Fotó: Yuganov Konstantin/Shutterstock.com

Új bőrtípusok?

Bőrtípusok új megközelítésben – Sokat hallani arról, hogy megváltoztak az ún. alap bőrtípusok, s ma már nem ugyanolyan bőrproblémával jelentkeznek a vendégek, mint húsz éve. Erről beszélgettünk Báthory Katival és Juhász Klárával ….

Kati, a tapasztalataid alapján mennyiben változtak meg a bőrtípusok?

Báthory Katalin: Először is, ami változatlan: a kozmetikai szalonba betérő vendég kezelése mindig az aktuális bőrállapotának felmérésével kezdődik.

■ Az egészen biztos, hogy ma egészen másképp állunk hozzá egy diagnosztizáláshoz, illetve egy bőr ápolásához, mint sok- sok évvel ezelőtt. Ennek több oka is van.
Megváltozott az életvitelünk, másképp étkezünk, stresszesebbek vagyunk…. – ezáltal megváltoztak a bőrtípusok is. Az utóbbi húsz-huszonöt évben kinyílt a világ, sokkal több ismeretre tehettünk szert az elmúlt évtizedek alatt.  Rengeteg új és egyre újabb kozmetikum között tudunk keresgélni, illetve kikeresni a bőrtípusnak megfelelő hatóanyagokat a kínálatból.

■ A komoly bőrproblémákhoz is másképp állunk hozzá, mivel a bőrgyógyászat az elmúlt harminc-negyven év alatt rengeteget fejlődött. A bőrgyógyász-kozmetológusok nagy segítséget tudnak nyújtani nem csak a bőrproblémával küszködőknek, hanem a kozmetikusoknak is.
Azt szoktam mondani, hogy a kozmetika a bőrgyógyászat előszobája. Először sok esetben nekünk kell eldöntenünk, hogy a probléma, amivel minket fölkeresett a vendég, az a mi kompetenciánkba tartozik-e vagy sem.

Ma a kényeztető kezelések a legkeresettebbek

Fontossági sorrend felállítása

B.K.: Természetesen minden bőrtípussal találkozunk, csak más és más formában. Csökkent a tipikusan olajos, szeborreás bőrtípus, viszont több alipikus bőrrel találkozhatunk. És ami régen nem igazán fordult elő, hogy korpás szeborreás, felszíni vízhiányos bőr alipikus bőrrel kombinálva jelenjen meg egy arcon belül. Ma ez elég gyakori.

A modern kozmetikában egy bőrtípuson belül is tudunk különböző kezeléseket végezni, csak a fontossági sorrendet kell felállítanunk, egyúttal meg kell tudnunk állapítani a kezelésünk célját is.

Tudnuk kell megkülönböztetni például egy fiatalkori szeborreás vagy alipikus bőr kezelését, egy érettebb szeborreás vagy alipikus bőr kezelésétől, mivel mások lehetnek a bőrproblémát kiváltó okok. Egy fiatal, pubertáskori szeborreás bőrnél a legfontosabb, hogy rendszeresen, nyom nélkül legyen kitisztítva, mert ennek a bőrállapotnak a kialakulásához hozzájárul a kortünet is, de nem biztos, hogy az érettebb szeborreás bőrnél is minden hónapban a tisztítás a legfontosabb feladatunk. Lehet, hogy ebben az esetben a hidratáció fokozása, az öregedés késleltetése a fontosabb.

A vendégek persze nem csak a „bőrükben” változtak meg, hanem az elvárásaikban is. Ezt hogy látod?
B.K.:
Más igényekkel keresnek fel a vendégeink is, mint korábban. Szeretik a tudást – itt nagyon kell vigyáznunk, mert az információhoz való hozzájutás szinte korlátlan ma, ezért a kozmetikusoknak is naprakésznek kell lenniük, hogy mindenre válaszolni tudjanak, ne kaphassanak megválaszolhatatlan kérdéseket.

Juhász Klára: Emellett sokkal tudatosabban ápolják a bőrüket – bár legtöbbször nem a megfelelő kozmetikummal és sokszor nem professzionális készítményekkel – , ami jelenthet előnyt a kozmetikai kezelés során, vagy éppen hátrányos is lehet.

Milyen volt egy alap kezelési sor régen és milyen ma?
B.K.:
Több évtizeddel ezelőtt a kezelési sor is másképp alakult, fontos volt a gőzöléses arckezelés.
A letisztításra kevesebb hangsúlyt fektettünk addig, amíg az arcradírozás fontosságát előtérbe nem helyeztük. A gőzölés alatt nem masszíroztunk, hanem szó szerint egy gőzölő készülék elé ültettük a vendéget, ami nem a legkellemesebb művelete volt a kozmetikai kezelésnek.
Kevésbé vettük figyelembe, hogy ne csak a bőrtípusnak, hanem a bőr állapotának és az életkornak is megfelelően alakítsuk a kozmetikai kezeléseinket.

J.K.: A mai korszerű készülékek és hatóanyagok világában sokkal sokszínűbb kezelést tudunk nyújtani a vendégnek és az otthoni ápolásra is kozmetikumok tárháza áll rendelkezésünkre. Sokkal jobban be tudjuk vonni a vendéget a két kozmetikai kezelés közötti bőrápolási rutin kialakításába, mert nagyon sok vendég igényli, hogy szakszerű segítséget kapjon a kozmetikustól.

A kozmetika hőskora

B.K.: A krémek és pakolások állaga is agresszívebb, nehézkesebb volt. Nagyon sok anyagot mi készítettünk, főztünk – a krémfőzés a mestervizsgán elsőként szerepelt a feladatok között.
Például pattanásos arcra gyógykenőcs:
– Szalicilsav,
– Resorcini,
– Béta naphtoli,
– Sulphur pp.,
– Napraforgóolaj.
Emellett használtunk háziszereket is, ami szerintem még otthoni használatra elmegy, de egy mai kozmetikában már elég furcsán venné ki magát, mint például az élesztőpakolás:
– élesztő,
– tej,
– talcum.
Vagy például a méhpempős krém:
– Lanolin,
– Fehér vaselin,
– Napraforgó olaj,
– Nipagin,
– 1-2 csepp méz,
– Illatanyag, pár csepp ételfesték.

Nem kell nagyon kinevetni, ez volt szerintem a kozmetika hőskora, mert nem voltak még kész kozmetikumok, hanem a kozmetikusok a lehetőségek és gyakorlati tapasztalatuk szerint alakították ki „termékcsaládjukat”.

Természetesen, ahogy az idő haladt, úgy a kozmetikában is megszülettek a tudáson, gyakorlati tapasztalatokon szerzett, állati és növényi hatóanyagok ismeretei.  Sok ügyes vállalkozó kedvű kozmetikus tette közzé a tudását. Sorban álltunk a Nagymező utcában az „Ilcsi” krémekért, ekkor már hivatalosan is alakultak kozmetikumokat gyártó cégek is. Elindult egy megállíthatatlan folyamat, ami a kozmetikai kezelések színvonalában nagy változást hozott. Ma már dúskálhatunk a jobbnál jobb, különböző minősítésekkel rendelkező termékcsaládokban, a bio- és natúrkozmetikumokban.

A mai kozmetika feladata is részben megváltozott.  Ma már nem csak az arctisztítás a feladatunk, hanem a kényeztetés, a jó állapotban lévő bőrállapot fenntartása, és természetesen a bőr öregedésének késleltetése, lassítása.

J.K.: A hátrányát is sajnos látjuk. A mai rohanó világban a vendég mindent egyszerre és azonnal akar. Ahelyett, hogy a rendszerességtől és a tudatos otthoni bőrápolástól várná a csodát, tőlünk, illetve a különböző technológiáktól várja a csodát. Márpedig egy kozmetikus nem varázsló. Emellett megvannak a maga kompetenciái, melyek a bőr ápolásig, szépítéséig terjednek, melyet ha rendszeresen igénybe vesz valaki, késleltetheti az öregedés folyamatát.

Nem szabad átlépnünk a kompetencia határokat. A vendég kényeztetésre jön hozzánk és nem azért, hogy olyan sérüléseket okozzunk a bőrön, amely bár lehet, hogy átmenetileg látványosabb eredményt hoz, ám kiszámíthatatlan mit eredményez pár év múlva.

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?