Simó Gabriella: Trendhaladóak vagyunk

Mindig vettük az idők szavát – hangsúlyozta Simó Gabriella, a Stella Zrt. elnökasszonya, akit a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától kapott életműdíja kapcsán kérdeztünk az elmúlt 35 évről, amit a Stella élén töltött, a múltról, a jelenről és a jövő terveiről.

Szerző: Marton Gabriella

Váratlanul ért ez az elismerés?

Nagyon meglepődtem, teljesen váratlanul ért, nem számítottam rá. Büszke vagyok rá, méltó helyet szeretnék neki csináltatni, mert a mérete miatt nem fér be az üvegpolcos szekrényembe, ahol a fontos dolgokat tartom.

35 éve kormányzod a Stella hajóját, sokszor igen nagy hullámzások közepette is biztos kézzel. Innen nézve, van-e valami, amit ma másképp csinálnál, máshogy döntenél?

Mit csinálnék másképp? Nehéz kérdés. Azt gondolom semmit. Ezen az úton nem volt más választásom. Nemcsak, hogy nem tudtam volna másképp cselekedni, hanem még „pihenősziget” sem volt útközben. Nem lehetett megállni, folyamatosan jöttek a kihívások, amire reagálni kellett, amit meg kellett oldani, meg kellett oldanom.  Kezdve azzal, hogy amikor átvettem a Stella vezetését 35 évvel ezelőtt, akkor 96 milliós adósság volt a cégen, 92 milliós éves bevétel mellett. Nem volt a vállalatnak tulajdona. A teljes vagyonomat, a családi örökségemet pénzzé tettem – ez volt 15 éven át a bankban a garancia, azaz az én kamatmentes „kölcsönömön” alapozta meg a cég likviditását.  Ma saját áruházzal, raktárral, telephellyel rendelkezünk, nincs hitelünk, senkinek sem tartozunk.

Korábban volt egy sikeres rendezvényetek, a Divatfórum.

Igen, akkor már sikeres vállalkozásnak számított a Stella. A rendszerváltás utáni liberalizáció miatt azonban hamarosan kényszerpályára kerültünk, mert az addig általunk forgalmazott nagy márkák anyacégei elvették tőlünk a piacot, azaz megjelentek Magyarországon, és közvetlenül ők forgalmazták tovább az általunk bevezetett, sikerre vitt márkákat.
Erre válaszul belevágtunk a saját márka kiépítésébe, fejlesztésébe. Elmondhatom, ezt a csatát is megnyertük: ma már a termékeink 80%-a Stella, azaz a saját márkánk.

Hogy látod, merre tart a szépségipar, és merre tart a Stella?

A nemzetközi piac ismeretében lelki nyugalommal állítom: nem vagyunk lemaradva. Ahogy említettem, a termékkínálatunk 80 %-a a saját márkánk. Nemzetközi szint tekintetében is korszerű, a trendnek megfelelő és keresett termékeink vannak. Sőt, állítom, hogy nem trendkövetőek vagyunk, hanem trendhaladóak. Trendhaladó kollekcióval rendelkezünk. Itt kiemelném a mentes-készítményeinket, a mikrobiológiai tisztaságú ampullákat, elixíreket, szérumokat és aktivátorokat, amelyek gépekhez és manuálisan is alkalmazhatóak. Emellett megemlíteném még a 24 karátos arany-tartalmú vagy a sejtterápiás termékcsaládunkat, a hyaluronsav-, Q10-, koffein-, peptid- és argiline-tartalmú termékeinket – ez utóbbi Magyar Terméknagydíjas. A legkorszerűbb anyagokkal dolgozunk, nemzetközileg szabadalmazott, ECOCERT-es alapanyagokat vásárolunk. A bolognai Cosmoprof vásáron folyamatosan figyelemmel kísértük, kísérjük a hatóanyagtrendeket. Mindig vettük az idők szavát.
Gépek tekintetében ma a többfunkciós kisgépek számítanak trendinek. Ilyen a legújabb, japán mezoterápiás készülékünk, ami az Őszi Beauty kiállításon debütált, és ami a vásár két napja alatt mind egy szálig el is fogyott.

Az életműdíj

Az óriási termékválasztékotokból mit emelnél ki, ma melyik a kedvenced? Melyiket használod te magad is?

Mindent kipróbálok magamon, nagyon érzékeny a bőröm, ami engem nem csíp, az másokat sem fog. És én valamennyi termékünket tudom használni. Jelenleg a naturáliák, azaz a Golden Green termékcsalád a kedvencem. A micellás tisztítóhabot egyenesen imádom.

Milyen terveid vannak? El tudod az életedet képzelni a Stella nélkül? Tudsz „egyszerű” nyugdíjas és nagymama lenni?

Számolnom kell azzal, hogy előbb-utóbb elhagyom a Stellát. E téren az egyik legfontosabb feladatomnak az utódok kinevelését tartom.  De addig sem állhatok le: a kozmetikai iparban elengedhetetlen az állandó korszerűsítés, bővítés, fejlesztés. Ebben az évben is sikerült megújítanunk a Stellát a termékválasztéktól kezdve, a csomagolóanyagokon át, egészen a vendégek felé tovább értékesíthető otthoni használatra kifejlesztett termékekig.
A céggel kapcsolatos terveim: piacbővítés új emberekkel, az árbevétel növelése. Ki szeretnénk lépni a nemzetközi piacra, amibe 3 éve vágtunk bele: jelen vagyunk Dubai-ban, Bolognában, Jordániában, Equadorban, Cipruson és a szomszédos országokban – 200 milliós az exportunk. A további bővítést az utódomra hagyom, akit úgy látom, megtaláltam. Szilvi a napokban áll be a Stellához – hosszú évek óta ismerem, egy szállodalánc kozmetikai és wellness részlegének volt a marketingigazgatója. A tavalyi Őszi Beauty kiállításon találkoztunk újra. A legjobban arra vágyom, hogy méltó utóddal hagyjam itt a céget. Ha már ennyit dolgoztam és tettem a Stelláért, így vigye tovább majd az utódom. Ha egy nemzedékkel fiatalabb is nálam, Szilvi az én korosztályom munkabírását örökölte, bízom benne.
Megnyugtató módon hagyom itt majd a Stellát, stabil lábakon állva, tartalékalappal, megfelelő portfólióval, korszerű árutrenddel.
A magánéleti terveim fókuszában a pihenés áll. A velem kezdő kollégák már rég nyugdíjba mentek – irigyeltem is őket emiatt. A rezidenciámat a balatoni nyaralóba tenném át. Az unokám már 13 éves, természetesen már nem a nagyi meséire vágyik, de szeret eljönni hozzám, nálam, velem lenni. Vele mindenképpen több időt töltenék. Egyszóval rám fér a pihenés, de úgy érzem, az nem lenne jó, ha venném a kalapom és végleg eltűnnék a Stella életéből – vissza-visszajönnék tanácsot adni, és ha kell, besegíteni a Stella hajójának további irányításába.

Mit üzensz a szakmának?

Bármit is tesznek, azt etikusan tegyék. Ez a legfontosabb. Ezt még az apukámtól tanultam. Amikor leérettségiztem véste a szívembe ezt: „Légy becsületes, mert azt csak egyszer lehet elveszteni, és lehetetlen visszaszerezni.” Én azóta is ehhez tartom magam.