A szépségiparban gyakori, hogy az élet legkülönbözőbb területeiről érkezők találják meg önmagukat és hivatásukat a beauty szakmában. Tánczos Márta esetében ez most éppen fordítva történt. A beszélgetésből kiderül: a kozmetikai márkák világa mellett mindig is ott volt az életében a jóga, a wellness, a színház és a művészetek világa is.
Szerző: MG
A szépségiparban eltöltött 30 év után ma civil szervezetekkel és EU-s projektekkel foglalkozol. Mi történt?
Tánczos Márta: Közgazdász és franciatanár vagyok – tehát nem kozmetikus, „csak” kozmetikai márkákkal foglalkoztam 1994-től egészen 2025-ig: marketingesként, sales-esként, PR-osként, brand managerként, majd trénerként. Ehhez persze el kellett sajátítanom a bőrápolás és a hajfestés alapjait is, és a professzionális márkáknak köszönhetően közelről megismertem a kozmetikusok világát. Az utóbbi több mint 10 évben több ezer kozmetikust képeztem.
Ez az időszak rengeteget adott: megtanultam, mit jelent a minőség, a márkaépítés, az igényesség és az emberekre gyakorolt hatás. Nagyon intenzív és inspiráló világ volt. Egy ponton azonban elkezdtem azt érezni, hogy szeretnék közelebb kerülni ahhoz, ami számomra igazán fontos: az emberi kapcsolódáshoz, a közösségekhez, és ahhoz, hogy mélyebb, tartósabb hatást hozzak létre.
Mi ösztönzött erre a váltásra?
Tánczos Márta: Több irányból is jött az inspiráció. Most lettem 55 éves, és ilyenkor sok emberben megjelenik a kérdés: hogyan tovább? Én magam is rengeteg olyan embert képeztem, akik felnőtt fejjel, új hivatásként választották a kozmetikus szakmát. Volt köztük rendőr, ügyvéd, könyvelő – nagyon sokféle háttérrel érkeztek. Nekik a kozmetika lett az új út, nálam pedig éppen fordítva történt.
Az igazi fordulat mégis az volt, hogy a kultúra az utóbbi 10–15 évben szép lassan beszippantott. Egyre több időt töltöttem színházi közegben, különösen az Örkény Színház körül. Ott értettem meg igazán, hogy a kultúra nemcsak élmény, hanem nagyon erős eszköz is: közösséget épít, párbeszédet indít, és sokszor mentálisan is megtart. Ez számomra valódi felismerés volt.
Volt egy személyesebb inspiráció is: mindkét lányom művész, így a kulturális és nemzetközi projektek felé való nyitás az ő kimondatlan ösztönzésük is volt.
Hogyan kezdődött?
Tánczos Márta: Először kulturális pártolókörökben lettem aktív, és elkezdett érdekelni, hogyan lehet a színházakat, kulturális szervezeteket hosszabb távon, tudatosan támogatni. Több mint 5 éve tagja vagyok az Art is Business kulturális civilszervezet baráti körének, akik a kultúra finanszírozásának fenntarthatóságán dolgoznak. Az art management is nagyon érdekelt, ezért képzéseken is részt vettem. Tulajdonképpen hobbiként már 15 éve jelen vagyok abban a világban, amit mostanra a fő hivatásom színterévé tettem.
Ebbe a térbe számomra a művészetek mellett a testi-lelki-mentális jóllét is beletartozik – a másik nagy szerelem az életemben ugyanis több mint 20 éve a jóga.
Nem egyik percről a másikra döntöttél. Mi volt az utolsó, meghatározó lökés?
Tánczos Márta: A váltás gondolata már a Covid idején felmerült bennem, de akkor még nem volt hozzá elég bátorságom. Túl sok volt a bizonytalanság. Utána viszont fokozatosan kezdett összeállni bennem, hogy a kultúra, a mentális jólét, a jóga és a nemzetközi projektek irányába szeretnék menni, csak még nem láttam pontosan a formáját.
Az utolsó lökést a Sophie Marceau-val való találkozásom adta. Ez nagyon személyes élmény volt. Nem sztártalálkozásként maradt meg bennem, hanem megerősítésként. Ott valahogy összeállt minden: hogy a kultúra az a tér, ahol igazán jelen szeretnék lenni.
Ekkor fogalmazódott meg bennem az is, amit ma az ikigaimként élek meg (a japán ikigai a boldogság, a szenvedély, a hivatás és a céltudatosság harmóniájának az esszenciája – a szerk.). Az ikigai számomra annak a felismerése, hol találkozik az, amit szeretek, amiben jó vagyok, amit értékként tudok adni, és amire másoknak is szüksége van. Nekem ez ma azt jelenti: hidakat építeni kultúra, emberi kapcsolódás és mentális egészség között – nemzetközi szemlélettel, közösséget teremtve. Ebből született meg az Ars Vivendi Egyesület.
Ez az egész folyamat számomra egy önismereti út is volt: a külső szépségtől a belső értékek felé, a kultúrán, a mentális jólléten és az emberi kapcsolódáson keresztül.
Mivel foglalkozol most? Mi a hivatásod ma?
Tánczos Márta: Ma nemzetközi kulturális és Erasmus+ projektekben dolgozom, európai együttműködéseket építek, és olyan programokat hozunk létre, amelyek a kultúrán keresztül támogatják az emberek közötti kapcsolódást és a mentális jóllétet. Trénerként is ezt a szemléletet viszem tovább – számomra fontos, hogy ezek ne csak projektek legyenek, hanem valódi élmények és találkozások.
Nem szakmát váltottam, hanem fókuszt. Korábban márkákkal dolgoztam, ma emberekkel, közösségekkel és nemzetközi együttműködésekkel.
A szépségiparban azt tanultam meg, hogyan lehet értéket teremteni és hatni. Most ezt a tapasztalatot egy számomra sokkal személyesebb térben használom: a kultúrában, ami mindig is közel állt hozzám; közösségekben, ahol valódi kapcsolódások születnek; és olyan projektekben, amelyek nemcsak élményt adnak, hanem mentálisan is megtartanak.
Ez az, amit ma a baráti körömben Márti 3.0-nak hívok: egy olyan működés, ahol a szakmai múltam és a személyes értékrendem végre ugyanabba az irányba mutat.
30 év után nem új életet kezdtem, hanem végre egy olyan irányba indultam el, ahol igazán önazonos tudok lenni.
Mi volt az 1.0 és 2.0?
Tánczos Márta: Az 1.0 a nemzetközi, lakossági szépségipari márkáknál eltöltött éveket jelenti. Ez volt a klasszikus beauty világ: nagy márkák, marketing, sales, PR, brandépítés.
A 2.0 a professzionális márkák világa volt, ahol sokkal közelebb kerültem a szakemberekhez, a kozmetikusokhoz, a képzéshez és az emberek fejlesztéséhez.
Lesz még 4.0 is?
Tánczos Márta: A következő 10–15 évben mindenképpen ezen a területen szeretnék dolgozni. Persze fontos a folyamatos megújulás, de most nem irányváltást érzek, hanem kibontakozást.
Ha lesz 4.0, az valószínűleg a longevity világa lesz – vagyis az, hogyan lehet tartalmas, aktív és minőségi időskort teremteni. Ismerem magam: ebben a korszakban sem fogok csendben üldögélni. Valószínűleg nyugdíjas klubokban szervezek majd programokat, közösségeket építek, beszélgetéseket indítok, és ugyanúgy pörgök tovább. 😊
Nagyon szeretek közösségeket építeni. Ez a múltamnak, a jelenemnek és nagy valószínűséggel a jövőmnek is meghatározó része marad.
A kultúrában találtam meg azt a teret, ahol valóban hatni tudok – nemcsak kívül, hanem belül is.
