfizetői klubjával közösen tartottunk. Számos érdekes előadásra került sor többnyire cégfüggetlen témákkal. Az ősszel induló kozmetikusképzések végén pedig már mindenki INFA vizsgát is tehet, vagyis egy nemzetközi oklevelet is kaphat. Az INFA egy brüsszeli székhelyű szervezet, amelynek tagjai között Afrikától Japánig, minden országból megtalálható egy-egy szakember. Engem mindig örömmel tölt el, amikor egy-egy kolléganő beszámol a sikereiről, arról, hogy egy tanfolyam elvégzése után sikeresebb, elégedettebb és vendégei jobban ragaszkodnak hozzá.


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail