Deák-Fogarasi Éva pályája már a kezdetektől a szépség és az emberi kapcsolatok iránti elkötelezettségről szólt. Már érettségi előtt tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, és a kozmetika kínálta számára a legmegfelelőbb teret: a szépséget és a gondoskodást egyaránt ötvöző szakmát.
Szerző: BF
Kezdjük az elején: miért lettél kozmetikus?
Deák-Fogarasi Éva: Érettségi előtt egy dolgot tudtam biztosan: emberekkel és a szépséggel szeretnék foglalkozni. Úgy éreztem, hogy ehhez a törekvésemhez a kozmetika áll a legközelebb. Így kerültem a kozmetikai iskolába, Bukarestbe. 1969-ben érettségiztem, és 1970–1972 között tanultam ott. Akkor ez egy viszonylag új iskola volt, francia tananyag román fordításával. Nagyon korszerű szemléletű képzés volt, és szerencsém volt, mert a gyakorlati munkámat is egy olyan kozmetikusnál végezhettem, aki Párizsban tanult. Így a tananyag egy részét franciául is megtanultam, ami később a világlátásomat is meghatározta. A nyelv, az olvasmányok, az egész szemlélet hatással volt arra, ahogyan a szakmára tekintek.
Aztán jött a munkásélet, a szövetkezeti rendszer. A kozmetika eredetileg intim, nyugodt tevékenység, de a szövetkezeti forma inkább közösségi térré tette. Ez sokáig így működött, de ahogy a természet visszahódítja a romok fölött a teret, úgy tért vissza lassan a kozmetikában is az eredeti forma: egy kozmetikus és egy vendég. Tulajdonképpen az érintés és a szépségápolás mindig intimitást igényel. De szerencsére ez idővel természetes módon helyreállt.
Még Romániában kezdtél dolgozni?
Deák-Fogarasi Éva: Igen. Kolozsváron és Marosvásárhelyen éltem. Ott a magánszféra gyakorlatilag nem létezett. Amikor 1989-ben átjöttem Magyarországra, eleinte itt is szövetkezetben dolgoztam, de akkor már változóban volt a rendszer, és amint lehetett, áttértem a magánpraxisra.
Tehát az elsők között voltál, akik saját kozmetikát nyitottak?
Deák-Fogarasi Éva: Igen, az elsők között. Sok bizonytalansággal járt, de a fejemben nem volt kérdés, hogy ezt szeretném csinálni. A nehézséget inkább az jelentette, hogy az egyéni vállalkozás, az adminisztráció és az üzletvezetés mind új volt még akkoriban.
Amikor megnyitottad a saját kozmetikádat, már tudatos volt, hogy egyszerre csak egy vendéggel dolgozol?
Deák-Fogarasi Éva: Ez számomra soha nem volt kérdés. Az érintéses kezelések nyugalmat, figyelmet és tiszteletet igényelnek. Egy zajos, zsúfolt környezetben ez nem tud működni. Az évek során a vendégek is természetesen belesimultak ebbe a rendszerbe. Az az egy-két óra csend, nyugalom és befelé figyelés sokaknak nagyon fontos lett. Az érintésnek ráadásul hormonális hatása is van – például az oxitocin termelődése –, ami jó közérzethez vezet. Majd egy idő után elkezdett érdekelni az is, hogy valójában mi történik az érintés során. Így kezdtem el olvasni és tanulni a testmasszázsról, és ekkor kerültem kapcsolatba az ajurvédával is. Franciaországban találtam egy iskolát, ahol indiai kultúrát és ajurvédikus masszázst tanítottak. Tizenkét éven át jártam oda tanulni.
Az egyik legfontosabb dolog, amit ott megtanultam, az a végtelen tisztelet az emberi test iránt. A masszázs során az ember nem férfit vagy nőt érint, hanem embert. Ehhez alázat és tisztelet szükséges. Az ajurvéda szerint a terapeuta szinte „engedélyt kér” a vendégtől ahhoz, hogy megérinthesse. Ez a szemlélet nagyon mélyen hatott rám.
Szerinted a mai fiatal kozmetikusok inkább a gépi kezelések felé fordulnak, vagy a manuális módszerek mellett maradnak?
Deák-Fogarasi Éva: Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Valaki a gyors, gépi megoldásokat választja, más a kézzel végzett kezeléseket. Mindkettővel lehet jó eredményeket elérni, ha az ember mélységében belelát, érzi és lélekkel csinálja.
A kozmetikának két nagy területe van. Az egyik a termékismeret: hatóanyagok, kozmetikai kémia, orvosi háttér. A másik a manualitás, vagyis az, hogy a kezével mit tud csinálni a kozmetikus. Mindkettő fontos.
A mai kozmetikusokban megvan még az alázat és az elköteleződés a szakma iránt?
Deák-Fogarasi Éva: Amikor megtalálják a helyüket, igen. Tanítottam több cégnél is, és sok lelkes fiatal kozmetikust láttam, akik valóban szeretnék érteni a szakmájukat.
Mi a jó kozmetikus legfontosabb tulajdonsága?
Deák-Fogarasi Éva: Az önismeret. Tudnia kell, hogy képes-e közel kerülni az emberekhez. A kozmetikus nagyon közel dolgozik a vendéghez, néha 20–30 centire az arcától. Ez egy intim tér. Fontos az empátia és az, hogy ne ítélkezzünk. Látnunk kell a problémát, amin segíteni szeretnénk, de nem szabad előítélettel nézni a másikat.
Vannak vendégeid, akik már a kezdetektől járnak hozzád?
Deák-Fogarasi Éva: Igen, többen is. 1989 óta járnak hozzám, és már a gyerekeik is szépen felnőttek. Ezt nem barátságnak mondanám, inkább egy különleges, felelősségteljes kapcsolatnak.
Mi tartott meg téged ennyi éven át a szakmában?
Deák-Fogarasi Éva: Úgy érted, hogy nem égtem ki? (mosolyog – a szerk.) Az, hogy ez egy végtelen tudás. Ha egy kicsit mélyebbre mész bármelyik területen, mindig van új dolog. Az utóbbi tíz évben például a japán masszázs finomsága kezdett érdekelni. Mindig van valami új könyv, új módszer, amit tanulhatok. A mottóm: „A szépség megment.” A szépséggel való foglalkozás mindig ad egy kis erőt és örömöt.
A családod hogyan viszonyult ehhez?
Deák-Fogarasi Éva: Békén hagytak és engedtek utazni, tanulni. A fiam vallásszociológus, ő érti ezt a gondolkodásmódot. A család pedig elfogadta, hogy időnként elmegyek tanulni egy hétre – de mindig hazajövök.
Szerinted van manapság a piacon megfelelő oktatás és tartalom, amelyből nemcsak a szakemberek tanulhatnak, de a vendégek is?
Deák-Fogarasi Éva: Igen. Egyrészt sok cég tart igen hasznos és fontos oktatásokat a kozmetikusoknak, amelyekkel csak fejlődni lehet. Üdvözítő az is, hogy ma már vannak magyar kozmetikusok, akik könyveket írnak. De itt nem feltétlenül a szakkönyvekre gondolok – persze azokat a kolléganőket is maximálisan elismerem, akik tananyagot készítenek – hanem azokra a könyvekre, amelyek a nagyközönség számára is könnyen befogadható információkat tartalmaznak. Régen szinte semmilyen magyar szakirodalom nem volt, csak fordítások. Ma viszont már magyar szerzők is írnak a szépségápolásról, például az aromaterápiáról vagy más területekről. Ez nagyon fontos, mert így a szakma kultúrája is fejlődik.
A szépség mindig is fontos volt és az is marad. A kozmetikus feladata pedig az, hogy ne megváltoztassa az embert, hanem a saját szépségét hozza felszínre. Manapság sokan úgy gondolják, hogy csináltatnak egy tetoválást, és kitűnnek a tömegből, de éppen ezzel olvadnak bele. Örvendetes a trend, amelyet a reklámok is követnek már évek óta, hogy mindenki legyen bátran önmaga. A kozmetikusnak ebben kell segítenie a vendégét.
