A PMU Diamond Nemzetközi Sminktetováló Konferencia gálavacsoráján életműdíjjal ismerték el Kalcsu Kati munkásságát, és mindazt, amit az elmúlt 30 évben a sminktetováló szakmáért tett.
Szerző: MG
Ma már természetesnek vesszük a sminktetoválást. De volt idő, amikor ez nem volt így. Kalcsu Kati ebben a helyzetben kezdett el építkezni – nemcsak vendégkört, hanem egy teljes szakmát felépítve az évek során.
Ő maga így emlékszik vissza a kezdetekre: „El sem tudjátok képzelni, hogy amikor elkezdtem a sminktetoválást, milyen helyzettel álltam szemben. A hölgyek még nem igazán ismerték, tehát el kellett magyarázni nekik, meg kellett ismertetni őket azzal, hogy mi is valójában a sminktetoválás, az miért lesz számukra előnyös, hogy fog kinézni, és hogy ne féljenek tőle. Mindezt úgy, hogy akkor még csak újságban vagy szórólapokon lehetett hirdetni.”
Következetesség, minőség és elegancia
Kalcsu Kati 1997 óta foglalkozik sminktetoválással, amit
– három évtizednyi következetes munka,
– hálás vendégek tízezrei,
– valamint szakemberek generációi fémjeleznek, akik abból a tudásból építkeztek és építkeznek, amit ő adott tovább.
Módszere meghatározóvá, egyben irányadóvá vált a professzionális sminktetováló szakmában. Nevéhez fűződik a szálazott szemöldöktetoválás és a kontúr nélküli szájtetoválás hazai bevezetése.
Kalcsu Kati számára az elegancia a minőségi sminktetoválás alapjának számít a kezdetek óta – azaz immár harminc éve.
Életműve megkerülhetetlenül formálta és formálja mind a mai napig ezt a szakmát – Magyarországon, és azon túl is.
Szívből gratulálunk a rangos elismeréshez!
A díjátadón készült videó itt érhető el:
