Bemutatták a Blended Brows technikát is a konferencián

Idén március 8-án megtartottuk a IX. Sminktetováló Konferenciát. Azon a hétvégén még nem sejtettük, hogy egy héttel később a szépségipar drasztikusan szünetelni fog a koronavírus miatt. De aznap még viszonylag önfeledten, félelmektől mentesen összejött nagyjából 80 szakember, hogy az annyira szeretett szakmájukról beszélgessen, tanuljon, hogy együtt fejlődjünk.

A délelőtt folyamán szó volt arról, hogy milyen pigment-alapanyagok alkotják a szemöldök pigmenteket, hogy azok hogyan viselkednek, miért fontos tudni az arányukról, és mikor melyiket érdemes választani. Bátran kijelenthetjük, hogy Bizinger Kata hazánk egyik legjobban képzett, pigmentológiára szakosodott sminktetoválója. Bándi Bernadett és Bizinger Kata a korábbi elszíneződések korrekciójára is külön kitért, esettanulmányokon keresztül mutatták be a színek viselkedését. Először került porondra a Blended Brows technika is, amely egy puhán hajlított, légies szemöldök technika. A résztvevők élőben is megnézhették, ahogy Lakat Edina elkészíti modelljének a Blended Browst.

Te is tervezed, hogy belevágsz a sminktetoválásba? KATTINTS videós oktatásunkért!

Barna Alexandra, a Beauty Marketing alapítója üzleti és marketing tippeket adott, hogy hogyan tervezzük a szalon üzletvezetését, hogyan maximalizálhatjuk a profitunkat, és hogyan tudunk egyszeri vendégből visszatérőt varázsolni. Vámos Monika pedig bemutatott néhány olyan hatékony kiegészítő kezelést, amivel a sminktetováló készülékünket jobban kihasználhatjuk, és nem utolsó sorban a bevételeinket növelhetjük, miközben hatékonyan segítünk a vendégünkön, látványos eredményekkel. A Blended Brows élő bemutatója mellett Bizinger Kata elkészített egy manuál hibrid szemöldököt (microblading szálazás és satírozás).

Sort kerítettünk az elmaradhatatlan kerekasztal beszélgetésre, és a résztvevőknek lehetőségük volt különböző szakmai konzultációkon való részvételre. A személyes konzultáción Dr Csőre Krisztián plasztikai sebész, Barna Alexandra és Fodor Fruzsina marketing szakemberek és a Sminktetováló Akadémia by Swiss Color oktatói álltak rendelkezésre.

Köszönjük, hogy ilyen sok szakember látogatott el a rendezvényünkre, hálásak vagyunk a szakmai lelkesedésetekért, figyelmetekért és bizalmatokért. És köszönjük a csapatunknak, oktatóinknak a munkájukat és a segítségüket. Büszkék vagyunk rájuk!

Minden szakembernek sok kitartást kívánunk az elkövetkező nehéz hetekre, tartsatok ki, használjátok ki a kényszerpihenőt, hogy amikor újra indul az élet, együtt állhassunk újra csatasorba és folytathassuk újult erővel a munkát!

Addig is, minden szakembert szeretettel várunk a Sminktetoválás Tudásbázis kezdőknek és haladóknak csoportunkba, ahol az intenzív közösségi élet mellett, izgalmas szakmai és üzleti témákkal, és egy hasznos szakmai kihívással (Újrakezdés 2020) jelentkezünk. Csatlakozzatok, töltsük együtt ezt az időt online.

Hamarosan különböző online anyagokkal, oktató videókkal és üzleti tippekkel jelentkezünk, kövesd figyelemmel az oldalunkat!

Vigyázzatok magatokra!

 

 


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail