A kozmetikusoktatás július 1-ével a felnőttképzésben – december 31-ig indíthatnak a felnőttképzők a régi OKJ szerint szakképzést – és szeptember 1-ével az alapképzésben életbe lépő legutolsó változtatás radikálisan változtatja meg a szakma jelenét és jövőjét. Korábban már írtunk a változásokról, Juhász Klári kozmetikusmester, biológia-kémia szakos tanár és Móró Gabriella, a BKIK Kézműipari Tagozat XVII. Egészségügyi Szolgáltató Osztály, Kozmetikus Szakma Csoport elnöke ezúttal a vizsgák menetét, az értékelési szempontokat és a feladatokat elemzi.
Szerző: Móró Gabriella, Juhász Klári
Nemrégiben összehasonlítottuk a korábbi iskolarendszert a július 1-i változások utáni szakképzéssel, amelyről IDE KATTINTVA olvashatsz. Ebben a részben egy kicsit gyakorlatiasabb területet érintünk, a vizsgákat.
A kötelezően teljesítendő (4+1 és érettségi utáni felnőttoktatás, mostantól felnőttképzés esetén) ágazati alapvizsga tartalma: EZ KÖZÖS vizsga a társszakmákkal (fodrász, kéz-és lábápoló technikus).
ÍRÁSBELI VIZSGA
A vizsgatevékenység megnevezése: Szépészeti ágazati alapozó szakmai elmélet.
A vizsgatevékenység leírása: Írásbeli feladatsor.
Tartalmi követelmények:
■ Alkalmazott biológia: Szövetek, szervek, szervrendszerek; A bőr felépítése és működése; Elváltozások, rendellenességek; Bőrtípusok, a bőrtípust befolyásoló tényezők működési zavarai (30%).
■ Alkalmazott kémia gyakorlat: Kémiai alapok; Anyagi halmazok és a szépészetben alkalmazott készítmények; Szakmai számítások (25%).
■ Művészettörténet: Képzőművészeti alapfogalmak; Ókori művészet, Középkori művészetek; Újkor; Modern kor, Stílus- és divattörténet (20%).
■ Munka- és környezetvédelem: Elsősegélynyújtás; Munkavédelem; Munkajogi ismeretek (10%).
■ Szabadkézi rajz: Színtan (5%).
■ Szakmai higiénia (5%).
■ Szakmai etika (5%).
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 90 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes ágazati alapvizsgán belül: 60 %
Az értékelés százalékos formában történik.
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a tanuló a megszerezhető összes pontszám legalább 51%-át elérte.
GYAKORLATI VIZSGA
A vizsgatevékenység megnevezése:
■ A) vizsgarész: Portfólió – A tanuló haladásáról és/vagy eredményeiről, munkáiból előzetesen összeállított, a szaktanár által hitelesített dokumentum.
A manuális képességfejlesztés témakörei keretében a tanuló által készített saját produktumokból összeállított digitális portfólió, amely az alábbi kötelezően elkészített alkotásokból/produktumokból áll:
– kollázstechnikával készített alkotás/produktum;
– színkör az alapszínekkel és/vagy kiegészítő színekkel ábrázolva;
– színskála készítése szabadon választott festéktípussal, legalább két színben;
– szabadon választott produktum készítése (kivéve színkör és színskála) valamelyik festéktípussal és/vagy gyurmával, agyaggal (fejforma, kéz, láb, egyszerű alakzat, tárgy);
– szabadon választott ékszer készítése, kézműves technikával a szépészeti szakmáknak megfelelően (fejdísz, hajdísz, nyaklánc, karkötő, gyűrű vagy fülbevaló).
A produktumokat le kell fotózni, a képeket digitalizálni szükséges. A saját produktumokból (minden felsorolt produktumból legalább 1-et; összesen minimum 8-at kell elkészíteni, egy adott témakörből többet is lehet) digitális prezentációt kell készíteni, melyben a produktumok elkészítéséhez használt technikákat, technológiákat röviden be kell mutatni, a folyamat fontosabb lépéseit (minimum 3 képben) dokumentálni szükséges.
A portfóliót a szaktanár hagyja jóvá és hitelesíti, a vizsgabizottság értékeli. A portfóliót a képző intézmény által meghatározott határidőre kell benyújtani. A portfóliót a vizsgázó a gyakorlati vizsgán 10 percben szóban bemutatja, ismerteti a vizsgabizottsággal.
■ B) vizsgarész: Prezentáció készítése – A gyakorlati vizsga helyszínén elvégzendő feladat.
A gyakorlati vizsgán a vizsgázó a három egyéniségtípusból húz egyet, és vizuálisan, az egyéniség típusának megfelelően megjeleníti a stílustanácsadással kapcsolatos elképzeléseit digitális prezentáció (minimum 5 dia) keretében (ruha, haj, smink, körömviselet).
A prezentáció elkészítéséhez a gyakorlati vizsga helyszínén 45 perc áll a tanuló rendelkezésre, a prezentációt 5 percben szóban ismerteti a vizsgázó.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 60 perc (10 perc a portfólió bemutatására, 45 perc a prezentáció elkészítésre és további 5 perc a prezentáció bemutatására).
■ A vizsgatevékenység aránya a teljes ágazati alapvizsgán belül: 40 %
■ Az egyes feladatok javasolt aránya:
– A) vizsgarész: Portfólió 50%
– B) vizsgarész: Prezentáció készítés 50%
■ Az értékelés százalékos formában történik.
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a tanuló a megszerezhető összes pontszám legalább 51%-át elérte.
SZAKMAI VIZSGA– KOZMETIKUS TECHNIKUS
■ Írásbeli vizsga
A vizsgatevénység megnevezése: Kozmetikus szakmai és vállalkozás, marketing elmélet.
A feladatlap a következő tanulási eredményeket méri:
– Manuális kozmetikai arc- és testkezelések anatómiai, élettani alapjai, anyagai, eszközei, technológiája, javallatai, ellenjavallatai – 30%.
– Elektrokozmetikai berendezésekkel végzett kozmetikai kezelések anatómiai, élettani alapjai, anyagai, eszközei, technológiája, javallatai és ellenjavallatai, munka- és balesetvédelmi vonatkozásai – 20%.
– Sminkek, valamint soros és/vagy tincses műszempilla felhelyezése – 5%.
– Szőrtelenítési eljárások – 10%.
– Tartós szempilla- és szemöldökfestés, szemöldökkorrekció –10%.
– Kozmetikum összetevőinek, hatóanyagainak, hatásainak elemzése, alkalmazásának jellemzői – 20%.
– Vállalkozás és marketing – 5%.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 120 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes szakmai vizsgán belül: 20 %
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a tanuló a megszerezhető összes pontszám legalább 40%-át elérte.
■ Projektfeladat
A vizsgatevékenység megnevezése: Kozmetikai kezelések tervezése és gyakorlati kivitelezése saját és sorsolt modellen.
A vizsgatevékenység leírása:
A sikeres vizsga érdekében az összes vizsgarészt el kell végeznie a vizsgázónak.
- A) Vizsgarész: Portfólió – projektmunka a tanuló gyakorlati munkájának haladásáról és eredményeiről – 25 perc.
A.1.) Elektronikus prezentáció keretében a tanuló gyakorlati helyén elvégzett munkáit mutatja be a bizottságnak 15 perc alatt. Kötelezően az alábbi 4 értékelési terület mindegyikét kell tartalmaznia. Területenként minimum 4 elvégzett munka fotóit kell magában foglalnia, a munkavégzés stádiumait ezeknek tükrözni kell.
- Szemöldökformázás, festés fotók és dia segítségével.
- Nappali, estélyi és fantázia sminkek bemutatása fotók és dia segítségével.
- Elváltozások felismerése és bemutatása saját fotó és dia segítségével
- Speciális arc- és testkezelés közül választhat a vizsgázó, amit fotókkal és diákkal mutat be.
A.2.) Vizsgarész: Saját modell diagnózisa és kezelési terve egy tisztításos arc-, nyak-, dekoltázskezelésről, amelyet a tanuló a vizsgán 10 perces prezentáció, szakmai elbeszélgetés formájában ismertet.
■ B) Vizsgarész: Szakmai beszélgetés keretében idegen modell fogadása, diagnosztizálása és tisztításos kezelés megtervezése, amelyben szerepelnek a kezelési lépések, célok, hatóanyagok és bőrre kifejtett hatások – 15 perc.
■ C) Vizsgarész: Tartós szempilla-, szemöldökfestés, szemöldök korrekció sorsolt modellen – 40 perc
■ D) Vizsgarész: Saját modell – bőrtípusnak megfelelő – letisztítása és masszírozása arcon, nyakon és dekoltázson – 20 perc.
■ E) Vizsgarész: Saját modellen felpuhító borogatás felhelyezése, tisztítás, fertőtlenítés, táplálás helyspecifikusan, gyantázás vagy szőrtelenítő pasztázás hónalj vagy kar felületén – 40 perc.
■ F) Vizsgarész: Kozmetikában alkalmazott elektrokozmetikai alapkészülékek üzembe helyezése és a készülék alkalmazásának ismérveinek bemutatása saját modellen – 20 perc.
■ G) Vizsgarész: Nappali smink elkészítése soros, vagy tincses műszempilla felhelyezésével saját modellen – 70 perc.
■ H) Vizsgarész: Számlázás, dokumentálás az elvégzett szolgáltatással kapcsolatban – 20 perc.
A vizsgázó a gépteremben számlázó program segítségével szimulált számlát állít ki a feladatlapon közölt szolgáltatásról, és a megadott néven, formátumban a megadott tárhelyre menti.
TANULÓKÉPZÉS A GYAKORLATI KÉPZŐHELYEKEN
Hogyan változik a gyakorlati képzés kapcsán a gyakorlati képzőhelyeken (mestereknél) történő tanulóképzés?
■ A szakmai gyakorlati képzés duális képzőhelyeken lesz szakképzési munkaszerződéssel, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel.
■ A gyakorlati képzésre alkalmas gyakorlati képzőhelyeket továbbra is a területi gazdasági kamarák tartják nyilván és ellenőrzik a képzés minőségét.
■ Az eddigi Együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzés megszűnik.
■ A szakmatanulást pénzbeli juttatásokkal is ösztönzik. A szakképzésben tanulók tanulmányaik idején különféle pénzbeli juttatásokat kaphatnak megfelelő tanulmányi eredmény esetén, de egyszerre csak egyféle juttatásra jogosultak:
– az iskolai tanulmányok és esetleges iskolai tanműhelyi gyakorlat idején ösztöndíjat, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől függ,
– a duális képzésben pedig szakképzési munkaszerződés keretében a gyakorlati képzést végző vállalat, vállalkozás munkabért és további egyéb juttatásokat biztosít számukra,
– a végzősök tanulmányaik sikeres befejezése esetén, ha befejezik a képzést és szakmát szereznek, egyszeri pályakezdési juttatást is kaphatnak.
– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz a legutóbbi fejlesztésig majdnem mindegyikben részt vehettünk. A lehetőségekhez mérten a szakma érdekeit mindenkor szem előtt tartva, megtettük, amit csak lehetett annak érdekében, hogy minél kevesebb veszteséggel élje túl a szakma az újabb és újabb változtatásokat. Egyre nehezebb volt ezt megtenni, hisz egyre több olyan elvárás volt, amiből nehéz volt jót kihozni. A kérész életű „gyakorló kozmetikus” képzési forma kidolgozását nem is vállaltuk fel, hisz abból nem lehetett jót alkotni – hangsúlyozta Móró Gabriella és Juhász Klári. – A „harcostársainkkal” együtt mi mindig a szakmát tartottuk szem előtt, és nem kevés időt, energiát, a gyerekeinktől elvett csodás pillanatot áldoztunk azért, hogy védjük a kozmetikus szakmát. Az elmúlt 2,5 év is sajnos a harcról szólt. Hittünk abban, hogy a szakma nem politika, és fontos a szakemberek véleménye. Nem sikerült. Ezért mi ehhez nem adtuk a nevünket. Az alkotó folyamatból is kimaradtunk ezért, a véleményünket nem kérdezték.
Mindezek ellenére a fentiekben felvázolt új rendszer sikerességét kívánjuk, és azt, hogy a döntéshozók és végrehajtók megelégedettségre jól működjön az új rendszer!
