Fotó: Pixabay.com

Hogyan szerezz plusz bevételt szalonodnak karantén idején?

Teljesen más helyzetben vagyunk most, mint például január-februárban. Sokan döntöttek úgy az elmúlt egy hónapban – hozzáteszem, felelősen –, hogy a jelenlegi rendkívüli veszélyhelyzet miatt átmenetileg bezárják szalonjukat.

Mások pedig nyitva maradtak, pontosabban, erre “kényszerültek” pénzügyi vagy más okok miatt. De náluk is – nem túlzok, ha azt mondom – az időpontfoglalások száma 70-80%-kal esett vissza és csak “túlélő üzemmódban” dolgoznak. Bármelyik “kategóriába” is tartozol, ha szeretnéd, hogy vendégeid most, amikor nélkülözniük kell szolgáltatásaid, ne felejtsenek el és fenntartanád figyelmüket, akkor legyél proaktív és tartsd velük a kapcsolatot. Drobcsák Miron, az Yclients Hungary marketing-és értékesítési csapatának vezetője segít, hogy még mit tehetsz, hogy emellett plusz bevétel álljon a házhoz!

Plusz bevétel szerzése
A kríziseket mindig azok élik túl, akik tudnak alkalmazkodni. Tartozz azok közé, akik leleményesek és ezáltal túlélők lesznek. Mielőtt bármibe belefognál, gondold át és dönts el, mennyi energiát fektetsz bele. Mert azon kívül, hogy úgy állsz hozzá, hamarosan vége lesz, még tenned is kellene azért valamit. Persze a kivárás is egy stratégia, de ha belegondolsz, minden olyan lépés, ami vállalkozásod bevételének növelését érinti, sosem felesleges. Épp ellenkezőleg.

Minden olyan megoldás, amivel plusz bevételt próbálsz szerezni, hasznos lehet a járvány alatt és akkor is, ha majd véget ér. De egyelőre még nem úgy néz ki, hogy ez napokon belül, egy csapásra megváltozik. Akárhogy is alakulnak a dolgok, most a legfontosabb cél az, hogy megtartsd a vállalkozásod, csökkentsd a költségeid és próbálj plusz bevétel után nézni. Ennek egyik legegyszerűbb módja az online termékértékesítés.

Egy hónap után újranyitotta szalonjait dr. Házi Edina, olvasd el hogyan, és mit tanácsol mindenkinek! KATTINTS!

Új bevételi forrás a plusz bevétel érdekében
Ehhez természetesen minden engedélyre szükséged van, illetve konzultálnod kell a könyvelőddel is, mikre van szükséged még az online értékesítés megkezdéséhez. Mire pedig vége lesz a veszélyhelyzetnek, legrosszabb esetben is lesz egy új bevételi forrásod. Egy szó, mint száz, ez biztosan nem kidobott idő lesz, mert ezt az utat továbbjárhatod majd.

Pénzügyi- és megvalósítási terv
A másik fontos szempont, ami a termékértékesítés megkezdése mellett szól, hogy ezzel az ürüggyel felkeresheted vendégeidet, így kapcsolatban maradhatsz velük. Mielőtt azonban belevágnál, szükséged lesz egy megfelelő pénzügyi és megvalósítási tervre.

Milyen termékeket és mennyiért
Kezdjük a pénzügyi tervvel. Először nézd meg, milyen termékeid vannak raktáron. Ha már értékesítettél szolgáltatásaid nyújtása mellett, akkor előnyben vagy. Nézd meg raktár készlet nyilvántartásodban milyen termékek vannak raktáron és készíts leltárat. Ha nincs szoftvered vedd elő a régi beszállítói leveleket, árlistákat. Nézd meg, mit mennyiért szereztél be.
Ezután vedd fel a kapcsolatot a beszállítóddal és beszélj vele az ötletedről. Érdeklődj, hogy a helyzetre való tekintettel tud-e adni valamilyen kedvezményeket plusz bevétel érdekében. Első körben azokat a termékeket érdemes kigyűjtened, amelyeken nagyobb a haszonkulcs. Persze, ez még korántsem jelenti azt, hogy drágán kell adnunk a vendégeinknek. Mindenképpen ki kell számolnod, mekkora árréssel érdemes dolgozni, mennyi szállítási költséget kell fizetni és milyen egyéb kiadásai lesznek az új „bizniszednek”.

Fotó: Pixabay.com

A képlet egyszerű:

eladási ár – (beszerzési ár + szállítási ár + csomagolás+ járulékok) = nyereség

A szállítási költség
Kérj árajánlatokat szállító cégektől, szerencsére nem nehéz manapság ilyen céget találni.

Minden bizonnyal néhány napon belül megérkeznek az ajánlatok. Csinálj egy excel táblát, amiben össze tudod hasonlítani a költségeket. Vedd figyelembe, hogy amennyiben utánvéttel értékesítesz, át kell gondold, ezt az összeget te állod vagy a vásárlóra hárítod majd. Gondold át, hogy bizonyos rendelési érték fölött ingyenessé teszed-e a kiszállítást. Ez sok vásárlót költésre ösztönöz.

Azt se felejtsd el, hogy a szállításon felül a termékeket be is kell csomagolni. Tehát nézz valamilyen csomagolóanyag és dobozok után. Ezek árát is számold bele. Ha vannak korábbi rendelésekből megmaradt csomagolóanyagaid, azokat is megpróbálhatod újrahasznosítani. Ennek a környezetvédők és nem utolsó sorban a pénztárcád is örülni fog.

Kiknek akarsz értékesíteni plusz bevétel szempontjából?
Ha már tudod, hogy mit fogsz értékesíteni, és azt is, hogyan és mennyiért juttatod el a megrendelőnek, akkor már csak annyi dolgod van, hogy meghatározod, kiknek akarsz értékesíteni és milyen csatornákon keresztül.

Természetesen első körben a törzsvendégeket kell felkeresned. Amennyiben van bármilyen ügyviteli rendszered, csak kikeresed a listát és már kész is. Készíts egy listát a potenciális vásárlókról és a termékekről is. Előbbiek lesznek azok, akik az elmúlt félévben vettek tőled terméket. SMS-ben, e-mailben vagy a közösségi felületek valamelyikén keresztül hívd fel a figyelmüket arra, hogy kedvenc termékeik már házhozszállítással is elérhetők.

Fotó: Pixabay.com

Online tanácsadás, mint plusz bevétel
Akár kedvezményeket is felajánlhatsz, ha többet vásárol, esetleg adhatsz mellé online tanácsadást termékhasználattal kapcsolatban. Főleg abban az esetben célszerű a konzultáció kínálása, ha egészségmegőrző vagy valamilyen speciális hajápolási, kozmetikai termékről van szó, ami megoldja a fő problémáját.
Így örömmel fogja venni, hogy felkerested őt. Ebből az aspektusból közelítsd meg a dolgot, és ne onnan, hogy mindenképpen terméket akarsz eladni neki.

Az online tanácsadáshoz tökéletes a messenger (most mindenki a közösségi hálókon „lóg”), a skype vagy a viber. Az SMS- vagy e-mail értesítésnél mindenképpen tedd bele ajánlatodba az elérhetőségedet. Egyúttal biztosítsd arról, rendelkezésére állsz. Egy termék árát a vendégek fejében mindig az határozza meg, milyen hozzáadott értéket adsz mellé. Ha kap egy konzultációt, a megrendelése már sokkal többet fog érni.

Milyen platformon értékesítesz?
Miután összeírtad, kiket szeretnél először felkeresni új szolgáltatásoddal, azt is át kell gondolnod, hogy milyen platformon értékesítesz. Nem érdemes azonnal webáruházban gondolkodni, hiszen az nagyon sok munkával és költséggel járna. Hiszen most a célod első körben az, hogy kapcsolatban maradj a vendégeiddel, illetve plusz bevételre szert tenni, nem pedig az, hogy plusz kiadásod legyen.

Sok európai kis vállalkozás értékesít viberen, messengeren keresztül. A tapasztalat az mutatja, hogy havi 50-100 termék értékesítésére tökéletes a messengeren keresztüli értékesítés is. Csak fel kell venni a kapcsolatot a vendéggel, megkérdezni, mit szeretne, meghallgatni, ajánlani terméket, megbeszélni a szállítási költséget, majd átadni a futárnak a rendelését.

A lényeg, hogy a folyamat a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen a vendég számára. Egyben egy nagyszerű lehetőség, hogy konzultálj vendégeddel.
Termékeidet így aztán felteheted a Facebook-ra vagy az Instagram-ra is. Erre van külön opció mindkét felületen.
Ha már van weboldalad, akkor természetesen oda is érdemes a termékeket kihelyezni. Ha mégis úgy döntesz, hogy beruházol egy webshopba, keress olyan céget, amely kész „dobozokat” kínál. Ezt ugyanis 1-2 nap alatt, mint egy lego, összerakhatod. Ráadásul ők a szállításban is segíthetnek, hiszen kész üzleti tervet kínálnak.

Persze, a pénzügyi tervedbe ne felejtsd el beleszámolni, mekkora forgalomra van szükséged ahhoz, hogy ennek a havi díját is kitermeld.

Egyszerű legyen a folyamat!
Az elején biztosan elkövetsz majd kisebb-nagyobb hibákat. A lényeg, hogy fogd fel úgy, mint egy kísérletet annak érdekében, hogy vállalkozásodnak létrehozz egy új csatornát a plusz bevétel érdekében.

Példa:
Ha jobban belegondolsz és számolsz egy kicsit: tegyük fel, hogy 300 vendéged közül csak a 10%-uk dönt úgy, hogy vásárol tőled, az átlagosan 10 000 Ft.
Könnyedén kiszámolható mennyi plusz bevélre számíthatsz:
30 x 10 000 Ft = 300 000 Ft
Már csak le kell vonnod a költségeket, és megkapod a tiszta haszont.

Teljesen mindegy, hogy a koronavírus miatti karantén után szeretnéd-e folytatni az értékesítést. Ami azonban biztos, hogy ebben az időszakban két dolog a rendelkezésedre áll: idő és energia. Te döntöd el, mire használod fel. Ha kísérletként gondolsz rá, akkor fogd fel úgy, mint egy nagyszerű lehetőség, amit – ha nem lenne a járvány – lehet, hogy nem is tennél meg, hiszen lefoglalnak a fő tevékenységeid.


Ezt olvastad már?

FacebookPinterestTwitterLinkedInEmail