A kozmetika világa sokak számára nem csupán egy szakma, hanem egy belső hívás, amely előbb-utóbb utat tör magának. Slud Enikő, a főváros XIII. kerületében dolgozó kozmetikus története a tökéletes példa arra, hogyan lehet egyetlen nap alatt magunk mögött hagyni a biztonságos, de lélekölő vállalati létet a valódi hivatásért. A „Mesteremtől tanultam” sorozatunk legújabb részében Enikő mesél a sorsfordító cseréről, a Székesfehérvárról hozott alapokról, a gépek nélküli, kézműves energiákról és a vendégekkel való különleges ráhangolódásról.
Szerző: BF
Az utad a kozmetikáig nem a klasszikus forgatókönyv szerint alakult. Hogyan kezdődött a történeted?
Mindig is éreztem a hívást, régóta szerettem volna kozmetikus lenni, de az élet először másfelé sodort: elvégeztem a főiskolát, majd egy bankban kötöttem ki, ahol hat évig dolgoztam. A végén már nagyon elegem lett az egészből. Elmentem az OKJ-s tanfolyam első napjára, amit pont Varga Lívia, a későbbi mesterem tartott. Lívia annyira cuki és lenyűgöző volt, hogy ott, azon az első napon minden a helyére került bennem. Másnap reggel bementem a bankba, és azt mondtam: „Oké, én ezt akarom csinálni, köszönöm szépen, felmondok.” Végül 2013-ban végeztem Székesfehérváron. A kapcsolatunk Líviával elképesztő lökést adott nekem.
Azonnal az első nap után felmondtál? Ez elképesztően bátor és radikális döntés!
Abszolút, azonnal! Próbáltak persze visszatartani, mondták, hogy biztosan csak kimerült vagyok, menjek el táppénzre, pihenjek. El is mentem, de két hónap múlva végleg pontot tettem a dolog végére. Tudtam, hogy a bank nem az én utam, nekem a kozmetikában a helyem.
Líviával nagyon egy frekvencián rezegtünk: ő is egy rendkívül temperamentumos, végtelenül kedves és abszolút vendégközpontú személyiség volt, gyorsan egymásra hangolódtunk. Bár miután elköltöztem Fehérvárról, sajnos megszakadt a kapcsolatunk, a tőle kapott alapok a mai napig meghatározzák a mindennapjaimat.
Mik azok a legfontosabb szakmai pillérek, amiket Varga Líviától hoztál magaddal?
Elsősorban azt, hogyan kell kezelni a különböző típusú embereket. Emellett Lívia hatalmas hangsúlyt fektetett a gyantázásra – olyannyira, hogy a mai napig azzal a márkával gyantázom a szalonomban, amit ő ajánlott nekem az iskolában. Próbáltam azóta sok más típust is, de ez vált be a legjobban, és a vendégeim is imádják.
A másik nagy szerelmem a masszázs lett. Lívia nemcsak azokat az alapmozdulatokat mutatta meg, amiket a vizsgán kötelezően prezentálni kellett, hanem bevezetett minket a különlegesebb masszázstípusokba is. Ráadásul van még valami, amire nagyon figyelt, és ez a tisztaság. Nálunk ez szent dolog: a vendég makulátlan, tiszta környezetbe kell, hogy megérkezzen.
A XIII. kerületben van most a kozmetikád, tudatos döntés volt, hogy egyedül rendezkedj be?
Igen, teljesen egyedül vagyok, és ez számomra kulcskérdés. Nekem rendkívül fontos, hogy a szalonban tökéletes nyugalom és csend legyen. Egy olyan kis béke szigetét szeretnék biztosítani a vendégeimnek, ahol nincs átjáróház, nincs külső zaj, csak az intimitás és a teljes ellazulás.
Mennyire követed a mai trendeket? Sokan esküsznek a csúcstechnológiás gépekre, te hogyan állsz ehhez?
Ha valaki ultramodern, hiper-szuper gépeket keres, az menjen el máshoz. Nekem nincsenek ilyenek, és nem is szeretnék. Én azt gondolom, hogy a kezeimben van a „gyógyító erő”. Nem a gépesített vonalat képviselem, hanem az úgynevezett lélekre ható kozmetikát.
A masszázsok terén viszont a mai napig folyamatosan képzem magam. Ebben zseniális partner a Vagheggi, amelynek a termékeivel dolgozom. Lívia is mindig arra tanított, hogy tiszta, ellenőrzött összetételű kozmetikumokkal dolgozzunk, a Vagheggi pedig pont ezt nyújtja. Az oktatói képzéseik fantasztikusak, remek szakemberektől tanulhatok új, innovatív masszázstechnikákat, és szuper új eszközöket mutatnak még így 13 év után is, amióta a pályán vagyok.
Egy ilyen intim, csendes környezetben a kozmetikus óhatatlanul kicsit a vendég pszichológusává is válik. Igénylik ezt nálad is?
A vendégek többségének valóban nagyon fontos a beszélgetés, a lelki töltődés. Viszont vannak, akik pont azért jönnek, mert csendre és abszolút relaxációra vágynak. 13 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött büszkén mondhatom, hogy már a második percben pontosan tudom és érzem, hogy az illető éppen nyitott-e a szóra, vagy inkább hallgatni szeretne. Teljesen ráhangolódom az aktuális rezgéseikre.
Hogyan építetted fel a vendégkörödet a fővárosban? Mennyire kell küzdened az új vendégekért az online térben?
Slud Enikő: El kell árulnom, hogy én soha, sehol nem hirdettem magam! Amikor elvégeztem az iskolát, angoltudásomnak köszönhetően egy puccos V. kerületi orvosi esztétikai központban kaptam munkát. Ott persze éhbérért dolgoztam a korábbi banki fizetésemhez képest, de remek tapasztalatszerzés volt.
Aztán történt egy csoda: egy kozmetikus ismerősöm kiírta a Facebookra, hogy babázni megy, és szeretné átadni a szalonját. Azonnal lecsaptam a lehetőségre, és gyakorlatilag komplett vendégkörrel vettem át a helyet. Hihetetlenül szerencsés vagyok. Azóta én kizárólag szájhagyomány útján terjedek (mosolyog – a szerk.): a vendégeim elhozzák a barátnőjüket, kolléganőjüket, vagy ajándékutalványt adnak nekik. Az a legszebb az egészben, hogy valahogy mindenki, aki hozzám jár, ugyanazon a frekvencián mozog. Mindannyian ugyanazt a prémium minőséget és belső békét keresik, amit én is képviselek. Ez nem egy klasszikus felállás a mai világban, de én pont így imádom.
