Dubaj – a szépségipar közel-keleti fellegvára

Egyre több szépségipari szakember méreti meg magát Dubajban. Köztük Vigh Erika kozmetikus, makeup artist is, akit a közel-keleti tapasztalatairól kérdeztük.

Szerző: MG

Dubai Vigh Erika.1jpgKorábban beszéltünk arról, hogy az év során félig-meddig Dubajban élsz. Most augusztus 8-ig voltál Dubajban. Milyen volt az idő ott?
Vigh Erika: Két évszak van csupán, tél és nyár. A tél novembertől áprilisig tart, a nyár májustól októberig. Kicsit tartottam a júliusi melegtől, de szerencsére teljesen bírhatónak bizonyult. A hőmérséklet heteken át 40 fok-körüli, ami nem sokban tér el az otthoni időjárástól. A páratartalom viszont magasabb, ami a hőérzetet növeli. A szmog és a por feltűnően más, mint otthon. Délelőtt például olyan kilépni a klimatizált szállodából, mintha ködben lennénk. A nap ereje viszont mégsem olyan erős, nem éget. Az emberek napközben inkább a légkondicionált helyiségekben vannak, nem a szabadban. És mindenhol megy a klíma. A beach-ek is inkább este, reggel látogatottak. A tengervíz hőmérséklete a levegőhöz igazodva kifejezetten meleg, azaz nem kellemes. Ezért én jobban preferálom a hűvös vizű, szállodai medencéket.

A Dubaj jelentette kihívást, versenyszellemet szeretem és élvezem. Itt ismeretlenül kell bizonyítanom. Ez nagy kihívás, de ez engem előre visz.

Dubai Vigh Erika.2jpgMennyiben más a bőrápolási rutin Dubajban?
V.E.: A bőrápolási rutin a két évszak miatt itt eleve más. Ide tartozik, hogy a napokban volt egy felismerésem, hogy bár otthon nyáron a retinolt és az erősebb savakat nem használjuk – itt viszont egyrészt a hölgyek nem mennek ki a napra, másrészt az ázsiai hölgyek „Fitzpatrick”-ja magasabb, mint az európaiaké –, használhatunk erősebb peelingeket is.

Jelenleg készülsz valamilyen versenyre?
V.E.: Most épp nem készülök versenyre, viszont egy megtisztelő felkérést kaptam az iparkamarától, ezért otthon előadásokat és oktatásokat tartok. A versenyzés kicsit háttérbe szorult most.

Hogy látod, mi vonzza a hazai szakembereket Dubajba?
V.E.: Ez a város dinamikusan fejlődik, luxusorientált, rendkívül keresett a szépségszolgáltatások területén. Itt egyrészt a szolgáltatói árak magasabbak, mint máshol Európában, a vendégek pedig igénylik és elismerik a szakmaiságot. Itt dolgozni hatalmas presztízst, nemzetközi elismerést jelent.

 

,