A komedónyomó

Az arctisztítás az egyik leggyakoribb szolgáltatás, amit a kozmetikusnál igénybe vesznek a vendégek. Ahhoz, hogy tökéletes munkát végezzünk, ismernünk kell a vendég bőrtípusát, és ehhez kell megválasztani a megfelelő termékeket és eszközöket. A konkrét arctisztításnál az egyszer használatos kis kendő és a steril tű elengedhetetlen, de van még egy nagyon fontos és hasznos eszköz, amit sokan nem is ismernek: a komedónyomó (x)

Sosem felejtem el, amikor először láttam a mesteremet, amint magabiztosan szedett ki a komedónyomó segítségével egy fiatal fiúvendég fülkagylójából egy hatalmas fekete fejű komedót. Első lépésben egy vattapálcával lefertőtlenítette a területet, majd a komedónyomót a fekete pöttyre helyezte úgy, hogy a közepe körbeölelje és egy határozott mozdulattal lenyomta. A nyomás hatására az eszköz közepén megjelent a hatalmas faggyúdugasz.

Egy ilyen nehezen hozzáférhető helyen semmi mással nem tudunk tökéletesen komedót eltávolítani, csak ezzel a profi eszközzel. Nem fér oda az ujjbegyünk. Gyakran előfordul, hogy mégis megpróbálkozunk a kézi tisztítással, de csak fél siker, vagy sikertelenség koronázza munkánkat. Márpedig igen gyakori, hogy a fülkagylóba egy, vagy több komedó is van. Sem látványnak nem szép, sem a vendég nem tolerálja. Sok esetben ő maga piszkálja, elvakarja, ami komoly gyulladáshoz is vezethet.

Én a Softwave által készített és forgalmazott komedónyomót ajánlom, amit én magam is előszeretettel használok.

Komedónyomóból több féle létezik a kínálatban. Van, amelyiknek félgömb formájú kanálkája van középen lyukkal, van, amelyik íves horog formájú, sőt olyan is, amelyiknek kis lándzsaszerű vége van az eszköz másik végén, amivel meg tudja nyitni, lazítani az eltávolítandó fekete, vagy fehér fejű komedót. Minden kozmetikus maga tudja megválasztani, hogy melyik áll a kezére, melyikkel tud könnyebben dolgozni.  Természetesen ezt az eszközt nemcsak a nehezen hozzáférhető helyeken lehet használni, de ott elengedhetetlen. Ha a komedó az eltávolítás utána a nyomóba ragad azt egy egyszer használatos tűvel ki kell onnan piszkálni, hogy tökéletesen átjárható legyen a folyamatos tisztítás során. A kezelés végén az eszközt folyóvíznél ki kell mosni, kis

kefével áttisztítani és eszközfertőtlenítővel lefertőtleníteni. A komedónyomó fémből készült, ezért elnyűhetetlen darab. Abban biztos vagyok, hogy ha kifogástalan munkát szeretnénk végezni, akkor kell, hogy legyen egy ilyen profi kis eszköz a szalonunkba. Nem kerülhetünk kellemetlen helyzetbe egy fülbe magbújó komedó miatt, amit nem tudunk szakszerűen eltávolítani. Az a vendég, akinek sikeresen távolítjuk el a füléből a komedót, a kis kellemetlenség ellenére hálás lesz nekünk, és ha hasonló gondja lesz, biztosak lehetünk benne, hogy hozzánk fog visszatérni.

Majtényi Katával, a Softwave tulajdonosával hamarosan személyesen is találkozhattok az Őszi  Beauty Forum kiállításon.  “Komedónyomóinkon kívül szemöldök és pillacsipeszeinkkel is várjuk a kozmetikusokat a rendezvény ideje alatt, a Softwave 3/A1 sz. standjánál.

Keressétek a Softwave márkát, mely 6. éve Magyarország meghatározó szépészeti márkája! Softwave = Minőség és Dizájn! ”

(x)


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail