Vannak szakmai utak, amelyek már a kezdetektől meghatározzák azt a szemléletet, ahogyan valaki évekkel később a hivatására tekint. Völgyi-Szakács Anikó pályája a kilencvenes évek végén indult, amikor Szombathelyen tanult, majd Sopronban, egy akkoriban elitnek számító szépségszalonban szerezte meg első meghatározó szakmai tapasztalatait. Már pályája elején megtapasztalta, milyen ereje van a támogató közösségnek, az egymást segítő kollégáknak és annak, amikor egy szakember nem versenytársat, hanem partnert lát a másikban. Ez a szemlélet azóta is végigkíséri Anikó útját, saját üzleteinek és közösségeinek építésében éppúgy, mint oktatóként és szakemberként. Most pedig egy új fejezet kezdődött az életében: a SKEYNDOR mellett úgy érzi, megtalálta azt a szakmai és emberi közeget, amelyben valóban kompromisszumok nélkül dolgozhat.
Szerző: BF
Hogyan indult a pályád, és mit adott neked a szakmai gyakorlatod Sopronban?
Szombathelyen tanultam, és a kilencvenes évek végén Sopronban, az akkoriban nagyon elitnek számító Afrika Center szépségszalonban töltöttem a gyakorlati időmet. Abban az időszakban könnyű volt elhelyezkedni, hiszen rengeteg vendég érkezett, főleg a szomszédos Ausztriából. A határnyitás után sokkal kevesebb volt a szalonok száma, mint a vendégeké, akik időpont nélkül, szó szerint az utcáról özönlöttek be.
A mesterem Pataki Mária – Lulu – volt. Alig néhány évvel volt idősebb nálam, mégis olyan magas színvonalon képviselte a szakmát fiatalon is, hogy öröm volt tőle tanulni. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nemcsak tőle tanulhattam, hanem két másik kolléganőmtől is, Zsirai Anitától és Bálint Gyöngyvértől.
Ők éppen akkor végeztek az iskolában, amikor én elkezdtem, ezért sosem kezeltek klasszikus értelemben vett tanulóként. Szinte az első naptól egyenrangúnak éreztem magam velük, így nagyon hamar önállóvá váltam. Mindig számíthattam rájuk, ha elakadtam valamiben.
Négyen építettük a kozmetikát, és nagyon jóban voltunk. A főnökeink is rendkívül támogatóak voltak, hagyták, hogy úgy csináljunk mindent, ahogyan szeretnénk. Együtt jártunk képzésekre, és ha kellett, akár Nyíregyházáig is elutaztunk egy sminktanfolyamért. Nagyon szép időszak volt.
A mesternőd azonban viszonylag hamar elköltözött Sopronból. Ez mennyire változtatta meg a kezdeti éveidet?
A mesterem már az első év után elköltözött Sopronból, ezért nagyon intenzíven adta át a tudását. A szalon tulajdonosai a második, egyben utolsó iskolai évemben már azt is lehetővé tették, hogy „termelő tanulóként” dolgozzam. Ez azt jelentette, hogy hivatalosan még tanuló voltam, de amit már biztonsággal tudtam, azt önállóan végezhettem, amiért természetesen egy kevés fizetést is kaptam.
Közben minden segítséget megkaptam a két kolléganőmtől, amire szükségem volt. Ez pedig azt gondolom, alapjaiban meghatározta azt az irányt, amely felé később is tartottam.
Mit tanultál meg ebből az időszakból, amit a mai napig magaddal viszel?
Azt, hogy milyen óriási ereje van a közösségnek. Olyan közeget teremtettünk, amelyben a csapatmunka természetes és inspiráló volt. Akkoriban a kozmetikusok kivétel nélkül alázatosak voltak a szakmájuk iránt. Nem azt kérdezték, hogy „mit tudsz?”, hanem azt, hogy „ki volt az oktatód?”. Ez garanciát jelentett, ha valaki munkát keresett.
A pályám legelején megtanultam, milyen fontos csapatban gondolkodni, egymást építeni és szükség esetén segíteni a másiknak. Ez a szemlélet a későbbi munkahelyeimen is elkísért. Így teltek az első évek, majd amikor elhelyezkedtem egy másik, szintén jó hírű szalonban, ott is ugyanez a közeg fogadott.
Sosem találkoztam féltékenységgel a kollégák között. Kezdő kozmetikusként bármikor fordulhattam egy idősebb kolléganőmhöz, ha elakadtam valamiben, vagy nem voltam biztos a dolgomban. Így aztán számomra ez lett a természetes.
A kozmetikus szakma egyben tud magányos is lenni, de ha keressük a kapcsolódásokat, könnyen tudunk stabil hátországa lenni egymásnak.
Ez a szemlélet később, amikor saját üzleteket nyitottál is megmaradt?
Abszolút. Amikor a saját üzleteimet nyitottam, akkor is ez volt a fő vezérszál: mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy közösséget építsek.
Amiben sosem kötöttem kompromisszumot – divatos kifejezéssel élve –, az az volt, hogy működjön a „kémia” köztem és a kollégáim, tanulóim között. Ugyanezt képviseltem oktatóként is, amit én kaptam a pályám elején, hiszen fontosnak tartom, hogy magabiztos szakembereket képezzünk.
És a közösség építése nemcsak az üzleten belül fontos.
A szakmai partnerekhez való viszonyodban is ezt a szemléletet követed?
Mindig minőségi termékekkel dolgoztam, és remek szakemberekkel találkoztam, akik hatással voltak rám és a kozmetikámra is. Hálás szívvel gondolok mindegyik partnerre, akikkel együtt dolgoztam.
Ahhoz, aki most vagyok, és amit most képviselek, ők is hozzátettek valamit. Még azok is, akiknél esetleg elvégeztem egy tanfolyamot, de látszólag később nem használtam közvetlenül azt, amit tanultam. Minden tapasztalat beépül valahová.
Mikor érezted először azt, hogy valami még hiányzik?
Az életem úgy alakult, hogy néhány évig csak hobbiból dolgoztam kozmetikusként. Bár, ha jól meggondolom, ez előtte is, és azóta is így van (mosolyog – a szerk.) . Noha mindig rengeteget dolgoztam, sosem érzem úgy, hogy egyetlen napot is dolgoztam volna életemben, hiszen imádom a munkám.
Ugyanakkor elkezdtem érezni, hogy valami hiányzik. Minden nagyon jó volt, de nem volt tökéletes. Úgy éreztem, hogy egy ponton mindig megalkuszom.
Nagyon sok terméket kipróbáltam, amelyek jók voltak, de egyik sem volt pontosan az, amit kerestem. A SKEYNDOR valahogy „véletlenül” többször is felbukkant az életemben. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, egészen addig, amíg egy üzleti rendezvényen – ami egyébként nem kozmetikusoknak szólt – nem találkoztam vele. Az esti program részeként lehetőségünk volt kipróbálni és megillatolni a termékeket. Azonnal megtetszettek.
Mi volt az, ami ennyire megfogott benne?
Kozmetikusként nagyon meggyőző volt látni, ahogy a hölgyek elégedetten távoztak a mikrokamerás bőrdiagnózis után, a bőrüknek megfelelő termékekkel, gyönyörű táskákban.
Tudtam, hogy fel fogom keresni a céget. Igaz, akkor még azt gondoltam: „Ezt én is tudom. Bőrt diagnosztizálni minden kozmetikus tud, minek ehhez gép?”
Ma már azonban egészen másképp látom. Fontos, hogy kihasználjuk az elektrokozmetika adta lehetőségeket. A vendégek szeretik az újdonságokat, az online felületek és a közösségi média pedig tele vannak az új technológiákkal. Szeretnének ők is élni a technika adta lehetőségekkel.
Amikor felvetted a kapcsolatot a SKEYNDOR-ral, már pontosan tudtad, mit keresel?
Nagyon pontos elképzeléseim voltak. Tudtam, mit keresek, kinek keresem, és pontosan tudtam pozicionálni a vendégkörömet. De ahogy a pályám elején megtanultam, hogy kölcsönösen fontos, hogy egymás hátországai legyünk, hiányzott még egy nagyon fontos tényező.
Megvolt a saját konkrét elképzelésem, adott volt egy minden tekintetben kiváló termék, de nekem nagyon fontos az is, hogy aki a terméket képviseli, azzal ugyanolyan szoros és – ami talán még fontosabb – szeretetteljes kapcsolatom legyen. Ez még nem volt kipipálva, bár a telefonos egyeztetés nagyon biztató volt. A személyes találkozó minden elvárásomat felülmúlta. Márti és Bence olyan kedvesen fogadtak, hogy már az első találkozásnál éreztem: megvan, amit kerestem: annyira a partnerrel együtt gondolkodnak, ami szerintem kivételes. Nem vásárló vagy, hanem partner a szó szoros értelmében.
Nem dugtak az orrom alá aláírásra egy vállalást, amit lehetetlen teljesíteni, annak reményében, hogy ilyen-olyan támogatást kapjak. És mégis náluk vállaltam életemben a legnagyobbat. Ma már az összes kezelés elérhető az üzletben, és a fantasztikus gépeket is előszeretettel használjuk.
Ha egyetlen hasonlattal kellene megfogalmaznod, mit jelent számodra ez a kapcsolat, mi lenne az?
Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a szerelemben ahhoz kötődik az ember, aki a legnagyobb szárnyakat adja neki, miközben biztosítja a legnagyobb szabadságot számára. Márti, Bence és az egész SKEYNDOR közösség ezt a szellemiséget képviseli számomra. Ezt alig néhány napja Tenerifén is megtapasztalhattam, amikor a cég 60. születésnapját ünnepeltük a nemzetközi partnerekkel és kozmetikusokkal együtt.
Úgy tudom, most egy új szakmai fejezetet is építesz…
Igen. Mára egy új üzletet, egy új kozmetikát építek fel a SKEYNDOR-ra. Régóta dédelgetett álmom volt egy olyan szalon, ahol arcot, testet és lelket ápolunk. Sopronban, a belváros szívében a Persona ilyen lett. Minden, amit a kollégáimmal magunkból adni tudunk, egy helyen van. Amolyan day spa jelleggel működünk. Leginkább azokat a hölgyeket várjuk, akik hosszú távon szeretnének szép, ápolt bőrt, kompromisszumok nélkül. Ugyanakkor hatékony változást tudunk elérni az uraknál is, és a fiatalok bőrproblémáit is komolyan vesszük. Emellett a vendégeinkkel is egyre szorosabb közösséget építünk. Workshopokat szervezünk mindenféle csajos témában: sminkről, bőrápolásról, egészséges életmódról és hasonló témákról. S hogy mit jelent nekem a SKEYNDOR? Kiváló, orvosi tisztaságú, hatékony termékeket. Szakértelmet. Folyamatos fejlődési lehetőséget. Törődést. Csapatot. Egységet. És mindenekelőtt egy új kezdetet. Megalkuvás nélkül. Hazaértem.
