Linhart Ritával személyesen legelőször az első Kozmetikai Diákolimpián találkoztam, még 2016-ban. Rá két évre pedig az őszi Beauty kiállítás kozmetikai színpadán követhettem, ahogy átveszi a Beauty Forum Szakmai Díjat. Mostani beszélgetésünk apropója egy újabb szakmai elismerés.
Szerző: MG
A Beauty Forum Szakmai Díj után most a Szakképzésért Apáczai Csere János-díjat vehetted át. Milyen út vezetett ehhez a szakmai elismeréshez?
Linhart Rita (a Worldskills Hungary hivatalos delegáltja, aranykoszorús kozmetikus mester, szakoktató, vizsgaelnök, stratégiai és versenyeztetési igazgatóhelyettes, egy tankönyv és szakmai könyvek írója): Az utam szenvedéllyel és kitartással kezdődött. Az oktatás területén 25 éve dolgozom. A szakmai gyakorlatok, a versenyek, majd később az oktatás során is mindig arra törekedtem, hogy a legjobbat nyújtsam, és segítsek másokat is fejlődni. Az elismerések mögött sok év kemény munkája, tanulása és a tanítványaim sikerei állnak.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen nemcsak a szakmai, hanem az oktatás-képzés területén is becsülik, elismerik a munkámat. Remek kollégáim, tanítványaim vannak, akik a nehéz időszakokon is átsegítenek, ha kell.
Mi vonzott eredetileg a kozmetikus pályához?
L.R.: Az emberközpontúsága. Mindig is érdekelt a szépség és az egészség kapcsolata, és az, hogy hogyan tudunk mások önbizalmához hozzájárulni. A kozmetika számomra az a terület, ahol a tudás, a kreativitás és az empátia találkozik.
Hogyan látod ma a szakma jelenét-jövőjét?
L.R.: A szakma rendkívül dinamikusan fejlődik, folyamatosan jelennek meg új anyagok, technológiák és módszerek. Ma már nemcsak szépségápolásról beszélhetünk, hiszen itt komoly bőrgyógyászati és egészségügyi átfedések is vannak, így a szakma jövőjét jelentősen befolyásolja a kompetenciahatárok tisztázása (is). Emellett az oktatás még gyakorlatiasabbá és innovatívabbá kell, hogy váljon annak érdekében, hogy a szakemberek lépést tudjanak tartani a fejlődéssel.
A szakmai gyakorlatok, a versenyek, majd később az oktatás során is mindig arra törekedtem, hogy a legjobbat nyújtsam, és segítsek másokat is fejlődni
Mi vitt tovább az oktatáshoz?
L.R.: A tanítás iránti vágy, ami magától értetődően jelent meg az életemben. Látni az elszántságot egy tanuló szemében, majd évek múlva sikeres szakemberként viszontlátni – ez az egyik legnagyobb ajándék a számomra. Vallom, hogy az oktatás lehetőség a szakma jövőjének a formálására.
Az olyan nemzetközi versenyeken, mint az Euro/WorldSkills feltétlenül találkozhatunk veled. Miért tartod fontosnak ezeket a megmérettetéseket?
L.R.: Ezek a versenyek a szakmai kiválóság igazi próbái. Nemcsak a tanulók fejlődnek hatalmasat a felkészülés során, velük párhuzamosan az oktatók is rengeteget tanulnak. Emellett a nemzetközi színtéren való megjelenés presztízst jelent az egész szakmának, és erősíti a magyar szakképzés nemzetközi elismertségét. 2006 óta intenzíven dolgozom ezen.

Hol látod a magyar kozmetikusok tudását e versenyek tapasztalatai alapján?
L.R.: Meggyőződésem, hogy a magyar versenyzők felkészültsége, szorgalma és szakmai alázata nemzetközi szinten is kimagasló. Ezt a WorldSkills és EuroSkills versenyeken elért eredmények is igazolják. Gyakran tapasztalom viszont, hogy míg technikai tudásban ott vagyunk az élmezőnyben, addig néha önbizalomban, nyelvi készségekben vagy prezentációs készségekben még van hova fejlődnünk. De mindez tanulható, ezért ezen (is) dolgozunk.
Hogyan tovább?
L.R.: A célom továbbra is az, hogy inspiráljam a fiatalokat, és segítsem őket a fejlődésükben. Jelenleg a dániai Herningben 2025. szeptember 9-14. között megrendezésre kerülő EuroSkills versenyre készülünk a magyar csapattal: 22 szakmában (köztük a szépségápoló/kozmetikus is), 27 versenyzővel fogunk a nemzetközi porondra lépni. Néhány hetünk van még az intenzív felkészülésre. Remélem, hogy legalább olyan szép eredményekkel térhetünk haza, mint az előző Európa-bajnokságról!
– Az első jelentős kitüntetésem az iskolám oktatótestülete által 2009-ben nekem ítélt Asbóth-díj volt, amit minden évben a legeredményesebb, a szakmai munkájával legkiemelkedőbb oktatónak ítélnek oda.
– 2010-ben a MOSZI Szakma kitüntetett oktatója oklevelét vehettem át.
– 2015-ben a Zala Megyei Közgyűlés Zalai Pedagógus Díját kaptam meg.
– 2018-ban Miniszteri elismerő oklevél kiemelkedő szakmai tevékenységért elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériumától vehettem át.
– Ugyanebben az évben kaptam meg a Beauty Forum Szakmai Díjat.
– 2025. július 1-én pedig azon tíz szerencsés egyike voltam, aki a szakoktatás legkiemelkedőbb elismerését, a Szakképzésért Apáczai Csere János-díjat kaptam meg.
