Szerző: Támogatott tartalom
Az elmúlt évek során havi rendszerességgel rendeztünk izgalmas és hasznos képzéseket. Legyen szó tudományosan megalapozott kozmetikai témákról, masszázstechnikákról, vagy vizsgafelkészítésről, mindegyiken garantált:
- a szakmai fejlődés
- a jó hangulat
- és a közösségépítés.
Azt valljuk, hogy mint minden szakmában, kozmetikusként is fontos önmagunk folyamatos fejlesztése, új technikák elsajátítása vagy rendszerek kipróbálása. Így a Cremia csapatával megteremtettünk egy olyan közösségi esemény-sorozatot, ahol mindenki kedve szerint válogathat a megannyi izgalmas szakmai nap közül. Ahol a tudás és a jó hangulat találkozik…

5 plusz érv, hogy miért érdemes csatlakozni:
- Mindenkit szeretettel várunk, függetlenül attól, hogy partnerünk vagy-e
- A szakmai napok nem épülnek egymásra, így mindenki kedve szerint válogathat
- A képzések gyakorlatorientáltak, ahol a jó hangulatra és közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetünk
- A rendezvény ideje alatt kávéval, teával és finomságokkal várunk
- A nap folyamán minden résztvevő kedvezményesen vásárolhat a termékeinkből
Ha eddig nem győztünk meg, hoztunk egy kis kedvcsinálót a korábbi szakmai napjainkról.
Mixit Kreatív Workshop – ahol a kreativitásé a főszerep
Ismerd meg a Mixit kreatív pakolásrendszerünkben rejlő személyre szabható lehetőségeket! Ha már használod a tápláló pakolás lépéséhez a Mixit termékeinket, akkor ismerős, hogy minden bőrtípusra tudsz belőlük izgalmas összetételű krémpakolást készíteni személyre szabottan. Ha esetleg még nem dolgozol velük, akkor itt a remek lehetőség kipróbálni!
A szakmai napon saját kompozíciókat állíthatsz össze, miközben Juhász Kláritól megtanulhatod, milyen bőrállapotokra milyen összetevők javasoltak. Interaktív workshop izgalmas alapanyagismerettel és rengeteg új ötlettel.
Részletek és regisztráció itt! – Az eseményre való bejelentkezéshez először a weboldalra kell regisztrálnod kozmetikusként!
Exoszómás újdonságok és a hátterük
Hamarosan elérhetővé válnak az új generációs exoszómás masszázs krémbalzsamjaink! Az ExoSensi, ExoRosa és ExoAge kétfázisú masszázskrémek különleges összetételük mellett rendkívül hosszú ideig teszik lehetővé a masszírozást.
Juhász Kláritól hallhattok a kozmetikumok új üdvöskéiről az exoszómákról, az öregedési elméletek közül a telomer elméletről részletesen.
Dr. Belényesi Lívia bemutatja legújabb fejlesztéseit, Erőss Anastácia a gyakorlatban is bemutatja az új masszázstermékeinket, és a mangós újdonságainkat.
Részletek és regisztráció itt! –Az eseményre való bejelentkezéshez először a weboldalra kell regisztrálnod kozmetikusként!
INCI tanfolyam Juhász Klárival egy kicsit másként, Cremia ízesítéssel
Gyakorlatorientált szakmai nap, ahol Juhász Klárival megvizsgáljuk a kozmetikumok hátulján álló apró betűs összetevőlistát. Segítséget kapsz ahhoz, hogyan épül fel egy kozmetikum, Dr. Belényesi Lívia életre kelti az INCI sokszínű világát. Megszagolhatod, megvizsgálhatod, megérezheted, miből készülnek a Cremia natúrkozmetikumai. A nap folyamán többféle játékkal és gyakorlati kozmetikai bemutatóval segítünk elmélyülni az INCI misztikus világában.
Részletek és regisztráció itt! – Az eseményre való bejelentkezéshez először a weboldalra kell regisztrálnod kozmetikusként!

Vizsgafelkészítő nap – a sikeres karrier alapja
Ha Cremia® termékekkel vizsgázol, ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Gyakorlati tanácsokat kapsz mestereinktől az arcdiagnosztikán át az INCI-k értelmezéséig.
Előadók:
- Juhász Klári, bronzkoszorús kozmetikus mester
- Erőss Anastácia, kozmetikus mester
- Belényesi Lívia, a Cremia® tulajdonosa és a termékek fejlesztője
Regisztrálj kozmetikusként weboldalunkon, hogy a pontos dátumról értesíthessünk!
Csatlakozz Te is a Cremia közösséghez!
Nálunk nem csak tanulsz, de kikapcsolódsz is: olyan közösséget építünk, ahol a szakmai fejlődés mellett mindig van helye a jó hangulatnak!
Ha szeretnél elsőként értesülni az új eseményekről, iratkozz fel hírlevelünkre és lépj be VIP szakmai csoportunkba!
info@cremia.hu
+36 20 474 52 14
@cremiacosmetics
