Bakos Erika: igazi meglepetés volt az eredményhirdetés

Hatalmas sikert arattak a magyar körmösök Las Vegasban, a NailPro Bajnokságon. Bakos Erika és Koppányi Emese több versenyszámban is indultak, az eredmény pedig fantasztikus.

– Jól indult az év, idén februárban Rio de Janeiróban is oktathattam, és a magánoktatások is beindultak – mesélte a Beauty Fórumnak Bakos Erika, aki azt is elárulta, hogy erre a versenyre nem tudott úgy készülni, ahogy szokott.

A fantasy kategóriára csak 2 hónapot készültem, máskor ennek a háromszorosát szoktam. A többi kategóriában nem is volt időm gyakorolni, csak az indulás előtti napokban készítettem néhány körmöt. Úgy gondoltam, hogy rutinos versenyzőként menni fog. Akkor még nem tudtam, milyen viszontagságos utunk lesz.

Izgalmas, de hosszú és fárasztó volt az utazás a verseny előtt

– Eltörölték ugyanis a járatunkat. Koppányi Emeséék segítettek új jegyekkel, aztán 12 órás csúszással érkeztünk meg, de a poggyászaink nem utaztak velünk. Így hatalmas késéssel, a verseny előtt pár órával, hajnalban érkeztünk meg Las Vegasba versenyezni, 2 óra alvás után.

Öröm volt az ürömben, hogy Erikának a – szintén szakmabeli – lánya volt a modellje, aki ott, Vegasban lett 21 éves.

Bakos Erika saját maga szerint nem volt formában, de a zsűri másképp gondolta

– Ez volt a szülinapi ajándéka, bár nem így terveztem – mosolygott Erika, aki négy versenyszámban indult, első nap az öt extrém formában. 

Ezekután persze nem voltam formában, így a második órában letörtem a gyűrűs ujjon a körmöt, amit kijavítottam, de már nem számítottam helyezésre. A második napon extrém stiletto építő-díszítő kategóriában indultunk, itt csak építő anyaggal lehet díszíteni az 5 cm hosszú körmöt, és csak beépítve. Erre 2 óra volt. Ezzel a munkával sem voltam elégedett, de a csapatversenyre összeszedtük magunkat, és egy tökéletes tippragasztással és összereszeléssel segítettem Koppányi Emesét és Frederic Edanget, akikkel az EDKO csapatot képviseltük. A harmadik napon volt a fantasy-kategória, ahol Burlesque volt a téma, és elsiklottunk egy szabály felett, így pontlevonást kaptunk.

Kattints, és nézd meg Bakos Erika világhírű munkáját! A kép alatt pedig mutatjuk, milyen érmekkel tért haza Amerikából. 

Két arany- és egy bronzéremmel lett gazdagabb a nehéz indítás után

Amikor Erika épp nem versenyezett, akkor a nemrég debütált EDKO NAILS standján bemutatózott. 

Hétfőn délután az eredményhirdetés igazi meglepetés volt számunkra, hiszen két arany és egy bronz éremmel lettem gazdagabb: az öt forma és a csapatversenyben nyertünk, valamint a stiletto-kategóriában lettem bronzérmes.

Koppányi Emese  a csapat másik tagja pedig első magyar versenyzőként az 5 állomásos Amerikai Nail Pro Kupa versenyzői között a legmagasabb pontszámot érte el!

Erika így összegezte a versenyt és az utazást:

– A döcögős indulás után ez hatalmas boldogság volt nekem, a lányomnak és a cégnek is, hiszen ez egy erőn felüli teljesítmény eredménye. Érthető okokból most egy ideig nem szeretnék versenyezni, de a lányomat teljesen elvarázsolta Amerika, úgyhogy a folytatás már nem rajtam múlik…

 

 

Megjelent a májusi Beauty Forum!

 

Ebben a lapszámban az algák kerülnek reflektorfénybe. Ez nem véletlen. A bennük lévő ásványianyag kincsnek köszönhetően egy új kozmetikai trend főszereplői ezek a parányi lényecskék – nemcsak az alakformálás, hanem az arckezelések területén is.

 

Rendeld meg most!
Katt ide!

Ajánlott cikkek

Minden megosztás számít!
FacebookPinterestTwitterGoogle+LinkedInEmail

Vélemény, hozzászólás?