Mesteremtől tanultam – Bernhardt Noémi: „Gáspár Ágitól nemcsak a szakmát lestem el”

A kozmetika nemcsak technikákból és kezelésekből áll, hanem történetekből, emberi kapcsolatokból és továbbadott tudásból is. A Beauty Forum új sorozata, a Mesteremtől tanultam olyan kozmetikusokat mutat be, akik őszintén mesélnek arról, milyen útravalót kaptak az előttük járó generációktól. Mestereikről, meghatározó pillanatokról, régi szakmai hagyományokról és azokról az értékekről beszélnek, amelyek ma is elkísérik őket a munkában. Elsőként Bernhardt Noémi idézi fel, mit tanult legendás mesterétől, Gáspár Ágitól.

Szerző: BF

Bernhardt Noéminek a XIII. kerületben található a kozmetikája, vele beszélgettünk elsőként arról, hogyan találta és tanulta meg a hivatását, mit tanult legendás mesterétől, Gáspár Ágitól, és miért hisz abban, hogy a szakma igazi titka nemcsak a kezelésekben, hanem az emberségben rejlik.

Noémi számára a kozmetika világa 2006-ban nyílt meg igazán, amikor Gáspár Ági mellett kezdhette el tanulni a szakmát. Már az első pillanattól érezte, hogy jó helyre került.

–  Ági elképesztően nagy tudású szakember, de ami ennél is fontosabb, hogy hihetetlen kedvességgel adta át nekünk mindazt, amit tudott – mesélte. Az osztályukból mindössze ketten kerültek Ágihoz gyakorlatra, és hamar kiderült: itt nemcsak egy szakmát, hanem egy teljes szemléletmódot sajátíthatnak el. Érdekességképpen Noémi azt is elmondta, hogy anno két nevet kapott, Ági volt az első, akit felkeresett és mellette döntött, az csak később derült ki, hogy a másik név Ági korábbi mestere volt.

A legendás alapok

Noémi szerint mestere nem elégedett meg azzal, hogy „tankönyvi kozmetikusokat” képezzen. A tanulók saját kezűleg készítették a pakolásokat, főzték a borvizet, laboroztak, és így valóban megértették az anyagok működését.

Nagyon sok mindent mi készítettünk el. Ettől sokkal könnyebb volt az anyagismeret és a labor, mert nemcsak megtanultuk, hanem értettük is, hogy mit csinálunk –  mondta el nekünk Noémi, aki ma már Vagheggi kozmetikumokkal dolgozik, amelynek igen széles a palettája, de a mai napig emlékszik az ichtiolos pakolások jellegzetes illatára, és bár ma már nem minden alapanyag érhető el a patikákban, néhány régi hagyományt továbbra is őriz. – A borvizet például a mai napig én készítem magamnak. Karácsonyra pedig gyakran saját készítésű ajakápolót adok a vendégeimnek (ahogyan egyébként Gáspár Ági is teszi – a szerk.).

A szakma, amit „el kellett lopni”
Gaspar Agnesuj
Gáspár Ági, Noémi mestere volt

Noémi szerint Gáspár Ági egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy nem egyszerűen oktatott – inspirált.

– Mindig azt mondta: gyere ide, állj mögém, és lopd el a szakmát – és Noémi megtette. A fiatal lány órákon át figyelte mestere mozdulatait, különösen a masszázsokat. – Ági keze gyönyörűen mozgott. Este hazamentem, lefektettem anyukámat, és gyakoroltam a mozdulatokat. Annyiszor masszíroztam, hogy sokszor elaludt közben – mesélte mosolyogva a szakember, aki szerint ezek a pillanatok alapozták meg a mai munkáját is. – Ha figyeltél, mindent átadott. Soha nem küldött el minket. Azt akarta, hogy lássuk, hogyan dolgozik.

A vendég ideje szent

Noémi számára azonban talán nem is a technikai tudás volt a legfontosabb örökség, hanem az emberség, amit mesterétől tanult.

– Ági mindig azt mondta: amikor belép a vendég, az az ő ideje. Bármilyen problémája volt otthon, abból a vendég semmit nem érzett. Mosolyogva fogadta őket, és teljes figyelmet adott nekik – mesélte Noémi, aki ezt a szemléletet ő maga is követi saját kozmetikájában.  – Nekem is voltak/vannak nehéz időszakaim, de amikor bejön a vendég, akkor félreteszem a saját gondjaimat. Nem azért jön hozzám, hogy az én problémáimat hallgassa.

A határok meghúzása

Noémi különösen hálás azért is, hogy mestere mindig hangsúlyozta: a kozmetikusnak tudnia kell, meddig tart a kompetenciája.

– Már akkor azt tanította nekünk, hogy tudjuk, mi az, amit szabad csinálnunk, és mi az, amit nem. Mi kozmetikusok vagyunk és nem orvosok. És ez ma különösen fontos üzenet egy olyan világban, ahol sokan könnyedén lépik át a szakmai határokat – tette hozzá.

Anyaság és vállalkozás kéz a kézben

A kozmetikus ma már kétgyermekes édesanyaként dolgozik saját, bérelt szalonjában a XIII. kerületben. Bár az elmúlt években sok minden történt vele – válás, új kapcsolat, gyerekek születése –, a szakmát sosem engedte el teljesen. Amikor a gyerekei hathetesek voltak, már visszament néhány törzsvendéghez. Ebben is mestere inspirálta, aki annak idején szintén úgy oldotta meg az anyaságot és a munkát, hogy a két szerep harmonikusan működjön együtt.

Újra ott folytatták, ahol abbahagyták

Noémi és Gáspár Ági idén hosszú idő után személyesen is újra találkoztak egy szakmai rendezvényen.

Mintha nem telt volna el tíz év. Ugyanonnan folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk.” – jegyezte meg Noémi, aki ma is pontosan ugyanolyan inspiráló embernek látja egykori mesterét, mint húsz évvel ezelőtt.