Minőség, luxus, támogatás és innováció

Márkát választani és márkát váltani soha nem volt könnyű feladat. Mára pedig már kifejezetten nagy kihívásnak mondható, hiszen a választék óriási, a verseny hatalmas és a tét sem kicsi. Ha jól döntünk, hosszú távon biztos a siker, egy melléfogás azonban igen sokba kerül – nem beszélve az anyagi károkon is túlmutató presztízsrombolásról.

Szerző: Támogatott tartalom

Van-e biztos recept a jó döntésre? Ki tudja megmondani, mi lesz jó választás? Mi számít manapság garanciának?

Ami biztos, az az, hogy
– a vendégek véleménye,
– a márka ismertsége,
– a cég stabilitása,
– a széles termékpaletta,
– az innovatív termékfejlesztés
– és a termékek mellé kapott háttértámogatás
mind-mind döntő szempontnak számít.

TI MONDTÁTOK

Az EU No.1 professzionális bőrápolási márkájának­* kozmetikusaival beszélgettünk arról, ők miért döntöttek a BABOR mellett – sokan közülük már 15–20 évvel ezelőtt.

Mit éreztél először, amikor elkezdtél a BABOR márkával dolgozni?

Varga Éva (Győr): Felejthetetlen az első tapasztalatom: borzasztóan izgultam, mert nagyon sok jót mondtam és ígértem a vendégeimnek a márkáról, és szerettem volna, hogy mindezt tényleg tudja is nyújtani. Az első kezelés után a vendégem percekig csodálta magát a tükörben, végül azt mondta, hogy „Évikém, nekem soha többé mást ne tegyél az arcomra!”
Czifra-Zsédely Rozália (Székesfehérvár): Kb. 15 évvel ezelőtt egy Ampulla Tojást kaptam ajándékba, amibe beleszerettem. Amikor pedig megismertem a termékcsaládokat is, akkor már tudtam, hogy ez az én márkám lesz.
Kádár Barbara (Zalaegerszeg): Most már több mint két évtizede dolgozom a BABOR márkával, de még emlékszem az első pillanatokra, amikor konkrétan azt éreztem, hogy igen  komoly és nagyon professzionális márka került a kezembe, amivel még jobb szakemberré válhatok.
Illés Zsuzsanna (Tata): Amikor először találkoztam a BABOR-ral, azonnal éreztem, hogy ez a bőrápolás magasabb szintje. Lenyűgözött a tudományos háttér, a precíz hatóanyag-fejlesztés és az a luxus minőség, amit a vendégek is azonnal érzékelnek.

Éreztem, hogy egy igen komoly és nagyon professzionális márka került a kezembe, amivel még jobb szakemberré válhatok.

Miben ad neked a BABOR nagyobb magabiztosságot a kezelések során?

Kádár Barbara (Zalaegerszeg): A BABOR nemcsak egy terméked ad a kozmetikusai kezébe, hanem egyúttal komplex, professzionális rendszert és üzleti támogatást is, ami nagyon nagy magabiztosságot tud adni.
Mihály Kinga (Celldömölk): Mindig magas szintű tudást és szakmai hátteret ad a kezelésekhez, és ezáltal sokkal precízebben tudom a kezeléssoraimat felállítani az adott bőrállapotnak, bőrproblémának megfelelően.
Nyári Beáta (Békéscsaba): A folyamatos innovatív fejlesztéseknek köszönhetően biztos, hogy a kezeléseim eredményesek lesznek, így a vendégeim magabiztosan távoznak a kozmetikámból.

Érzel különbséget a vendégek bizalmában, amikor meghallják a BABOR márkanevet?

Pozsgainé Uj Edit (Derecske): Igen, egyre ismertebb a BABOR márkanév. Nagyon jó híre van és várják.
Nyári Beáta (Békéscsaba): Azonnal mondják, hogy már látták a social médiában a márkát, és rögtön bizalmat szavaznak.
Kádár Barbara (Zalaegerszeg): Igen, ezt egyértelműen lehet érezni. Az elmúlt 70 év, amióta a BABOR a piacon van, valamint az, hogy tavaly az EU egyik vezető professzionális kozmetikai márkájává lépett elő­*, nagyon sok vendég fülébe eljutott.
Mihály Kinga (Celldömölk): Teljesen máshogy állnak hozzám és a kozmetikámhoz, mert tudják, hogy magas szintű luxuskezelést és -márkát kapnak.

Mit jelent számodra a „professzionális” szó a mindennapi munkádban?

Varga Éva (Győr): Szakmai felkészültséget jelent. Hihetetlen eredményeket érek el, különösen most, hogy már a megújult DOCTOR BABOR PRO termékcsaláddal is dolgozom.
Illés Zsuzsanna (Tata): Számomra a professzionalizmus azt jelenti, hogy a vendég bőrét nemcsak kezeljük, hanem értjük is. Ez folyamatos tanulást, precíz diagnosztikát, tudatos hatóanyag-választást és átgondolt kezelési koncepciót jelent.
Rigler Andrea (Esztergom): Számomra azt jelenti, hogy minőségi kezeléseket nyújtok személyre szabottan a vendégeim részére.
Czifra-Zsédely Rozália (Székesfehérvár): A precizitást, a tudományt és a fejlődést jelenti, és ez mind megvan a BABOR-ban.

Mi az, ami szerinted megkülönbözteti ezt a márkát másoktól?

Czifra-Zsédely Rozália (Székesfehérvár): A termékek minősége, komplexitása, tudása és a családias légkör különbözteti meg a többi márkától.
Pozsgainé Uj Edit (Derecske): A 70 éves múltja.
Mihály Kinga (Celldömölk): Az, hogy nem követi, hanem diktálja a trendeket.

Hogyan támogat téged a BABOR szakmailag?

Czifra-Zsédely Rozália (Székesfehérvár): Mindenféle támogatást megkapok ahhoz, hogy a munkámra tudjak koncentrálni.
Varga Éva (Győr): Elképesztően jó a márka képzési rendszere, imádok a képzéseken részt venni, mert érzem azt, hogy szakmailag a topon lehetek a BABOR-ral.
Rigler Andrea (Esztergom): A BABOR presztízst ad.

Mit jelent számodra az, hogy egy 70 éves múlttal rendelkező, mégis innovatív márkával dolgozol?

Kádár Barbara (Zalaegerszeg): 100% megbízhatóságot és szakmai hitelességet. Folyamatosan azt érzem, hogy miközben biztos talajon állok, egyúttal megyek a jövő felé is.
Pozsgainé Uj Edit (Derecske): A BABOR képes mindig megújulni, hajlandó fejlődni, és ezáltal a kor szellemét követni.
Illés Zsuzsanna (Tata): Számomra ez a stabilitás és a fejlődés tökéletes egyensúlya. A 70 éves szakmai múlt biztonságot ad, mert egy olyan márkáról beszélünk, amely generációk óta bizonyít. Ugyanakkor a BABOR folyamatosan újít, kutat és fejleszt, így mindig a jövő bőrápolását képviseli.
Rigler Andrea (Esztergom): Azt gondolom, hogy ez a 70 év tiszteletet érdemel.

*A BABOR az EU No.1 professzionális bőrápolási márkája (Forrás: Kline + Company 2024)

Ezt a QR kódot beolvasva meg is hallgathatod az interjúkat, és egyben bepillantást nyerhetsz a BABOR 70. születésnapi partijába is:

Babor 70 Qr

Ez alatt a QR kód alatt pedig még többet tudhatsz meg a BABOR-ról:

Ismerd Meg

Kapcsolatfelvétel:
Kalcsu Cosmetics – a BABOR magyarországi forgalmazója
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 8-10.
Tel.: +36 1 237 0370
Web: kalcsu.hu

Images