A korábban a gyógyászat különböző területein alkalmazott fényterápiás eszközök kozmetikai kezelésre „szelídített” változatai folyamatosan teret nyertek a szépségszalonok mindennapi életében. A szőrtelenítés terén jól bevált technológiákat új típusú kezeléseket lehetővé tevők követték.
Szerző: Tanos Ervin fizikus, az Optikop orvosi lézerek fejlesztője, a Gyógylézer Család alapítója
A kozmetikában (és ezzel együtt természetesen a bőrgyógyászatban is) alapvetően háromféle fényforrást használnak fényterápiás célokra: a lézereket, a LED-eket és az IPL-nek nevezett villanólámpákat.
A negyedik féle, az UV-fényt adó világítóeszközökkel, amelyek elsősorban a pikkelysömör „javítására” szolgálnak, most nem foglalkozunk, a lézereket és a LED-eket egy csoportnak vesszük, mert a biológiai hátterük azonos.
IPL
Kezdjük akkor az IPL fényforrásokkal! Ezek – működésük alapjait tekintve – leginkább egy nagy teljesítményű vakuhoz hasonlítanak, azzal a kiegészítéssel, hogy a különböző elváltozások kezeléséhez különböző színszűrőket alkalmaznak. Ennek a fényforrásnak a használhatóságát, hatásmechanizmusát, sejtbiológiai hátterét – számomra meglepő módon – kevés laboratóriumi, viszont sok, embereken végzett kezelés igazolja. Érdekes tény, hogy pont a kártérítési pereiről is híres USA egészségügyi hatósága, az FDA engedélyezte számos elváltozásra az IPL-kezelés alkalmazását. Ezek között persze első helyen a szőrtelenítés van, hiszen eredetileg erre ajánlották ezt a készüléket. Az engedélyezett kezelések listája és az ezekhez ajánlott hullámhosszak (színek, amiket a készülékhez kapható szűrőkkel lehet kiválasztani) a következők:
- szőrtelenítés: 700, 800 nm,
- Acne vulgaris kezelése: 420 nm,
- fotórejuvenáció: 560, 590, 640, 700 nm,
- telangiectasia (pókvénák): 530, 560, 590 nm,
- ráncok az arcon és környékén: 700 nm,
- hiperpigmentáció: 560, 590, 640 nm,
- szeplők, napfoltok: 530, 560, 590 nm,
- melasma: 530, 560, 590 nm,
- rosacea: 540 nm,
- Civatte-féle poikiloderma (fénykárosodás): 540–590 nm,
- naevus flammeus (port-wine stain): 560, 590 nm,
- hemangioma: 1000 nm körül,
- láb vénái: 1000 nm körül,
- érrendszeri rendellenességek: 1000 nm körül.
Láthatjuk tehát, hogy az IPL-készüléknek van komoly bőrgyógyászati háttere, miközben nem nagyon ismert a hatásmechanizmusa.
Ugyanakkor az is látható, hogy ezek a beavatkozások többnyire bőrgyógyászati jellegűek, kozmetikusok önállóan nem is végezhetik.
Emellett van egy komoly hátránya is az IPL alkalmazásának: a besugárzott fény nagy része alapvetően hővé alakul, ezért kellemetlen, sőt égető is lehet. Ezért ezeket a kezeléseket hűtéssel ellátva kell alkalmazni, ami lehet akár egy megfelelő hűtőgél is.
A kezelések hatékonysága is korlátozottabb, pl. az akne-kezelések átlagosan 46%-ban voltak eredményesek. Ugyanakkor az eredeti célkitűzés, vagyis a szőrtelenítés, nagyon jó hatásfokkal végezhető, és vannak eredményes egyéb kezelések is, mint például a képen látható is.

Lézerek a kozmetikában
Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a magasan képzett kozmetikus lézerspecialisták által működtetett lézerhasználó kozmetikák száma. Az egészségtelen életmód, a környezetszennyezés növekedése, a hajjal és bőrrel kapcsolatos rendellenességek növekvő elterjedtsége, valamint a kozmetikai lézeres eljárások előnyeivel kapcsolatos növekvő tudatosság még inkább erősíti az új típusú lézeres kezelések megjelenését. A lézertechnológia hosszú utat tett meg számos kozmetikai probléma kezelésében és az általános esztétikus megjelenés biztosításában. Az előrejelzések szerint a közeljövőben a lézeres kozmetikai kezelések területe jelentősen növekedni fog. A szakértők megtanítják a lézeres alkalmazások fontosságát az esztétikai térben, mint a szőrtelenítés, hegkezelés, bőrfiatalítás, ránckezelés és számos bőrbetegség. Az emberek egyre növekvő vágya a jó megjelenésre az egyik legfontosabb elem, amely a lézertechnológia növekedését számos kozmetikai eljárásnál elősegíti.
Az IPL-készülékekkel ellentétben a lézerek bőrön történő alkalmazásának kezdeti kutatásaihoz hamarosan csatlakoztak a biokémikusok, akik a sejtek biokémiájának lézersugár hatására történő változásait vizsgálták. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a sejtekben dolgozó molekulák, atomok és sejtrészecskék egy hányada szelektíven nyeli el a fényt, vagyis bizonyos hullámhosszokat elnyel és nem hővé alakít. Ez az „energiafeltöltés” aztán a biokémiai sejtfolyamatok változását indítja el. Ennek van világos kvantumfizikai háttere, vagyis ezek a folyamatok elég jól követhetők.
Ilyen pl., hogy javul a sejt ATP-termelése, ami további folyamatok erősítését hozza magával. Persze ezenkívül még több tucat sejtfolyamat van, ami erősödik, gyorsul.
Ami fontos: ezek csak ritka esetekben invazív folyamatok (példák az invazív lézeres kezelésekre: szőrtelenítés, rejuvenáció). Ugyanakkor a legfontosabb kezelések (pl. aknék, face-lifting, ránckezelés stb.) egyáltalán nem invazívak. A humán szövetekben jól lehet ezeket a változásokat mérni is, de persze a kozmetikában kísérleti úton keresték meg a használható hullámhosszokat, színeket, és utólag jöttek a magyarázó tudományos vizsgálatok. Mindenesetre mára elérték, hogy sok kozmetikai folyamat van, amit megfelelő hullámhosszúságú lézersugárral kedvezően lehet befolyásolni. Erről ezeken a hasábokon már jelent meg néhány írás. Ezek az alkalmazások gyakran meglepően hatásosak, erre mutat példát a 2. kép. Ennél a kezelésnél a két állapot között eltelt idő ténylegesen csak a lézerbesugárzási, vagyis a kezelési idő volt.
Hivatkozások:
- 1 Intense Pulsed Light (IPL) therapy in acne vulgaris management: Assessing efficacy and safety.
- Aqsa Naheed, Tehseen Naveed, Marwa Samee, Muhammad Moeez Badar, Quratulain Ejaz, Moazama Afzal in The Professional Medical Journal, 2024, Volume, 31 Issue, 02
