Szerző: Támogatott tartalom
A professzionális bőrápolás világában nem könnyű olyan márkára találni, amely hosszú távon garantálja a hitelességet, a látható eredményeket és a vendégek elégedettségét. Varga Kriszta sárvári kozmetikus és diplomás ápoló több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött mesélt a karrierjéről, a prémium termékek iránti elvárásairól, valamint az Esthederm márkához fűződő, immár hatéves kapcsolatáról. Kriszta – Mohácsi-Hering Emese társaságában – október 12-én egy exkluzív webináron mutatja be a szakembereknek, miként építhető fel egy sikeres, stabil kozmetikusi karrier egy prémium márka támogatásával. Velük beszélgettünk annak kapcsán, hogyan lehet egy sikeres kozmetikus karriert elindítani és fenntartani.
Korábban több neves professzionális márkával is dolgoztál. Mi vezetett el végül az Esthedermhez?
Varga Kriszta: Egy korábbi, erőteljesebb hatóanyagú márkával nem tudtam teljesen azonosulni, mert a vendégeim bőre gyakran kipirult tőle, én pedig nem szerettem volna folyamatosan emiatt aggódni. Hat évvel ezelőtt hívott fel a márka akkori üzletkötője – hideghívással kerestek meg, és én nyitott voltam rá. A cég számára fontos szempont volt, hogy saját weboldallal rendelkező kozmetikust keressenek, így találtak rám, és Bernáth Regina azóta is nagyon sokat segít nekem.

A döntésemet jelentősen megkönnyítette az egészségügyi hátterem: okleveles ápoló vagyok, hat évig dolgoztam a szekszárdi megyei kórházban, ahol az orvosok gyakran ajánlották a cégcsoporthoz tartozó termékeket. Mivel a „nagy testvért”, a gyógyszertári márkát jól ismertem és megbízható orvosi háttérként tekintettem rá, nyitottan álltam a prémium kozmetikai vonalukhoz is. Az idő végül igazolta a döntésemet.
Említetted Reginát, ezek szerint a cég a kozmetikusokat is aktívan támogatja?
Varga Kriszta: Igen, én nagyon-nagyon el vagyok kényeztetve! A törölközőktől kezdve a beterítő ruhán át a lemosókendőig rengeteg kiegészítőt biztosítanak a mindennapi munkához.
Emese, úgy tudom, hogy te viszont kifejezetten kerested az Esthedermet?
Mohácsi-Hering Emese: Igen. Három és fél évvel ezelőtt kerestem meg a céget. Előtte is dolgoztam már francia márkával, hiszen a szépségipar fellegvárának tekintem őket: olyan eleganciát, luxusérzetet és érzéki kényeztetést tudnak vinni a nők mindennapjaiba, amit semmi más.
Keresgéltem a piacon a legmagasabb elvárásaimnak megfelelő márkát, így találtam rájuk. Felhívtam a céget, az értékesítőjük, Regina pedig elmesélte a filozófiájukat és hagyott nálam néhány termékmintát. Két hétig teszteltem őket magamon, majd felhívtam Regit: „Semmi mással nem vagyok hajlandó dolgozni, csak ezzel, mert ez egy csoda!” Pontosan azt a prémium minőséget képviselte, amivel a saját vendégkörömet meg akartam szólítani.

Milyen visszajelzéseket kapsz a vendégeidtől?
Mohácsi-Hering Emese: A legnagyobb minőségellenőr én magam vagyok: pontosan ismerem a termékek hatóanyag-tartalmát és hatását a bőrre, ha rajtam átmennek a termékek és bizonyítanak, beleértve a saját és a családom bőrét is, akkor teljes nyugalommal ajánlom őket tovább. Számomra a legfontosabb szempont a hitelesség.
Olyan szakmai garanciát vállalok, ami tudtommal ritkaság: ha a vendég az első használat után mégis úgy érezné, hogy az illat vagy a textúra nem megfelelő számára, visszahozhatja és kicserélem neki. Erre mondjuk még soha nem volt példa, de a felelősségvállalás nálam alapérték. A kezeléseket és az otthoni ápolást mindig az évszaknak, az életkornak, a bőrminőségnek és a pillanatnyi lelkiállapotnak megfelelően állítom össze. Aki egyszer kipróbálja az Esthedermet, többé nem akar más terméket használni.
Varga Kriszta: Számomra is a legfontosabb a hitelesség. Ha szakemberként azt mondom a vendégnek, hogy egy több tízezer forintos krém szépíteni fogja a bőrét és halványítja a pigmentfoltjait, a nevemet adom ehhez a javaslathoz. Ha nem hozná a kívánt eredményt, az számomra vállalhatatlan lenne.
55 évesen én is rendszeresen ezeket a készítményeket használom, és maximálisan meg vagyok elégedve az eredményekkel – nagyon szép a bőröm. Így tudom szívből, hitelesen ajánlani a termékeket és a kezeléseket. Az Esthederm az anti-aging vonalon is kifejezetten erős, nekem pedig főként 40 év feletti vendégeim vannak.
Mikrobiom, bőrbarrier és tudatos bőrápolás – a bőr egészségének új megközelítése
Milyen szerepet kap a szalonmunkában a tudatos otthoni bőrápolás?
Varga Kriszta: A látványos változáshoz elengedhetetlen a rendszeres otthoni rutin. Számomra ez volt a másik kulcsszempont: olyan otthonápolási termékeket tudok a vendégeknek biztosítani az Esthederm által, amelyek tökéletesen kiegészítik a kozmetikai kezeléseket.
Nálam ez úgy működik, hogy amikor először eljön a vendég, megnézem a bőre állapotát és bőrtípusát, majd megbeszéljük, mit szeretne elérni. Én is elmondom, szakmailag mit tartok a legfontosabbnak, és ezt közös nevezőre hozzuk. Ezután megcsinálom az arcát – mindig a manuális kezelésekhez használható Esthederm termékekkel kezdek. Megismerjük egymást, ő kitapasztalja a stílusomat és a masszázsomat. Magyarul: el akarom csábítani (nevet – a szerk.).
Miközben a vendég pihen, kirakom mellé a számára ideális otthoni ápolási sorrendet, de nem kényszerítek senkit arra, hogy mindent egyszerre vásároljon meg. Azt javaslom, hogy a kifogyóban lévő krémeiket lépésről lépésre cseréljék le a megfelelő készítményekre. Szoktam figyelmeztetni őket, hogy rá fognak szokni: ha az ember egy ilyen minőségű terméket használ, utána már nagyon nehéz visszamenni egy sima drogériás krémhez (nevet – a szerk.) Elképesztő különbség van mind a hatásában, mind a bőrérzetben. A márka által biztosított termékminták és a törzskártyarendszer pedig hatalmas segítséget jelentenek abban, hogy a vendégek saját maguk tapasztalják meg ezt a különbséget.
Mi volt a leglátványosabb eredmény, amit a termékekkel elértél?
Mohácsi-Hering Emese: Nehéz lenne egyet kiemelni. Minden kezeléssel és minden kiajánlott termékkel egy csoda születik A fiatalkori bőrproblémák kezelése után lenyűgöző látni, amikor a fiatal csillogó szemmel tér vissza, és azt mondja: „Köszönöm, hogy megmentetted a bőrömet!” Az anti-aging vonalon és a 40 pluszos korosztálynál pedig a fokozatos, mélyreható megújulás a kulcs.
Mindig elmondom a vendégeimnek: a bőrápolás olyan, mint a házépítés. Először a stabil alapokat kell letennünk, vagyis a bőr gátfunkcióját és barrier rétegét kell megerősítenünk ahhoz, hogy építkezni tudjunk. Ez az Esthederm alapfilozófiája is:
- Nem a felszíni problémák elfedésére törekszünk.
- Sejtszinten támogatjuk a bőr saját védekező és megújító képességét.
- Újraaktiváljuk a bőr természetes funkcióit, megtanítva azt újra helyesen működni.
Mennyire függ össze a bőr állapota a belső egyensúllyal?
Mohácsi-Hering Emese: Nagyon szorosan. Nem véletlenül mondjuk, hogy „jól érzi magát a bőrében”. Ha nehezebb élethelyzetben vagyunk, az azonnal meglátszik az arcunkon. Egy gondosan megválasztott kezeléssel és a hozzánk illő otthoni rutinnal nemcsak a bőrt tesszük ragyogóvá: amikor a vendég egy kisimult, szép arcot lát vissza a tükörben, a lelke is megkönnyebbül. A külső harmonizálása visszahat a belső jóllétre is.

Úgy tudom Kriszta, hogy a szalonkezeléseken túl egyedi közösségi eseményeket is szervezel…
Varga Kriszta: Igen, rendszeresen tartok úgynevezett tükörpartikat. Ez egy csajos, interaktív workshop, ahol általában 8-10 vendég gyűlik össze. Egy másfél órás, jó hangulatú program keretében megtanítom nekik a helyes, 5-10 perces otthoni arcmasszázst, a tisztítást és a megfelelő fényvédelmet.
Diplomás ápolóként szívügyem az egészségnevelés és a bőrrák-prevenció. Ezek az események nemcsak a tudatos bőrápolást tanítják meg, de igazi közösségi élményt is nyújtanak: a résztvevők kötetlenül beszélgetnek, új ismeretségek és barátságok születnek. Nagyon szeretek kilépni a szalon falai közül és tanítani a helyes bőrápolást – úgy érzem, mindig tudok valami újat mondani az embereknek.
Pedig a médiában rengeteg információ ér el bennünket a bőrápolásról..
Varga Kriszta: Igen, mégis nagyon tájékozatlan a többség. Sokan egyáltalán nem tudják, mit is kellene kezdeniük az arcbőrükkel, hiányzik a helyes, jól felépített rutin.
Mióta vagy kozmetikus? Melyik szakmád volt előbb: ez vagy az ápolói?
Varga Kriszta: Először a kozmetika jött: 1992-ben végeztem. Később elváltam, és két gyerek mellett szükségem volt egy biztos állásra, ezért elmentem a kórházba dolgozni. Munka és gyerekek mellett lettem diplomás ápoló 2007-ben, Pécsett. A kozmetikát viszont közben mindvégig csináltam másodállásban.
2013-ban Tirolba költöztem, ahol szintén nagyon komoly vendégköröm alakult ki, így miután hazaköltöztem, rendszeresen jártam vissza hozzájuk. Utoljára idén tavasszal voltam náluk: ekkor elköszöntem tőlük, mert itthon már nem győzöm a munkát – nagyon sok a vendégem, és közben megszülettek az unokáim is.
Emese, te hogyan lettél kozmetikus?
Mohácsi-Hering Emese: Most 51 éves vagyok, de kiskorom óta erről a szakmáról álmodtam. Nyolcadik után a szüleim nem engedtek ipari iskolába, gimnáziumban tanultam tovább. Emlékszem, a gimnáziumunk parkja szomszédos volt az ipari iskoláéval, és mindig vágyakozva néztem azokat, akik kozmetikusnak tanulhattak. Érettségi után a családi sztereotípiák miatt – miszerint miből lesz vendégkör, és hogy ez egy nagyon drága képzés – végül Budapesten, egy akkoriban nagyon felkapott marketing iskolába mentem tovább.
Aztán egy időre el is felejtettem ezt a vágyat. 24 évvel ezelőtt, amikor az első fiammal voltam várandós, ébredt fel bennem újra az elhivatottság. Elvégeztem az egészségtan tanár képzést, majd Budapesten egy híres szépségterapeuta akadémián tanultam ki a szakmát. Utólag nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy akkor nem engedtek a könnyebb útra, mert az így megszerzett komplex tudással tudtam összeállítani azt a magas színvonalú koncepciót, ahogyan ma dolgozom. Ez a mindennapom része, az életem, és határtalanul boldog vagyok, hogy a hivatásomnak élhetek.
Mekkora szerepe van egy professzionális márkának a kozmetikus sikerében?
Varga Kriszta: Óriási! Az, hogy az Esthederm kiváló termékeivel ki tudok tűnni a piacon, és hogy megvan a szalonnak az a nyugodt jellege, amit megálmodtam, mind hozzájárul a sikerhez. Nálam egyszerre kizárólag egy vendég tartózkodik. Szép, harmonikus a környezet, a vendég pedig maximálisan tud pihenni, miközben professzionális kezek között, professzionális termékekkel szépül.
