Szerző: BF
A kilencvenes évek elején, a rendszerváltozás eufóriájában sokan vágtak bele vállalkozásba, de kevesen tudtak olyan stabil, generációkon átívelő birodalmat építeni, mint a Kalcsu család. Hogyan vált egy kecskeméti hűtőszekrényben őrzött sporttáskányi krém az ország egyik legmeghatározóbb szépségipari importőrévé? Miként lehet ösztönösen, majd tudományosan levezényelni egy sikeres generációváltást, és honnan van az az emberi és szakmai erő, amely a családi és a gazdasági válságok után is képes a csúcsra lőni egy céget? Kalcsu Kati alapítóval – aki nemrég életműdíjat kapott – és fiával, Kalcsu Marcell ügyvezetővel beszélgettünk.
– Kezdjük a legelején: ha jól emlékszem, ’91-ben alakult a cég, azaz a Paloma Kft. Mennyire volt nehéz a rendszerváltozás után elindítani egy vállalkozást? Akkoriban sokan belevágtak, de a szépségiparban ez még ismeretlen terep volt Magyarországon.
Kalcsu Kati: Kockázatos volt, de könnyű is egyben. Amikor egy vállalkozást elindít az ember, mindig nagy kérdés, mibe fogjon. Mi az én szakmámból indultunk ki, a férjem csatlakozott hozzám, és így együtt alakítottuk meg a vállalkozásunkat. Nyilván minden kezdet nehéz, viszont a 90-es években volt egy olyan egyedülálló lehetőség, amikor szinte bármibe belefoghatott az ember, amit jó szívvel, sok munkával csinált – ha végigcsinálta -, akkor működött. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy nem volt még akkora konkurencia, mint most.
– Pontosan ezt akartam kérdezni, hiszen ma már egy új márkát bevezetni sokkal nehezebb…
Kalcsu Kati: Igen, ez így van. Mi nem sokkal az alapítás után lettünk a Gigi dél-alföldi regionális forgalmazói. De tény, hogy nem sok nagy márka volt akkor hazánkban.
Kalcsu Marcell: Szeretném hozzátenni, hogy az édesapám egy rendkívül vállalkozó szellemű ember, akinek ez már a többedik vállalkozása volt akkoriban, így már komoly üzleti tapasztalattal rendelkezett. Ezért édesanyám szakmai tapasztalatával egy nagyon szerencsés vállalkozás volt.
Kalcsu Kati: A férjemre mindig is jellemző volt, hogy imád a semmiből teremteni valamit, rengeteg ötlete van. Egyszer elkezdett írni egy családregényt, és amikor szembesült vele, hogy „Jézus Máriám, már a tizennegyedik dolognál tartok, hogy mi mindent csináltam”, még ő is meglepődött. Ő egyébként egy nagyon kreatív ember, és mellette precíz is. Mi megosztottuk a feladatokat, mindenki azt csinálta, amihez a legjobban értett, és ez a két oldal így találkozott, ebből lett egy kerek egész.
Kalcsu Marcell: Van ehhez kapcsolódóan egy nagyon jó családi sztorink, ami megmutatja, hogyan indult a Gigi forgalmazása Kecskeméten. Édesapám fogta az összes megtakarított pénzünket, beült a Trabantba egy sporttáskával, feljött Budapestre a központba, és egy sporttáskányi krémmel jött haza.
Kalcsu Kati: (mosolyog – a szerk.) Amit aztán azonnal beraktunk otthon a hűtőszekrénybe! Úgy őriztük, mint a legféltettebb kincsünket, nehogy bármi baja legyen.
– Ez egy bátor húzás volt, de hát kockázat nélkül nincs üzlet, nem igaz?
Kalcsu Kati: Nincs, valóban nincs. Ránk a későbbiekben is kifejezetten jellemező volt, hogy a megtakarított pénzünket nem arra költöttük, hogy például egy kertes házba költözzünk – ezt egyszer a gyerekek fel is rótták nekünk (mosolyog Marcira nézve – a szerk.) –, hanem mindig jött egy új szakmai szerelem, amibe egyszerűen be kellett fektetnünk.
– Ti hogyan életétek meg, hogy a szüleitek egészen korán vállalkozók lettek?
Kalcsu Marcell: Mi korán felnőttünk. A szüleink folyamatosan dolgoztak, a hétvégéink pedig sokszor úgy néztek ki, hogy a helyi művelődési házban zajlottak a szakmai képzések, tanfolyamok. Mi nem otthon ültünk és ebédeltünk, hanem a művelődési házban pingpongoztunk.
Kalcsu Kati: Rengeteg tanfolyamot tartottunk a sminktől kezdve az elektrokozmetikáig. Volt olyan elektrokozmetikai oktatásunk a művelődési házban, ahol száz ember ült a teremben, Budapestről jöttek le hozzánk tanulni. Nagyon intenzív időszak volt. Ezzel kapcsolatban van egy felejthetetlen történetem: Marcinak éppen felvételiznie kellett volna menni a gimnáziumba – megvan neked ez a sztori, Marci?
Kalcsu Marci: Nem, erre nem emlékszem.
Kalcsu Kati: Pingpongozás közben egyszerűen elfelejtett elmenni a felvételire. A Katona Gimnáziumba jelentkezett volna, de végül nem is baj, hogy így alakult, mert így a Református Gimnáziumban tanult tovább. Szóval voltak nehézségek, hogy mikor mire koncentrálunk. Természetesen figyeltünk rájuk is, de nem a nap minden percében, úgyhogy nekik ez gyerekként biztosan nem volt mindig könnyű. Jó is volt, meg nem is.
Kalcsu Marcell: Mindennek két oldala van. Szabadon nőttünk fel, de cserébe nagyon korán megtanultunk odafigyelni magunkra, és ami a legfontosabb: felelősséget vállalni a tetteinkért.
– Később jött a sminktetoválás, amely szinte összeforrt a Kalcsu névvel. Ez mikor és hogyan csatlakozott a portfólióhoz?
Kalcsu Kati: ’91-ben én kozmetikusként dolgoztam. Folyamatosan jártunk a hazai és a külföldi kiállításokra, vásárokra a férjemmel. Egy ilyen külföldi szakvásáron láttam meg először a sminktetoválást, ami akkoriban kezdett el kibontakozni. Itthon még egyáltalán nem lehetett jó minőségű sminktetováló gépeket kapni. Végül egy kinti kiállításon találtam rá a német Long-Time-Liner márkára. ’98-ban kezdtem el ezzel a márkával dolgozni, és rendszeresen jártam ki Németországba a képzésekre. Először csak az volt a vágyam, hogy ezzel a prémium géppel és ezekkel a csodás pigmentekkel dolgozhassak a szalonban, de a kintiek látva a maximalizmusunkat felajánlották, hogy importáljuk a márkát Magyarországra. Akkoriban még teljesen másként működött a kereskedelem: autóba ültünk, kimentünk Münchenbe, és magunk hoztuk be az árut. Imádtam azt az időszakot.
– Mondhatjuk, hogy a sminktetoválásban úttörő voltál az országban? Ha az ember tíz-húsz éve a sminktetoválásra gondolt, Kalcsu Kati neve volt az első, ami eszbe jutott.
Kalcsu Kati: Nem én voltam a legelső, de az elsők között voltam, az tény.
Kalcsu Marcell: Viszont az elsők közül talán a legismertebbé váltunk. Édesapám már akkor is elképesztően értett a marketinghez. Akkoriban még nem volt online tér, ismert emberekkel, sztárokkal kezdtünk el együttműködni, ami hihetetlenül bejött. Mondhatjuk, hogy ez volt a mai influencer marketing korai, fapados verziója – bár a fapados szó nem jó kifejezés rá, inkább úgy fogalmaznék, hogy ez volt az akkori idők professzionális véleményvezér-marketingje.
– Kik voltak ezek a hírességek?
Kalcsu Kati: Elsősorban Medveczky Ilona, ő volt a legelső arcunk. Balázs Klárival is nagyon sokat dolgoztunk, pontosabban Klári és a férje, Gyuri is rengeteget jártak hozzám kezelésekre, bár velük klasszikus reklámszerződésünk nem volt. Mary Zsuzsi és még sokan mások is megfordultak nálunk. Azáltal, hogy ezek a sztárok hozzánk jártak, benne voltunk a köztudatban, és ha nyilatkoztak a sajtóban, maguktól is megemlítettek minket.
– Egy vasárnapi ebédnél dőlt el, hogy Marci és Balázs önökkel fog dolgozni vagy ez egy organikus folyamat volt?
Kalcsu Marcell: Ez a felismerés valahogy teljesen magától jött, bennem született meg. De Balázsban talán már korábban.
Kalcsu Kati: Nálunk otthon soha nem volt szó arról, hogy kötelező jelleggel csatlakozniuk kellene a fiuknak. Nem volt semmiféle szülői vagy családi nyomás. Az ilyen kényszer szülte generációváltások családon belül rendszerint hatalmas összefeszülésekhez és bukásokhoz vezetnek.
Kalcsu Marcell: Én a Műszaki Egyetemre jártam először, térinformatika szakon végeztem. Az egyetemi éveim végén ingatlanközvetítéssel kezdtem foglalkozni, és egyik reggel arra ébredtem, hogy ebben a családi cégben akkora potenciál van, hogy mérnökként is találnék benne komoly teret. Így 2005-ben én csatlakoztam elsőként, lévén két évvel idősebb voltam a testvéremnél. Később elvégeztem a Corvinust is, közgazdász lettem, így mérnök-közgazdászként a cég komplett működését átláttam az elejétől a végéig. Balázs két évvel ezután, 2007-ben érkezett. Nála ez teljesen tudatos volt, ő eleve a Corvinusra járt marketing szakirányra, kifejezetten a kisvállalkozások segítése volt a fókusz nála.
Kalcsu Kati: Hozzá kell tennem, Balázst először nem arra a szakra vették fel az egyetemen, amit szeretett volna. Odament a férjemhez, hogy „Apa, írjál már légy szíves egy levelet a dékánnak, hogy én nagyon szeretnék átmenni arra a másik szakra”. A férjem ránézett, és azt mondta: „Fiam, írd meg te magad.” Megírta, elintézte, és át is vették.
– Titkon azért ti bíztatok benne, hogy a gyerekek is becsatlakoznak a cégbe?
Kalcsu Kati: Mi erről soha nem beszéltünk. A tanfolyamaink, a kozmetikus- és fodrásziskolánk, a pedikűr- és sminkoktatásaink révén ők gyerekként észrevétlenül szívták magukba ezt az egész világot. A családi élettel együtt ivódott beléjük.
Kalcsu Marcell: A Corvinuson a szakdolgozatomat éppen ebből a témából, a vállalati utódlásról és generációváltásról írtam. A saját családi példánkon keresztül mutattam be, mitől lehet sikeres egy utódlás, és min bukhat el. Amikor ezt írtam, nálunk a folyamat már az utolsó egyharmadánál tartott, csak a folyamat végén tettünk bele szakmai tudatosságot. A szüleink teljesen ösztönösen, érzésből éreztek rá arra, hogyan kell ezt jól csinálni, én pedig hozzátettem a végén a szakmai részt is.
– Hogyan zajlott ez az ösztönös átadás édesapátok részéről?
Kalcsu Marcell: 2007-ben édesapám odajött hozzánk, és azt mondta: „Jó, fiúk, akkor mostantól ti irányítjátok a céget, én hátrébb lépek.” Onnantól kezdve ő már csak konzultált velünk, és elképesztő gyorsasággal vonult vissza a napi operatív munkából. 2010-re, amikor átköltöztettük a székhelyet Kecskemétről Budapestre, ő már szinte be sem járt az irodába, maximum heti egy napot. Ez a generációváltás azért működött nálunk meglepően jól, mert teljes felhatalmazást kaptunk. Ha kérdeztünk tőle, válaszolt, de soha nem mondta meg utólag, hogy mit rontottunk el.
Kalcsu Kati: Tegnap volt a negyvenkilencedik házassági évfordulók (a beszélgetés május végén zajlott – a szerk.), úgyhogy pontosan tudom, mit mondana a férjem most, ha itt ülne. Az az egy-két év, amíg a háttérben maradt az átadás után, pont azért kellett, hogy még elkapja a lepotyogó problémákat, vagy ha segítségre van szükségük. Látni akarta, hogy önállóak és magabiztosak. Rendkívül ritka az olyan szülő, aki képes szó nélkül visszalépni. Rengeteg családi vállalkozás pont azon bukik el, mert az idősebb generáció nem akarja kiengedni a gyeplőt a kezéből.
– Marcell, akkor ez egy igazi mélyvíz volt nektek, ha jól értem…
Kalcsu Marcell: Igen, annál is inkább, mert 2008-ban, friss vezetőként egy válságmenedzsment is a feladatunk lett, hiszen a globális gazdasági válság nem kímélte a vállalkozásokat. Azt hiszem, az mentett meg minket, hogy mi nem megérzésből vezettünk: a versenytársainkhoz képest egy rendkívül fejlett pénzügyi reporting és kontrolling rendszert építettünk fel már akkor. Pontosan láttuk a számokat. Néhány éven keresztül kőkeményen küzdöttünk, rengeteg energiát tettünk bele úgy, hogy az elején semmi látható eredménye nem volt az árbevételben, de a válságok már csak ilyenek. Viszont, mivel egy csökkenő piacon tartottuk a szintet, a piaci részesedésünk folyamatosan nőtt, és amikor a gazdaság végre magához tért, valósággal kilőttünk.
– Balázzsal korábban „csak” testvérek voltatok, de hirtelen üzlettársak lettetek. Zökkenőmentesen ment a munka?
Kalcsu Marcell: Teljes mértékben, márcsak azért is, mert alapvetően teljesen más karakterek vagyunk. Amiben Balázs nagyon jó volt, az engem kevésbé vonzott, és fordítva. Az én műszaki-pénzügyi beállítottságom miatt én vittem a pénzügyi és operatív vonalat, Balázs pedig a marketinget és az értékesítést emelte magas szintre. Kiegészítettük egymást. Nálunk minimális volt a testvéri rivalizálás.
– A portfólió prémium márkái, mint a Maria Galland vagy az európai piacvezető Babor bevezetése már a kettőtök nevéhez fűződik?
Kalcsu Marcell: A Maria Gallandot én hoztam be, de azelőtt volt egy Dr. Renault nevű márkánk is. Az volt az első önálló próbálkozásunk. Eljutottunk vele egy pontig, de látszott, hogy abból messzire nem jutunk.
Kalcsu Kati: Az a Dr. Renault-vonal egy külön cégben volt, amit a férjem kifejezetten azért hozott létre a fiúknak, hogy azon tanulják meg a nemzetközi forgalmazás gyakorlati működését. Az egy szakmai játszótér és gyakorlópálya volt számukra.
Kalcsu Marcell: Az ott szerzett tapasztalatokkal vettük át a Maria Gallandot, amivel már komoly növekedést értünk el. Később csináltunk egy saját márkás tűs mezoterápiás brandet is, ami a 2009-2010-es válság alatt óriási mentőövnek bizonyult, rengeteg új partnert hozott. De volt a portfóliónkban a Reviderm is, aztán jött a cukorgyanta őrület, azzal is próbálkoztunk. De a Babor sikere minden mást felülírt. A szépségipar legnagyobb csapdája, hogy tele van 1-2 éves tiszavirág-életű trendekkel. Ha egy cég rossz trendre ül fel, vagy későn vált, abba belebukhat. A Babor viszont egy idén 70 éves, stabil, független, high-tech német orvoskozmetikai márka, amely 2024-ben hivatalosan is az Európai Unió vezető professzionális kozmetikai márkájává vált. Mi 25 éve építkezünk velük szoros partnerségben, és látva ezt a brutális erőt, úgy döntöttünk, hogy a kisebb márkákat elengedjük, és a Baborra, valamint a prémium sminktetoválásra fókuszálunk.
– Ha visszatekintesz az elmúlt évtizedekre, melyik a kedvenced időszakod?
Kalcsu Kati: Nagyon nehéz kiragadni egyet, mert minden korszaknak megvolt a maga szépsége és újdonsága. De ha választanom kellene, a 2000-es évek elejét mondanám, amikor valósággal berobbant a piac, elképesztő energiákkal képeztük a kozmetikusokat, és ontottuk magunkból az innovációkat a sminktetoválásban és a kereskedelemben egyaránt.
Folytatjuk…
