Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Vígh Erika kozmetikus és sminkmester nemzetközi karrierje. A magyar szakember az elmúlt években egyre tudatosabban építette szakmai kapcsolatait és munkáját Dubajban, mára pedig az Egyesült Arab Emírségeken túl az Öböl-régióban is egyre többen ismerik a nevét. Most a Gulf Prime Magazine közölt róla nagyszabású portrét, amely egy magyar kozmetikus és sminkes különleges nemzetközi pályáját mutatja be. És amire mi különösen büszkék vagyunk: ebben a történetben a Beauty Forumnak is fontos szerep jut.
Szerző: BF
„Erika Vigh Turns Late Start Into Global Makeup Success” – vagyis Vígh Erika késői kezdésből épített nemzetközi sminkes sikertörténetet – címmel jelent meg augusztus 29-én a Gulf Prime Magazine portréja. A cikk Erika pályáját nem egyszerűen sikerek és versenyeredmények sorozataként mutatja be, hanem egy olyan történetként, amelynek talán legfontosabb üzenete a folyamatos tanulás, a kitartás és az újrakezdés bátorsága.
Erika ugyanis nem pályakezdőként lépett a sminkversenyek világába. Kozmetikusként már komoly szakmai tapasztalat állt mögötte, a smink pedig kezdettől része volt a munkájának. Sokáig mégis úgy gondolta, hogy a versenyzés nem neki való. A Covid-időszakban döntött úgy, hogy megpróbálja – és ezzel olyan folyamat indult el, amely néhány év alatt magyar bajnoki címhez, európai és nemzetközi sikerekhez, két egymást követő New York-i International Beauty Industry Awards-győzelemhez, majd dubaji világbajnoki címhez vezetett.
A Gulf Prime portréja azonban nem áll meg a trófeáknál. Legalább ilyen fontos része a történetnek az, ami a győzelmek után következett.
Dubajban újra kellett kezdeni
Erika számára Dubaj nemcsak egy világbajnoki cím helyszíne lett, hanem egy új szakmai élet kezdete is. Magyarországon már ismert és elismert szakemberként érkezett egy olyan piacra, ahol ismét fel kellett építenie a kapcsolatait, meg kellett ismernie egy másik kultúra szépségideálját, vendégigényeit és szakmai közegét.

Nem a korábbi eredményeire támaszkodott, hanem tanult, alkalmazkodott, kapcsolatokat épített. A Fashion Factor csapatával végzett munka újabb ajtókat nyitott meg előtte a divat és a beauty nemzetközi világában. Közben szakmailag is sokat változott: az arab vendégekkel végzett munka, a dubaji klíma és az eltérő kulturális elvárások új szemléletet hoztak a sminkelési gyakorlatába.
Talán éppen ez teszi különösen értékessé Erika történetét. Nem egyszerűen „kivitte” Dubajba azt a tudást, amit itthon megszerzett, hanem képes volt újra tanulóvá válni.
Ma pedig már azt tervezi, hogy a magyar szakmai alapokat, a nemzetközi versenytapasztalatokat, valamint az ukrán és orosz mesterektől tanult technikákat oktatóként is továbbadja Dubajban, a Közel-Keleten és más nemzetközi piacokon.
A Beauty Forum nézőterétől a színpadig
Számunkra különösen szép része a Gulf Prime írásának, hogy Erika karrierjének történetében a Beauty Forum is hangsúlyosan megjelenik.
Évekkel ezelőtt még a közönség soraiból figyelte a Beauty Forum rendezvényein fellépő sminkmestereket. Nézte a színpadon dolgozó szakembereket, tanult, inspirálódott – és talán akkor még maga sem gondolta, hogy egyszer ő lesz az, akinek a munkáját ugyanonnan figyelik majd mások.

Azóta nemcsak versenyzőként és győztesként találkozhatott vele a Beauty Forum közönsége: meghívott szakemberként, címlapos sminkesként, az Online Beauty Fesztivál előadójaként is szerepel. Idén novemberben pedig bemutatót is tart a Beauty Forum Budapest Sminkszínpadán.
A Gulf Prime a Beauty Forum mérföldköveit Erika pályájának egyik legfontosabb, szimbolikus állomásaként emeli ki: a nézőből előadó, a tanulóból példakép lett. És talán mi sem tudnánk ennél szebben megfogalmazni, miért fontosak a szakmai közösségek, a versenyek, a találkozások és azok a színpadok, amelyekre először még csak vágyakozva nézünk fel.
Vígh Erika története közben pedig folytatódik. Ma már nem elsősorban újabb trófeákat szeretne gyűjteni. Tudást, kapcsolatokat és nemzetközi szakmai jelenlétet épít – Dubajból kiindulva egyre szélesebb körben az Öböl térségében is. Mi pedig különösen büszkék vagyunk arra, hogy ennek a történetnek egy darabja a Beauty Forum felületein bontakozott ki.

Vígh Erikával az ősz során többször is találkozhatsz nálunk:
A Beauty Forum Online Fesztiválján szeptember 17-én, 19 órakor a Beauty Forum Facebook oldalán Smaragdba zárva – A füstös szem új dimenziója címmel tart élő bemutatót, valamint november 6-án a Lurdy Házban megrendezésre kerülő őszi Beauty Forum Budapest Sminkszínpadán is fellép egy varázslatos, autentikus Dubai Luxury bemutatóval.
A Gulf Prime Magazine teljes portréja itt olvasható angol nyelven:
Erika Vigh Turns Late Start Into Global Makeup Success
