Fotó: Pixabay.com

Holisztikus dekoltázskezelés

Az arc szépsége a dekoltázsnál kezdődik. Az életkorunk jelei legtöbb esetben elsőként nem az arcunkon látszanak, hanem főként a nyak és dekoltázs ráncai, fotokárosodásai árulkodnak róluk. A holisztikus arckezelés hatékonyan tudja ezt az érzékeny területet fiatalítani, mert mélységében az okokra fókuszál.

Ezeknek a területeknek a kezelése különös finomságot kíván, mert itt a bőr sokkal vékonyabb, és sérülékenyebb, mint az arcunkon. Emellett az arc, a nyak és a dekoltázs izom és kötőszöveti rendszere egy szorosan összefüggő rendszert képez, így a kezeléseknél, főként a manuálterápiás arckezeléseknél ezt figyelembe véve, nagyobb sikereket érhetünk el. Az arc is akkor fiatalítható leghatékonyabban, ha a nyak és dekoltázs rendellenességeit helyesen kezeljük.

Olvastad már a dr. Házi Edinával készült interjúnkat? 

A nyak felületes, nagy, lapos izma, a platisma, a mellkas teljes szélességében indul a mell fölött, a nyakon felfelé, egészen az áll vonaláig futva, védi a testünk itt lévő ereit, idegeit. Épp ezért ez egy nagyon erős izom, erős fasciával, szalagokkal körülvéve. Ez az erős kötőszövet nehezíti az izom vérellátását, és sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők legtöbbjének izomfeszültségei ezen a területen a legerősebbek, tovább gyengítve a tápanyag- és az oxigén-ellátást. Ha ezen a területen a szalagok zsugorodnak, sorvadnak, akkor összenyomják az izmokat és tovább sorvasztják.

Azon nők esetében, akik hajlamosak a dekoltázsukon fotokárosodásra, nagy valószínűséggel mély, erős izomsorvadást és kötőszöveti letapadásokat is találunk a mellkas felső részén, illetve a nyakon.  Szinte biztos, hogy a vérellátási zavar miatt ezen esetekben már a pajzsmirigy vérellátási zavara is elkezdődött, és sok esetben – ha ez a vérből még nem kimutatható – találunk pajzsmirigy alulműködést. Ez a legfőbb oka a nyak korai öregedésének, ráncosodásának.

Újranyitás vagy zárva tartás? KATTINTS!

Sokszor pedig azt látjuk, hogy a rossz tartás miatt alakul ki összehúzódás, akár sorvadás a mellkason. Ezen esetekben akár a csontrendszeri regenerációval szükséges kezdeni a fiatalítást.

Lehetőségek a dekoltázs és nyak természetes fiatalítására

  1. Amikor a rossz tartás miatt alakul ki összehúzódás, akár sorvadás is a mellkaso és a nyakon, akkor, ha a fej tartása rendellenes, akkor csontrendszeri regenerációval szükséges kezdeni a fiatalítást. Javasoljunk a vendégünknek gerincgyógyító manuálterapeutát!
  2. Alkalmazzunk kötőszöveti manuálterápiát, hogy a letapadt szalagokat, szöveteket regeneráljuk.
  3. A kezelésbe beépíthetünk gyengéd, akár olajos vákuumterápiát, amely nagyon hatékonyan szünteti meg a letapadásokat, és trenírozza a dekoltázs izmait.
  4. Használjunk kiegészítésként Guasha-köveket a nyak izmainak lazítására és építésére, mert megkönnyíti a munkánkat, és a mély képleteket védve tudunk intenzív kezelést végezni.
  5. A nyak-dekoltázs területére is alkalmazzunk magas dózisban sejtszintű bőrregeneráló hatóanyagokat és szignálpeptideket.
  6. A bőrépítést és a szövetregenerációt követően már könnyen csiszolhatóvá válnak a fotokárosodás miatt kialakult foltok. Előtte viszont hiba csiszolni, koptatni a fotokárosodás miatti foltokat, mert nagy károkat okozhatunk.
  7. Tanítsunk meg vendégünknek néhány nyakfiatalító tornagyakorlatot, akár jógagyakorlatot, ha azt látjuk, hogy ezen a területen izomfejlesztésre van szüksé A nyakat tartó izmok mélyen a nyelvcsonton tapadnak, ezért külső kezeléssel nem tudjuk kezelni.

Mikor a csontrendszer egészségessé válik, az izmok regenerálódnak, a kötőszövet kilazul, újra rugalmassá válik és a bőrt is megerősítjük, akkor hosszú távú pozitív eredményt érünk el, és a vendégek nagyon elégedettek.

 


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail