Major Noémi halászteleki kozmetikus több mint két évtizede építi vállalkozását a hagyományok szerinti alapokra: tisztelet, odafigyelés, a vendég az első. Pályafutása jól példázza, hogy a szépségiparban a technológiai fejlődés és a változó trendek mellett a bizalom és a vendégekre fordított őszinte figyelem továbbra is felbecsülhetetlen érték. A Mesteremtől tanultam sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk.
Szerző: BF
A legfontosabb tanítás
Noémi 2004-ben végzett Csepelen. Az ott töltött időszakra ma is meghatározó szakmai alapként tekint vissza. Oktatójától nemcsak a szakma gyakorlati fogásait sajátította el, hanem egy olyan szemléletet is, amely azóta is végigkíséri munkáját: a vendég iránti tiszteletet és a szakmai alázatot. Ezt a hozzáállást saját vállalkozásában is következetesen képviseli.
– Ahogy végeztem, azonnal tudtam önállóan dolgozni, így a saját elképzeléseimet és a vendégközpontú szemléletét maradéktalanul meg tudtam valósítani – mondta el Noémi, aki vallja: csak önállóan tudja az ember ehhez tartani magát. Ahol többen dolgoznak, ez a fajta „intimitás” és nyugalom elvész. Mentalitásának eredményét jól mutatja, hogy amikor gyermekei születése miatt néhány évre szüneteltette a munkát, vendégei szinte kivétel nélkül visszatértek hozzá. Ez számára a mai napig az egyik legnagyobb szakmai elismerés.
Változó vendégigények
A vendégigények az elmúlt két évtizedben jelentősen átalakultak. Noémi tapasztalatai szerint a mai harmincas korosztály rendkívül elfoglalt, azonnali eredményeket vár.
– Viszont az idősebb korosztály és meglepő módon a tinédzserek – mert sok ilyen korú vendégem van – is nyitottabbak a hosszabb kezelésekre, a relaxációra és az élményszerű kozmetikai szolgáltatásokra – mondja Noémi, aki szerint a különböző generációk eltérő igényeire a megfelelő termékek és kezelések kiválasztása ad választ. Noémi hosszú ideje a prémium kategóriás Vagheggi termékcsaláddal dolgozik, amelyet különösen nagyra értékel hatóanyagai és látványos eredményei miatt. Meggyőződése, hogy nem feltétlenül a legdrágább géppark határozza meg egy kozmetikai szolgáltatás színvonalát, hanem a szakértelem, a megfelelő termékek és a jól elsajátított kezelési technikák.
Az AI már nem csak jövő – már most is segíthet a szépségipari márkád fejlesztésében
Fontos az állandó fejlődés
A szakmai fejlődés számára ma is kiemelt fontosságú. Rendszeresen részt vesz továbbképzéseken, tanfolyamokon, és igyekszik lépést tartani a szakma újdonságaival.
– A szakmai képzéseken mindig részt veszek, de az üzleti oktatások nem az én világom. Pedig tudom, hogy fontos az állandó jelenlét a közösségi médiában – tette hozzá Noémi, aki mindig örömmel veszi az új vendégeket, sőt, vallja, hogy hiába van egy kialakult vendégköre egy kozmetikusnak, mindig jó új emberekkel foglalkozni, akiket pedig a mai világban éppen az online térben érhet el. Bár felnőtt fiai gyakran biztatják arra, hogy aktívabban használja a közösségi médiát, ő továbbra is a személyes kapcsolatokban és a szájhagyomány erejében hisz. Ennek ellenére pontosan látja, hogy a mai üzleti környezetben az online jelenlét fontos szerepet játszik, ezért van saját weboldala is. Saját tapasztalatai alapján azonban a kozmetikusi szakmában még mindig az elégedett vendégek ajánlása a legerősebb marketingeszköz. Miközben nyitott az új vendégekre és örömmel fogad új arcokat a szalonban, a legnagyobb értéknek továbbra is az évek alatt kialakult bizalmi kapcsolatokat tartja.

