„A saját bőrproblémám mutatta meg az utamat” – Interjú Elek Annamáriával, a Norann Naturcosmetics alapítójával
A saját bőrproblémák sokszor nemcsak kihívást jelenthetnek, hanem teljesen új irányt is adhatnak az ember életének. Elek Annamária esetében a makacs ekcéma és az ételintoleranciák vezettek ahhoz, hogy kozmetikusként a natúr alapanyagok felé forduljon. Mára a saját, lányáról és magáról elnevezett márkája, a Norann Naturcosmetics a hazai kozmetikusok és a lakossági vásárlók körében is rendkívül népszerű.
Ismét elment egy sokak által szeretett, tisztelt szakember. Dr. Miczkyné Major Irén Etelka, azaz Ircsi néni munkásságát 2016-ban a Beauty Forum Szakmai Díjjal ismerte el. Az akkor 76 évesen még aktívan dolgozó Ircsi néni kívánsága, hogy 90 éves koráig kozmetikusként tevékenykedne, sajnos nem teljesült. Nyolcvanhat évesen távozott. Ircsi néni búcsúztatása 2026. szeptember 18-án, 14.30-kor lesz az egri Kisboldogasszony temetőben. Ircsi néni emlékét az alábbi, 10 évvel ezelőtti interjú segítségével idézzük fel:
Egy jó szakember nemcsak a bőrünket szépíti meg, hanem a lelki egyensúlyunkhoz is hozzájárul. Koósné Bató Dóra 1993-ban végezte el a kozmetikus iskolát, és bár az élet többször is újrakezdésre kényszerítette, a hivatása iránti rajongása a mai napig töretlen. Szemlélete annyira inspiráló, hogy volt olyan vendége is, aki miatta választotta ezt a pályát. A Gazdagréten dolgozó szakemberrel elhivatottságról, holisztikus szemléletről, a modern gépi kezelésekről és az őszinte vendégkapcsolatokról beszélgettünk.
Tartott Kata: vendégből lett kozmetikus
Az igazi elhivatottság gyakran a személyes élményekből és az inspiráló példaképekből táplálkozik. Tartott Kata, a XII. kerületben dolgozó Babor kozmetikus pályája egészen különleges módon, vendégként kezdődött, mielőtt a szakma szerelmese lett. Számára a kozmetika nem csupán egy gyors kezelés, hanem holisztikus jelenlét, ahol a bőr ápolása mellett a lélek feltöltése is központi szerepet kap.
Magyar sminkmester az Öböl reflektorfényében
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Vígh Erika kozmetikus és sminkmester nemzetközi karrierje. A magyar szakember az elmúlt években egyre tudatosabban építette szakmai kapcsolatait és munkáját Dubajban, mára pedig az Egyesült Arab Emírségeken túl az Öböl-régióban is egyre többen ismerik a nevét. Most a Gulf Prime Magazine közölt róla nagyszabású portrét, amely egy magyar kozmetikus és sminkes különleges nemzetközi pályáját mutatja be. És amire mi különösen büszkék vagyunk: ebben a történetben a Beauty Forumnak is fontos szerep jut.
A szépségipar új korszaka
A mai vendég már nem csupán szebb bőrt szeretne. Harmóniára vágyik. Tiszta összetevőkre. Hitelességre. Olyan élményekre, amelyek egyszerre nyugtatják az idegrendszert, táplálják a bőrt és támogatják a szervezet természetes egyensúlyát.
E-NYUGTA ÉS E-PÉNZTÁRGÉP – Mit kell tudnia egy szépségipari vállalkozónak?
Nagyon sok kozmetikus teszi fel azt a kérdést, hogy mit kell tudnia egy szépségipari vállalkozásnak az e-nyugta és e-pénztárgép alkalmazásáról, valamint feltételeiről szeptember 1-től. Az alábbiakban dr. Angyalné Varga Krisztina szakközgazdász, regisztrált mérlegképes könyvelő, gazdasági tanácsadó segítségével pontokba foglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Sejtszintű bőrmegújítás
A bőr öregedésének hatékony megelőzése és kezelése napjainkban már nem csupán a felszíni ...
Kínálj stratégiát!
Sok kozmetikus kolléganővel beszélgetve azt látom, hogy a férfi vendégekkel kapcsolatban még mindig ...
Bognár Brigitta: A férfiakhoz a kulcs – az egyszerűség
Az elmúlt négy évben közel hatvan férfi vendéget kezeltem. A tapasztalataim alapján a ...





































