A szalonba betérő vendégek között, a szalonon kívüli világgal párhuzamosan, akadnak nehéz, problémás emberek is, akiktől sokan minél gyorsabban igyekeznek megszabadulni. Káré Andrea kozmetikus mester, bőresztéta, gyakorlati oktató szerint viszont tudni kell ezzel a problémával megküzdeni, pontosabban megoldást találni rá, és hogy a szakmai alázat sem engedi meg, hogy pl. radikális áremeléssel seprűzzük ki a problémás vendégeket.
Szerző: MG
Összefoglalnád, hogy miért tartod fontosnak, az ilyen kihívásokkal való megküzdést?
Káré Andrea: Az egész életünk a tanulásról és a fejlődésről szól, mind fizikai, mind lelki és mentális síkon – ezáltal válik a lényünk, az életünk teljes egésszé. Ha mindig csak pozitív dolgok történnének velünk, és nem tapasztalnánk meg a másik, a negatív oldalt, akkor nem tudnánk értékelni a jót, illetve nem tudnánk különbséget tenni jó és rossz között.
Kozmetikusi minőségünkben is emberek vagyunk, értelmünk és érzelmeink által vezérelve a habitusunk szerint reagálunk a különböző helyzetekre, az emberek viselkedésére. Tehát a nehéz vendégekkel való kommunikáció és a velük kapcsolatos problémás szituációk megoldása is a tanulási folyamatunk része.
Meggyőződésem, hogy a „hasonló hasonlót vonz” elve működik, és előbb-utóbb kiszelektálódnak azok a vendégek, akik nem rezegnek össze velünk, de addig is érdemes gyakorolni az udvarias, kedves visszautasítást, az asszertív kommunikációt.
Mit jelent számodra a szakmai alázat?
Káré Andrea: Ez egy elég összetett fogalom, mert a szakmai alázat és a megalázkodás nem ugyanaz.
A szakmai alázat számomra azt jelenti, hogy
- folyamatosan képzem magam, hogy mindig naprakész legyen a tudásom és a legjobbat nyújtsam a vendégeimnek,
- ha egy technikát én nem végzek, akkor ajánlok erre kollégát, akinek ez specialitása,
- meghallgatom a vendég elképzelését, de ha szükséges, szakmailag korrigálom,
- ha a vendég kritikát fogalmaz meg, nem veszem személyes sértésnek – elgondolkodom rajta, és megpróbálok javítani azon, amit kifogásolt,
- egészséges határokat tartok,
- bizonyos esetekben elvállalok olyan munkát is, ami inkább jótékonyság, mint megfelelő bevétel – ezt úgy értem, ha pl. egy vendég hosszú évek óta apróbb munkákra jön csak, nem utasítom vissza, hanem találok mindkettőnk számára megfelelő időpontot, mert értékelem a hűségét,
- tisztelem a szakmámat, a vendégeimet és magamat is.
Megalázkodás az lenne, ha
- elvállalnék az elveimmel ellenkező munkát,
- nem mernék árat emelni, amikor szükséges, mert félnék attól, hogy csökken a vendégeim száma,
- eltűrném a tiszteletlen kommunikációt,
- nem húznék határt pl. az időpontok betartásával, a fizetési lehetőségekkel, (de ezekben az esetekben is sokszor figyelembe veszem az emberi tényezőket, és mindenkinek adok akár több lehetőséget is).
Említenél egy példát egy ilyen szituációra, hogy hogyan oldottad meg?
Káré Andrea: Épp a napokban hívott egy új vendég, aki mindenáron be akart jelentkezni szempillafestésre. Mondtam, hogy nincs szabad időpontom, és egyébként is főleg kezeléseket csinálok, amelyek közé most nem fér be még egy ilyen rövidebb program sem. Ha pedig mégis, akkor a régi vendégeimet részesítem előnyben.
Ilyen kisebb munkákat csak akkor tudok vállalni, ha épp van időm rá.
Erre azt, mondta, hogy „Csináld már meg, csak 10 perc az egész!”.
Elmagyaráztam neki, hogy legfeljebb a festék hatóideje a szempillán 10 perc, de mindent összevetve minimum 45 percet igényelne a festés.
Mindezt szépen, csendesen, mosolyogva mondtam neki, ezáltal a kezdeti agresszív hangnem a beszélgetésünk végére konszolidálódott, mert megértette, hogy nem azért utasítom el, mert nem akarok neki segíteni, hanem mert most egy olyan helyzet van, amikor nem tudom megoldani a problémáját.
A tanulási folyamatom része az ilyenfajta kommunikáció is, mert a tapasztalataim alapján tudom, hogy az agresszív hangnemre nem jó ugyanabban a stílusban válaszolni, nem hoz megoldást. Másfajta kommunikációval viszont ki lehet zökkenteni a másikat, aki ezáltal – ha szerencsénk van – megérti a lényeget.
Meggyőződésem, hogy hosszú távon maguktól kiszelektálódnak azok a vendégek, akik nem „rezegnek össze” velünk. Rövid távon pedig udvarias, asszertív kommunikációval érdemes kezelni a „nehéz” vendégeket.
