Pozsár-Ábrahám Ottília: Megtaláltam a helyem

A Beauty Forum Bridal Glow sminkversenyének kiírása kifejezetten vonzotta Pozsár-Ábrahám Ottíliát, akinek a Creative Bridal kategória alkotói szabadságot és inspirációt jelentett. Ottília, aki már kozmetikus tanulóként harmadik helyezést ért el élete legelső sminkversenyén, most ismét sikeresen „vizsgázott”, így a Bridal Glow sminkverseny eredményhirdetésénél a dobogó harmadik fokára állhatott.

Szerző: MG

Mióta sminkelsz? Mi vonzott ehhez a hivatáshoz?
Pozsár-Ábrahám Ottília: 2012-ben kezdtem el tanulni a sminkelést. Előtte kifejezetten sportos tinédzser voltam, egyáltalán nem sminkeltem magam. Egy versenyfelkészítés során kóstoltam bele ebbe a világba, és szinte azonnal magával ragadott. Tanulóként számos megmérettetésen vettem részt, és 2013-ban, az első sminkversenyemen, a miskolci Kézműves Kupán rögtön harmadik helyezést értem el. Ott éreztem először igazán, hogy megtaláltam a helyem.

Mit jelent számodra a smink, sminkelés?
Pozsár-Ábrahám Ottília: Az egyik legerősebb önkifejezési forma a számomra, különösen a versenysminkek terén. Soha nem féltem játszani a színekkel vagy új dolgokat kipróbálni – akár autodidakta módon is. A szalonsminkekben pedig azt szeretem a legjobban, hogy a vendégeimből kihozhatom a legszebb önmagukat, ezáltal önbizalommal telve távoznak tőlem.

Nemcsak sminkes, kozmetikus is vagy. Kozmetikusként is dolgozol?
Pozsár-Ábrahám Ottília: 2012-ben kezdtem el a kozmetikusi tanulmányaimat. Nagyon sokat köszönhetek a gyakorlati oktatómnak, Görögné Tündének – nélküle valószínűleg nem maradtam volna ezen a pályán. Tünde fantasztikus szakember, hatalmas tudással, aki kezdettől hitt bennem és folyamatosan támogatott. A mai napig nagyon jó viszonyt ápolunk. De, hogy a kérdésedre visszatérjek, amióta megszülettek a gyerekeim, már csak a sminkelésre fókuszálok, ezáltal sokkal jobban ki tudtam, tudok benne teljesedni.

Img 0035
Smink: Pozsár-Ábrahám Ottília
Modell: Kiss Dorina

A Bridal Glow téma miatt indultál a Beauty sminkversenyén?
Pozsár-Ábrahám Ottília: A Bridal Glow kifejezetten közel áll hozzám, ezért is döntöttem úgy, hogy elindulok. Az elmúlt 14 évben rengeteg menyasszonnyal dolgoztam, és ez az egyik kedvenc területem. Tőlem általában karakteresebb, erősebb menyasszonyi sminkeket kérnek, de természetesen a naturális vonal is töretlenül népszerű a vendégeim körében.

Miért választottad a Creative Bridal kategóriát?
Pozsár-Ábrahám Ottília: A szalonsminkek mellett szükségem van arra a plusz kreatív térre is, ahol szabadon kísérletezhetek – a Creative Bridal kategória pontosan ezt az izgalmat, alkotói szabadságot és folyamatos inspirációt adja meg nekem.

Milyen sminkkel indultál?
Pozsár-Ábrahám Ottília: A versenysminkemet aquatechnikával készítettem, és főként nemzetközi trendekből inspirálódtam. Tudatosan figyeltem a külföldi versenyek irányvonalait is, majd ezeket a saját stílusomhoz és színvilágomhoz formálva alkottam meg a végeredményt.

Hogyan készültél a versenyre?
Pozsár-Ábrahám Ottília: Az elmúlt időszakban több versenyre is párhuzamosan készültem, köztük a Magyar Bajnokságra is, így kifejezetten intenzív, gyakorlással teli hónapok állnak mögöttem.

Ki volt a mestered ezen az úton?
Pozsár-Ábrahám Ottília: Asztalos Krisztina – már hét éve folyamatosan nála képzem magam. A versenyzéshez körülbelül egy éve tértem vissza aktívan Krisztinával, és ez egy nagyon inspiráló időszak számomra. Az ő stílusa és személyisége áll hozzám a legközelebb, ezért nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyon jól kiegészítjük egymást.

Korábban is indultál sminkversenyeken. Melyiket, miért érzed emlékezetesnek közülük?
Pozsár-Ábrahám Ottília: Tanulóként két évig elég sok sminkversenyen indultam. Az utolsó élő versenyem 2016-ban volt, az OMC Hungarian Open Europe Cup, és valahogy ez maradt meg bennem a leginkább. Egy intenzív időszak lezárása volt, ezért különösen kedves emlék számomra.

Hogyan tovább? Célok, álmok, tervek?
Pozsár-Ábrahám Ottília: Nincsenek kifejezetten konkrét céljaim ezen a téren – spontán alkat vagyok, nem szeretek túlságosan előre tervezni. Ha egy versenykiírás igazán megfog, akkor belevágok. A versenyzésben azt szeretem a legjobban, hogy nyomás alatt mindig többet tudok kihozni magamból, és ez nagyon jó érzés. Amíg ez örömmel tölt el, addig csinálni fogom. Nem szeretnék görcsösen ragaszkodni bizonyos eredményekhez, de ha egyszer sikerül magasra jutnom, annak természetesen nagyon fogok örülni.

A szalonsminkekben azt szeretem a legjobban, hogy a vendégeimből kihozhatom a legszebb önmagukat