Vigh Erika: Ne terheld túl a bőrt!

A mostani, hőkupolás nyár kapcsán kérdeztük Vigh Erika makeup artist kozmetikust a Dubaiban szerzett sminkelési és bőrápolási tapasztalatairól, különösen a hőség, valamint a klíma jelentette kihívásokról.

Szerző: MG

1Az év egy részében Dubajban dolgozol, ahol légkondícionált teremben sminkelsz. Az utcák és a tengerpart viszont nem légkondícionált. Mennyiben igényel ez tőled más technikákat vagy anyagokat?
Az első dubaji szakmai meglepetésem nem is a hőség vagy a páratartalom volt, hanem az első arab vendégem, akinél technikás, összetett sminket szerettem volna készíteni – hiszen ezt tanultam, ebben versenyzem, ehhez vagyok hozzászokva. A vendég viszont ragaszkodott a saját termékeihez, a saját elképzeléséhez, és egy sokkal egyszerűbb sminket kért. Ezt akkor kudarcként éltem meg. Később azonban megértettem, hogy a professzionalizmus nemcsak a technikai tudásról szól, hanem arról is, hogy alkalmazkodni tudjunk a vendég igényeihez és kulturális szokásaihoz. Technikai oldalról a legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy Dubajban nem elsősorban a fixálásra kell koncentrálni, hanem a bőr megfelelő előkészítésére. Sokan azt gondolják, hogy az extrém meleg a legnagyobb kihívás, miközben az emberek valójában folyamatosan légkondicionált terek között mozognak. A kinti 40–45 fokos hőség és a benti erős klíma egyaránt igénybe veszi a bőrt. A tapasztalatom az, hogy itt sok vendég bőre és ajka kifejezetten dehidratált. Emiatt számomra a megfelelő hidratálás, a bőr egyensúlyának helyreállítása és a rétegek tudatos felépítése sokkal fontosabb lett, mint a túlzott fixálás. Egy jól előkészített bőrön a smink nemcsak szebb, hanem tartósabb is.

A professzionalizmus nemcsak a technikai tudásról szól, hanem arról is, hogy alkalmazkodni tudjunk a vendég igényeihez és kulturális szokásaihoz.

A dubaji tapasztalataidat fel tudod használni az itthoni, időnként szinte afrikai nyári meleg napok esetében?
Igen, különösen a menyasszonyok és az esküvői vendégek sminkjeinél. A legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy a tartós smink nem a fixáláson múlik. Gyakran kérdezik tőlem, miért nem használok annyi fixáló terméket, mint ahogy a közösségi médiában látni. A válaszom egyszerű: ha megfelelő a bőr előkészítése, jó a technika, és jól választjuk meg az anyagokat, akkor maga a smink lesz tartós. A fixálás nem helyettesíti a szakmai tudást. Természetesen a vízállóság továbbra is alapkövetelmény, különösen egy menyasszonynál, ahol könnyekkel, hosszú órákkal és nyári meleggel is számolni kell. Ebben a dubaji tapasztalatok sokat segítenek. Amit viszont Dubajban és Magyarországon is gyakran látok, hogy sokan túl vastag alapozóval próbálják megoldani a tartósság kérdését. Én ennek éppen az ellenkezőjében hiszek. Nyáron különösen fontos a könnyebb, légiesebb rétegek használata, mert a túlterhelt bőrön a smink sem lesz szebb vagy tartósabb. A modellek és a vendégek bőrén egyaránt látom, hogy a bőr állapota alapvetően meghatározza a végeredményt. Ezért számomra ma már legalább olyan fontos a bőr minősége és előkészítése, mint maga a sminkelés. Egy egészséges, hidratált bőrön a smink nemcsak szebb, hanem sokkal tartósabb is.

Image1A saját sminkedet és a bőrödet milyen praktikákkal óvod meg a dubaji éghajlat kihívásaival szemben?
Sokan azt gondolják, hogy a hőség és az éghajlat miatt szárazabb lesz a bőr, nálam viszont ennek éppen az ellenkezője történik. Az otthoni állapothoz képest a bőröm itt puhábbnak és hidratáltabbnak érződik. Hogy ezt a magasabb páratartalom vagy a víz minősége okozza-e, azt nem tudom biztosan, de a különbséget egyértelműen érzem. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy nem itt kezdek el odafigyelni a bőrömre. Kozmetikusként otthon is tudatos bőrápolási rutint követek, így egy jó állapotú, megfelelően hidratált bőrrel érkezem Dubajba. A sminkelési szokásaim sem változtak meg teljesen, ugyanúgy sminkelem magam, mint Magyarországon, viszont valamivel könnyedebb irányba mozdultam el. Talán a dubaji divatvilág, a fashion show-k hangulata és az itteni környezet hatására, itt kevesebb anyagot használok, lágyabb átmenetekkel dolgozom, és ritkábban választok nagyon erős vagy intenzív színeket. A soft glam stílus közelebb került hozzám, miközben továbbra is fontos számomra a tartósság és az igényes kivitelezés.

Számomra ma már legalább olyan fontos a bőr minősége és előkészítése, mint maga a sminkelés.