Dévényi Kathy kozmetikus, sminkmester a Cápák között c. üzleti showműsorban új oldaláról mutatkozott be: felelős üzletasszonyként mutatta be a cápáknak új vállalkozását, a manufakturális LPSM Skincare Cosmetics-et – teret adva üzlettársának, Máté fiának is, a várható üzletmenet felvázolásában.
Szerző: MG
Nagyon sokan drukkoltunk Kathyéknak, akiknek sikerült elnyerniük az egyik cápa, Moldován András támogatását. E sorsdöntő pillanatokról és a terveikről kérdeztük őt.
Dévényi Kathy: „A kezdetektől fogva szeretem a Cápák között c. műsort, a rajongója vagyok.
Tavaly jutott az eszembe, hogy egyszer én is benne leszek a műsorba – és így is lett, mert tényleg eljutottunk a döntésig, hogy a cápák elé visszük a vállalkozásunkat a fiammal, aki az üzlettársamként a cégvezető. Mostanra jutottunk el oda, hogy most kéne a segítség.
Akit a Cápák támogatnak, az nemcsak pénzt kap. Emellett mentorálnak, minden téren segítenek, még abban is például, hogy hol érdemes forgalmazni az adott terméket, akár itthon, akár külföldön.
Számítani lehet a Cápák támogató kapcsolatrendszerére is, hiszen ők befektetők, érdekükben áll, hogy haszonnal lépjenek majd ki a közös vállalkozásból végül. Mi keverjük a krémeket, ők pedig felpörgetik a vállalkozásunkat.

Miért csak 6 milliót kértetek?
A cégérték nem éri el a 20 milliót, ez a 6 millió ennek a 30%-a – ennyivel lép be Moldován András. Kicsi az üzlet – bőven elég számunkra a 6 millió és egy cápa, akivel hosszú távon tudunk együttműködni. Remélem, két év múlva elérjük a 180 milliós bevételt!
Manufakturális szinten folytatjuk a gyártást, azaz nem gépsorokon készülnek a készítményeink.
A csomagolás is háromfázisú: az alap az emberi munka, amit kiegészít a gondoskodás és a jó ár-érték arány. A kínálati palettánk kialakításában szempont, hogy az átlagjövedelemmel rendelkezők is találjanak szérumot, arckrémet nálunk.
Vegyészmérnök kolléganőmmel idén a basic line sorozatot alakítjuk teljessé, de ez év utolsó negyedében az LPSM Prémium sorozatunk első termékei is megjelennek majd.
Az értékmentés szándékával vágtunk bele a fiaimmal ebbe a vállalkozásba, amikor megvettük ezt a hazai kozmetikai manufaktúrát, amelyet 30 évvel ezelőtt alapítottak. A felelősség, amit ezzel felvállaltunk, kötelez.
Izgalmas hónapokon vagyunk túl – a három korábbi tulajdonos büszke arra, hogy milyen sokat adtunk hozzá ahhoz, amit ők fejlesztettek – és a Cápák között c. műsornak köszönhetően egy igazán mozgalmas időszaknak nézünk elébe.
