Bio arcplasztikával szépülünk!

A szépségért meg kell szenvedni – ez járt a fejemben, miközben a DRHAZI kezelésen feküdtem a szalonban. A közel három órás Balance-kezelés egyes részei ugyanis nem igazán azok az ellazító, relaxáló pillanatok. A Dr. Házi Edina által kifejlesztett Bio arcplasztika ugyanis hihetetlenül hatékony, de könnyeket csal az ember szemébe.

A lényege ugyanis, hogy nagyon erős mozdulatokkal az arc különböző pontjain a csontokra tapadt, akár sorvadt mimikai izmokat mobilizálják – értsd erős nyomással és dörzsöléssel, paskolással megdolgozzák az arcodat -, amely által az érszűkületek megszűnnek, belülről oxigénhez és tápanyaghoz jutnak a szövetek. Kötőszöveti manuálterápiával regenerálják a szalagokat és az arc kötőszöveti hálóját. Facelift manuálterápiával pedig növelik az izomtömeget.  Teszem hozzá Nórinak – akinek ezúton is köszönöm a türelmét – sem volt egyszerű dolga, 42 év letapadt arcizmával.

Tény, hogy az eredmény azonnal látható, és abban is a segítségemre voltak, hogy otthon hogyan tudom folytatni a kiegészítő kezeléseket, hogy a következő szalon-kezelés már sokkal jobb lehessen. Mert, hogy a titok nem marad a szalon négy fala között, hiszen a már feldolgozott izmokat szinten tudjuk tartani önmasszázzsal, arcjógával és sokat segít a jade köves guasha szett is, amellyel a napi stressz okozta izomfeszültségek és izomgörcsök oldását elvégezhetjük otthonunkban. A DRHAZI Beauty napon pedig oktatják is a holisztikus bőrápolást és az otthon alkalmazható izomkezelést.

Tudj meg többet a bio arcplasztikáról, nézd meg a gyakorlatban! Kattints a videóra! 


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail